Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Trakker Products őszi/téli újdonsága a Reax Base Layer, amely a vékonyabb aláöltözők legújabb generációja. A kivételes tulajdonságokkal ellátott, kétrészes ruházati termék rendkívül komfortos viseletet és szuper meleg érzést biztosít. Viselhető termo ruhák „aláöltözeteként” illetve önállóan is, „pizsamaként” a meleg hálózsákban. A nélkülözhetetlen Reax Base Layer kimagasló hőtartóképességgel rendelkezik, de okos tervezésének köszönhetően nem gátolja a bőr légzését. Gumírozott derékkal, zipzárral ellátott, magasított nyakrésszel, pontos varrási illesztésekkel látták el. Magas használati értékét még inkább kiemeli a szemet gyönyörködtető, kéttónusú színösszeállítás. Széles méretválasztékban és a már jól megszokott Trakker minőségben kerül forgalomba.
Méretek:
Mell: 100/128 cm
Ujj hossz:77 cm
Felső hossz: 74 cm
Csípő: 104/136 cm
Belső nadrág hossz: 80 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Trakker Products őszi/téli újdonsága a Reax Base Layer, amely a vékonyabb aláöltözők legújabb generációja. A kivételes tulajdonságokkal ellátott, kétrészes ruházati termék rendkívül komfortos viseletet és szuper meleg érzést biztosít. Viselhető termo ruhák „aláöltözeteként” illetve önállóan is, „pizsamaként” a meleg hálózsákban. A nélkülözhetetlen Reax Base Layer kimagasló hőtartóképességgel rendelkezik, de okos tervezésének köszönhetően nem gátolja a bőr légzését. Gumírozott derékkal, zipzárral ellátott, magasított nyakrésszel, pontos varrási illesztésekkel látták el. Magas használati értékét még inkább kiemeli a szemet gyönyörködtető, kéttónusú színösszeállítás. Széles méretválasztékban és a már jól megszokott Trakker minőségben kerül forgalomba.
Méretek:
Mell: 100/128 cm
Ujj hossz:77 cm
Felső hossz: 74 cm
Csípő: 104/136 cm
Belső nadrág hossz: 80 cm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.