A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Speciális bottartó tok pontyozó botokhoz. A tok orsótartó részének elhelyezése a pontyozó-botok nyélhosszához és az azon elhelyezkedő orsótartóhoz lett igazítva. Az orsótartó mérete a nagyméretű távdobó orsókhoz is passzol. Merevített falú, ezért nem csak az ütéstől védi a botokat, hanem a rálépésből, túlzott hajlításból eredő töréstől is fokozottabban véd, mint hagyományos puha falu társai. A merevített vastag falat borító huzat 600D NYLON alapanyagból készült, könnyen mosható és rendkívül kopásálló. A bottartó tok, nagy erős cipzárjai könnyen nyithatóak és nehezen koszolódnak el. A bottartó tok alapanyaga vastag, erős jó minőségű, könnyen mosható és gyorsan szárad. Mint köztudott a legtöbb sérülést horgászfelszerelésünk szállítás közben szenvedi el. Ezt könnyen orvosolhatjuk, ezzel az erős, kopásálló, vastag anyagból készült bottáskával. A bottartó zsák középen egy erős válaszfal megakadályozza a botok összeverődését, sérülését. A cipzárak, vállpántok minőségére különösen nagy hangsúlyt helyeztek, mivel ezek vannak leginkább nagy igénybevételnek kitéve. Kapható 145, 192 és 210 cm-es változatokban.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Speciális bottartó tok pontyozó botokhoz. A tok orsótartó részének elhelyezése a pontyozó-botok nyélhosszához és az azon elhelyezkedő orsótartóhoz lett igazítva. Az orsótartó mérete a nagyméretű távdobó orsókhoz is passzol. Merevített falú, ezért nem csak az ütéstől védi a botokat, hanem a rálépésből, túlzott hajlításból eredő töréstől is fokozottabban véd, mint hagyományos puha falu társai. A merevített vastag falat borító huzat 600D NYLON alapanyagból készült, könnyen mosható és rendkívül kopásálló. A bottartó tok, nagy erős cipzárjai könnyen nyithatóak és nehezen koszolódnak el. A bottartó tok alapanyaga vastag, erős jó minőségű, könnyen mosható és gyorsan szárad. Mint köztudott a legtöbb sérülést horgászfelszerelésünk szállítás közben szenvedi el. Ezt könnyen orvosolhatjuk, ezzel az erős, kopásálló, vastag anyagból készült bottáskával. A bottartó zsák középen egy erős válaszfal megakadályozza a botok összeverődését, sérülését. A cipzárak, vállpántok minőségére különösen nagy hangsúlyt helyeztek, mivel ezek vannak leginkább nagy igénybevételnek kitéve. Kapható 145, 192 és 210 cm-es változatokban.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.