Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Ez az úszó az úgynevezett U-Pose végszerelékek elkészítéséhez lett tervezve. Ennek lényege, hogy a fenéken lévő végszerelék egy részét, vagy épp a csalit egy tetszőleges magasságban megemeljük. Nagyon népszerű és egyben hatékony harcsás technika, ami leginkább élő csalihallal való fenekező horgászathoz ajánlott, de egyesek kifejezetten kedvelik puhatestűvel, pl. nadállyal való csalizás során is. Az úszó méretét a használni kívánt csali méretéhez kell megválasztani. Ez az újdonság egy üreges, ABS műanyagból készült úszó, átlátszó "színben". A felhajtóerő variálása érdekében víz tölhető belé.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez az úszó az úgynevezett U-Pose végszerelékek elkészítéséhez lett tervezve. Ennek lényege, hogy a fenéken lévő végszerelék egy részét, vagy épp a csalit egy tetszőleges magasságban megemeljük. Nagyon népszerű és egyben hatékony harcsás technika, ami leginkább élő csalihallal való fenekező horgászathoz ajánlott, de egyesek kifejezetten kedvelik puhatestűvel, pl. nadállyal való csalizás során is. Az úszó méretét a használni kívánt csali méretéhez kell megválasztani. Ez az újdonság egy üreges, ABS műanyagból készült úszó, átlátszó "színben". A felhajtóerő variálása érdekében víz tölhető belé.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.