Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Csúcsminőségű fonott zsinór egyenesen Japánból!
Az OWNER cég nem csak a horoggyártásban jár a világ élén, hanem a fonott zsinórjaik minősége is hűen tükrözi a japán precizitást.
Egy különleges gyártási technológiának köszönhetően egy olyan fonott zsinórt kapunk, amely tökéletes kör keresztmetszetű és egyben rendkívül erős. Strapabíró, kopásálló és rendkívül halk. 8 szálas fonott zsinór, amely a megnövelt dobástávolság mellett azonnali kontaktot biztosít a műcsalinkkal.
Bátran ajánljuk minden pergető módszerhez, a széles méretválasztéknak köszönhetően minden halfajhoz találunk megfelelő zsinórvastagságot.
Tulajdonságok
Szín: Multicolor
Kiszerelés: 150 méter
Méretek: 0.10, 0.12, 0.13, 0.15, 0.17, 0.19 és 0.21 mm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Csúcsminőségű fonott zsinór egyenesen Japánból!
Az OWNER cég nem csak a horoggyártásban jár a világ élén, hanem a fonott zsinórjaik minősége is hűen tükrözi a japán precizitást.
Egy különleges gyártási technológiának köszönhetően egy olyan fonott zsinórt kapunk, amely tökéletes kör keresztmetszetű és egyben rendkívül erős. Strapabíró, kopásálló és rendkívül halk. 8 szálas fonott zsinór, amely a megnövelt dobástávolság mellett azonnali kontaktot biztosít a műcsalinkkal.
Bátran ajánljuk minden pergető módszerhez, a széles méretválasztéknak köszönhetően minden halfajhoz találunk megfelelő zsinórvastagságot.
Tulajdonságok
Szín: Multicolor
Kiszerelés: 150 méter
Méretek: 0.10, 0.12, 0.13, 0.15, 0.17, 0.19 és 0.21 mm
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.