Örömmel adunk hírt a HALDORÁDÓ horgászportál látogatóinak a Magyar Horgász legújabb számáról. Már az újságárusoknál a Magyar Horgász júniusi száma!
Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A CXP márka a békéshalas horgászathoz, illetve pontyhorgászathoz is rendkívül széles termékpalettát kínál. Ezen Fluorocarbon damil is ezt a szegmenst bővíti.
A Fluorocarbon zsinórokat a pergető horgászatban is előszeretettel használják, anyagukból adódó előnyök miatt. Nevéből adódóan transzparens színű, teljesen víztiszta - a vízben átlátszó színű, a gyanakvó halak figyelmét elkerülve, ellentétben egy vastagabb monofillal.
Természetesen nem csak a színe miatt használják oly sokan. Szerkezete keményebb, ennek hála kopásállóbb is, nagyobb méretei dobóelőkének is tökéletesek, mivel sok tavon tiltott a fonott dobóelőtét használata.
Méretválasztéka miatt feeder és bojlis botokon is tökéletesen használható. Sőt, bojlis horgászatban előszeretettel használják különböző előkék elkészítéséhez is, merevsége miatt.
A hagyományos zsinórokhoz viszonyítva a fenékhez vagy akadókhoz érve, kevésbé sérülékeny, nem szakad el könnyedén, és az óvatosabb halak is nehezebben észlelik.
Tökéletes alternatíva minden horgász számára, felsorolt előnyei miatt szinte alapeszköznek tekinthető.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A CXP márka a békéshalas horgászathoz, illetve pontyhorgászathoz is rendkívül széles termékpalettát kínál. Ezen Fluorocarbon damil is ezt a szegmenst bővíti.
A Fluorocarbon zsinórokat a pergető horgászatban is előszeretettel használják, anyagukból adódó előnyök miatt. Nevéből adódóan transzparens színű, teljesen víztiszta - a vízben átlátszó színű, a gyanakvó halak figyelmét elkerülve, ellentétben egy vastagabb monofillal.
Természetesen nem csak a színe miatt használják oly sokan. Szerkezete keményebb, ennek hála kopásállóbb is, nagyobb méretei dobóelőkének is tökéletesek, mivel sok tavon tiltott a fonott dobóelőtét használata.
Méretválasztéka miatt feeder és bojlis botokon is tökéletesen használható. Sőt, bojlis horgászatban előszeretettel használják különböző előkék elkészítéséhez is, merevsége miatt.
A hagyományos zsinórokhoz viszonyítva a fenékhez vagy akadókhoz érve, kevésbé sérülékeny, nem szakad el könnyedén, és az óvatosabb halak is nehezebben észlelik.
Tökéletes alternatíva minden horgász számára, felsorolt előnyei miatt szinte alapeszköznek tekinthető.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.