A 2023-as új termékek közt bőven akadt olyan, amely kifejezetten a meleg vízi horgászatokhoz készült, így aztán nincs semmi meglepetés abban, hogy a legtöbb összeállításban ezek kaptak helyet, hisz szeretnénk a kísérletező kedvű pecások kedvében is járni! Természetesen a nyári receptgyűjteményben a pontyhorgászok mellett a busákat és az amurokat megcélzó pecások is találnak maguknak optimális lehetőségeket!
Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
A Norfin márka speciálisan a horgászok, vadászok és túrázók ruházatára szakosodott. A Norfinra jellemző, hogy mindig a legújabb és legmodernebb anyagok felhasználásával készít professzionális termékeket. Nagy figyelmet fordítanak a fejlesztésekre és a horgászoktól szerzett tapasztalatokra, ezeket felhasználják az új termékek készítésénél és mindig a leginnovatívabb gyártókkal dolgoznak együtt. A Norfin jelmondata az „ULTIMATE PROTECTION”, mely annyit tesz, hogy a Norfin termékek használói a lehető legnagyobb biztonságban vannak esőben, szélben, hóban, és hőségben is egyaránt.
A Norfin Tornado téli ruhát úgy fejlesztették ki, hogy -30 Celsius fokig biztosítson meleget viselője számára. NORTEX BREATHABLE többrétegű lélegző anyagból készül. Varrásai ragasztottak. Ez egy nagyon könnyű ruha, extrém hideg hőmérsékleti viszonyokhoz. A Tornado thermo ruha ellenáll még a viharos erejű, metsző hideg szélnek is. A ruhához tartozik egy speciális táska is, melyben kényelmesen, és biztonságosan lehet tárolni és szállítani a ruhát. A thermoruha két részből, egy dzsekiből, és egy vállpántos overálból áll.
Dzseki tulajdonságai:
- ragasztott varrások
- speciálisan tervezett varrások nedvesség felszívódást elősegítő kialakítással
- kétirányú, nyíltvégű YKK cipzár védő füllel
- lecipzározható kapucni
- húzózsinórok a dzseki derekának és alsó részének összehúzásához
- hószoknya
- kényelmes külső és belső zsebek
- meleg mobiltelefontartó zseb
- extra mobiltelefontartó zseb a kabátujjban navigáláshoz
- elszatikus neoprene mandzsetta
- állítható külső kabátújj
- fényvisszaverő biztonsági tapaszok
Vállpántos overál tulajdonságai:
- állítható hosszúságú vállpántok
- polár bélés
- két külső zseb
- megerősített térd és ülő részek
- belső, hóvédő lábszárvédők
Méretek:
Mell: 140cm
Váll + ujjhossz: 17 + 68 cm
Csípő: 132 cm
Kabát hossz: 81 cm
Belső nadrág hossz: 76 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.