A Balatoni Horgász Konferenciára a korábbi évekhez hasonlóan idén is a Balaton körül érintett horgász egyesületek és megyei horgász szövetségek elnökeit, továbbá a MOHOSZ és más szakmai partnerek képviselőit, valamint a regionális és szaksajtó munkatársait hívták meg. A közel 100 fős hallgatóság előtt több fontos és aktuális téma is napirendre került, ebből minket, horgászokat elsősorban a 2024. évi engedélyárak érintenek közvetlenül, ami véleményem szerint meglehetősen kedvezően alakul. Ezenfelül sok érdekes információt is megosztottak velünk, horgászokkal, ami jól mutatja, hogy valóban jó kezekben van a mi Balatonunk.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
A TORNADO Feeder botcsalád a legszélesebb körű felhasználhatóságot és kínálatot biztosítja a By Döme TEAM FEEDER botok között. A jelenkori feederhorgászat már rendkívül szerteágazó, így lehetetlen egyetlen bottal minden vízterületen helytállni, illetve minden módszert megfelelően kivitelezni. Nos, ebben a szortimentben garantáltan minden körülményhez, valamint technikához megtalálható a megfelelő pálca, legyen szó partközeli finom ponty- vagy keszeghorgászatról, csónakos feederezésről, methodozásról, távdobásról, valamint akár kapitális pontyok, amurok fárasztásáról, vagy épp folyóvizek kőkemény terepeinek a horgászatáról.
A LureCamo Tackle Lite praktikus pergető táska a Rapala kínálatából. Ideális horgász táska, amely nagyméretű belső térrel és több kisebb oldal rekesszel rendelkezik. Egy nagyszerű szerelékes táska, melyben 4 darab 3600-as méretű műanyag csalis doboz fér el (A doboz nem tartozék!). Vízálló anyaga, formázott vízálló alsó része és párnázott vállpántja van. A megjelenésében a legújabb Rapalára jellemző dizájnt lehet felfedezni.
Tulajdonságok:
- Szélesség: 31 cm
- Hosszúság: 20 cm
- Magasság: 21 cm
- Vízálló
- Erős cipzárak
- Fekete - Szürke szín
A képeken látható dobozok és szerszámok nem tartozékai a táskának!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A LureCamo Tackle Lite praktikus pergető táska a Rapala kínálatából. Ideális horgász táska, amely nagyméretű belső térrel és több kisebb oldal rekesszel rendelkezik. Egy nagyszerű szerelékes táska, melyben 4 darab 3600-as méretű műanyag csalis doboz fér el (A doboz nem tartozék!). Vízálló anyaga, formázott vízálló alsó része és párnázott vállpántja van. A megjelenésében a legújabb Rapalára jellemző dizájnt lehet felfedezni.
Tulajdonságok:
- Szélesség: 31 cm
- Hosszúság: 20 cm
- Magasság: 21 cm
- Vízálló
- Erős cipzárak
- Fekete - Szürke szín
A képeken látható dobozok és szerszámok nem tartozékai a táskának!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.