Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A modern nagy távolságú feeder horgászat térhódításával egyre több olyan kiegészítő jelenik meg a horgászboltok polcain, amit kimondottan e módszer tökéletesítéséhez fejlesztettek ki.
Az új Haldorádó Braxx Long Castnak csupán két roppant fontos feladata van: bírja az extrém terhelést dobáskor, ezáltal juttatva el végszerelékünket a lehető legnagyobb távolságba, valamint kellően strapabíró legyen, ellenálljon a mederfenék dörzsölő hatásának, ami a fárasztás első pillanataiban kap a zsinór, illetve a legkritikusabb utolsó, szákolási fázisban se mondjon csődöt. Ennek érdekében a zsinórt a legmodernebb selyem 8 szálas fonási technológiával készítették, melyek közé beszőtték a világhírű Dyneema szálakat is. Ennek eredményeként egy olyan zsinór jött létre, ami rendkívül nagy terhelést képes elviselni, ráadásul minimális súllyal párosulva. Ez elengedhetetlen, ha valóban nagy távolságok elérése a cél!
10 méteres kiszerelésben kapható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A modern nagy távolságú feeder horgászat térhódításával egyre több olyan kiegészítő jelenik meg a horgászboltok polcain, amit kimondottan e módszer tökéletesítéséhez fejlesztettek ki.
Az új Haldorádó Braxx Long Castnak csupán két roppant fontos feladata van: bírja az extrém terhelést dobáskor, ezáltal juttatva el végszerelékünket a lehető legnagyobb távolságba, valamint kellően strapabíró legyen, ellenálljon a mederfenék dörzsölő hatásának, ami a fárasztás első pillanataiban kap a zsinór, illetve a legkritikusabb utolsó, szákolási fázisban se mondjon csődöt. Ennek érdekében a zsinórt a legmodernebb selyem 8 szálas fonási technológiával készítették, melyek közé beszőtték a világhírű Dyneema szálakat is. Ennek eredményeként egy olyan zsinór jött létre, ami rendkívül nagy terhelést képes elviselni, ráadásul minimális súllyal párosulva. Ez elengedhetetlen, ha valóban nagy távolságok elérése a cél!
10 méteres kiszerelésben kapható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.