Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Kifejezetten keresem azokat a kevésbé ismert vagy gyakorta teljesen ismeretlen hazai és külföldi vízterületeket, amelyek még nincsenek „felkapva”. A kockázat sokkal nagyobb az ilyen helyeken, hiszen gyakorta azt sem lehet tudni biztosan, hogy mi lakik bennük. De egy ilyen helyen becserkészett, elsőként megfogott, érintetlen hal számomra sokkal nagyobb kihívást és örömet ad, mint amikor már sokadik vagyok a sorban…
A Balance Middle T2M ideális zokni szabadtéri tevékenységekhez. A híres Norfin által gyártott zokni anyaga: acryl, elasztán és poliészter. A poliészter hamar megszárad, illetve kiemelkedő az ellenállóképessége, tartóssága. Az elasztán gondoskodik a zoknik formájáról és rugalmasságáról. A gyapjú jó izolációs képességgel bír, következésképp biztosítja, hogy melegen tartja viselője lábát. Közepesen magas szárú modell.
Tulajdonságok:
- remek választás szabadtéri tevékenységekhez
- félmagas szárú modell
- szürke és fekete színű
- anyaga acryl + elasztán + poliészter
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Balance Middle T2M ideális zokni szabadtéri tevékenységekhez. A híres Norfin által gyártott zokni anyaga: acryl, elasztán és poliészter. A poliészter hamar megszárad, illetve kiemelkedő az ellenállóképessége, tartóssága. Az elasztán gondoskodik a zoknik formájáról és rugalmasságáról. A gyapjú jó izolációs képességgel bír, következésképp biztosítja, hogy melegen tartja viselője lábát. Közepesen magas szárú modell.
Tulajdonságok:
- remek választás szabadtéri tevékenységekhez
- félmagas szárú modell
- szürke és fekete színű
- anyaga acryl + elasztán + poliészter
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.