Amint vége lett a domolykó tilalmának, egy kis portyázásra azonnal indulnom kellett. Nem véletlen, hogy nem akartam tovább várakozni. Egyrészt nagyon beleszerettem a domolykó pergetésébe, másrészt az új Wizard botok közt a Micro Jig 3-15 grammos pálcáját ebben a műfajban is szerettem volna kipróbálni…
Nyakunkon az őszi pergető szezon! Ebben az írásban olyan műcsalikat válogattunk össze, amelyek nekünk beváltak a süllő horgászata során. Ha frissítenéd a műcsali arzenálod, mindenképpen érdemes megnézni kínálatunkat!
Az őszi, téli horgászatok alkalmával egyáltalán nem mindegy, hogy milyen lábbeli mellett dönt a horgász. Egy rosszul megválasztott csizma vagy bakancs bizony igencsak el tudja venni a kedvét az embernek attól, hogy kedvenc hobbijának hódoljon a téli hónapokban. Mi most – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtöttük egy írásba azokat a csizmákat és bakancsokat, melyeket mi is bátran merünk ajánlani a horgászok részére.
A japán Reiva márka igényes hátitáskája, melyhez jár 4 db átlátszó, méretben pont a táskába illő műanyag doboz is! A táska anyaga nem csak elegáns a piros–fekete színével hívja fel magára a figyelmet, hanem víztaszító is, és jól bírja a strapát! A táska tetején található még egy rekesz, illetve mindkét oldalt található 1-1 hálós zseb. A vállpántja vastagon párnázott, valamint ez és a háti része szellőző anyagból készült, ez garantálja a komfortos viseletet. A táska méretei: 38 x 30 x 22 cm. Dobozok mérete: 27 x 18 x 4 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A japán Reiva márka igényes hátitáskája, melyhez jár 4 db átlátszó, méretben pont a táskába illő műanyag doboz is! A táska anyaga nem csak elegáns a piros–fekete színével hívja fel magára a figyelmet, hanem víztaszító is, és jól bírja a strapát! A táska tetején található még egy rekesz, illetve mindkét oldalt található 1-1 hálós zseb. A vállpántja vastagon párnázott, valamint ez és a háti része szellőző anyagból készült, ez garantálja a komfortos viseletet. A táska méretei: 38 x 30 x 22 cm. Dobozok mérete: 27 x 18 x 4 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.