Nyári zápor pontyot hoz - 24 óra a Szarvas-tavon

Nyári zápor pontyot hoz - 24 óra a Szarvas-tavon

Június elején egy meghívásnak eleget téve látogattam el a Zirc település szomszédságában található Szarvas-tóra. A Bakony ölelésében fekvő kedves kis vízterületen korábban már volt alkalmam horgászni, és ha lehet így fogalmazni, már az első alkalommal szívembe zártam ezt az egyesületi tavat. Most már csak a pontyokon volt a sor…

Munkahelyi és egyéb elfoglaltságaim miatt egy hétvégén csak 24 óra állt rendelkezésemre, horgászatra, de a tó halállományát ismerve bíztam benne, hogy nem maradok kapás nélkül. A horgászatra egy fűszeres jellegű tintahalas bojlit vittem magammal. A rendkívül csípős, tintahalas ízű csalit kizárólag CCMoore alapanyagokból készítettem el. Ezenkívül azért az angol cég új, idei, aranyfűszer elnevezésű pop-upja is bekerült a vödrömbe. Nagyjából 1,5 kilónyi bojlival és egy dobozka lebegő csalival indultam útnak. Megjegyzem, soha nem voltam híve az esztelen mennyiségben bejutatott bojlinak. Úgy gondolom - és többéves tapasztalataim is ezt támasztják alá -, hogy felesleges pénzkidobás mázsaszámra etetni. Erre van egyébként két kedvenc mondásom: „a kevesebb néha több”, és a „nem megetetni kell a halat, hanem megfogni”. Nyilván azért vannak olyan szituációk és tavak, ahol érdemes többet szórni, de ez most nem az a horgászat volt.

Csípős tintahal a bojlikészítő műhelyemből…
… és Golden Spice, az arany fűszer

Az időjárás eléggé változékony képet mutatott ezen a hétvégén. Záporokat, zivatarokat és 20-23 fok körüli hőmérsékletet jósoltak. Párás, kissé fülledt időben indultam el délután a lakóhelyemtől 60 kilométerre lévő Zircre. Megérkezésemkor csak néhány ember tartózkodott a tavon. Ezen kissé meg is lepődtem, főleg, hogy szombati napot mutatott a naptár. Válogathattam a jobbnál jobb helyek közül. Végül választásom a tó középső részére esett. Néhány pontyfordulás már árulkodott ezen a részen, hogy érdemes lesz itt tábort vernem.

Pazar látvány…

A magammal hozott csalimennyiség felét egy dobócső segítségével jutattam be viszonylag közel, a parttól alig 20-30 méterre. Igyekeztem inkább kisebb területen szétszórni a bojlikat. Az egyik szerelékemre egy szem süllyedő csali, míg a másikra egy hóember kombináció került.

A délután további része eseménytelenül telt, sőt még éjszaka sem szólaltak meg a jelzőim. Másnap verőfényes napsütésre ébredtem. A kora reggeli órákban már elég rendesen tűzött a nap a kitisztult, kék égboltról. Szerelékeim frissítésével kezdtem, majd ismét egy adag bojlival fejeltem meg a pályát, de hiába, mert továbbra is kapástalan órák következtek. A dél körül végre megtört a csend, mert hirtelen a semmiből „fütyülni” kezdett a jelzőm. A 7 kg feletti töves nem okozott túl nagy riadalmat, rövid fárasztás után már pózoltam is vele. A süllyedő csalit választotta.

Vajon melyik lesz a fogósabb?
A jelzők mozdulatlanok maradtak több órán keresztül

Úgy látszik, a pontyok végre megérkeztek a terített asztalhoz. Reménykedtem, hogy nem csak egy kóbor hal szippantotta fel a csalimat. A folytatás igen kedvezően alakult, hisz alig egy óra múlva ismét fáraszthattam a Szarvas-tó egy szépséges lakóját. Ez az érdekes formájú ponty is a süllyedő bojlit kívánta meg. Időközben sötét fellegek takarták el a napsugarakat, és hirtelen jött zivatarok színesítették a további horgászatot. Az esős délutáni órák meghozták a pontyokat, kedvenceim szinte félóránként jelentkeztek. Ezúttal már a hóember is akcióba lendült.

Megvan az első
Csak most ne legyen kapás!

Sajnos azonban nem sokáig élvezhettem ki a rendkívül élménydús fárasztásokat és „full run” kapásokat, mert a befejezés vészesen közeledett. 18 órakor már nekiláttam a pakolásnak. Mondanom sem kell, épp a legnagyobb eső közepette intettem búcsút ennek az igazán remek egyesületi víznek. A 24 órás horgászat alatt összesen 6 kapásom volt, ebből 5 pontyot sikerült megfogni. A legnagyobb példány túl volt a 11 kilón.

Kissé sovány és nem mindennapi formájú
Szépségét kissé beárnyékolta a farokúszója. Vigyázzunk a halakra!!!

Megfigyelhető volt, hogy a pikkelyesek a délutáni órákhoz közeledve egyre hevesebben érdeklődtek a csalim iránt, hisz néhány óra alatt 4 hal kívánta meg a falatokat. A matracra helyezve ürítették is rendesen a csípős-tintahalas bojlit. Ez annak ékes bizonyítéka, hogy a rendkívül könnyen emészthető bojlit a pontyok nagyon gyorsan elfogadták.

11 kg feletti életerő
Végre egy tükrös

Köszönöm az egyesület vezetőségének, Varga Zoltánnak és Surányi Zsoltnak, hogy biztosították számomra a  horgászatot.

Egy tipp: minden egyes kapás után azonnal 5 szem bojli került a meghorgászott területre
„Dolgozott” a bojli

Végezetül megosztom az olvasókkal az általam használt bojli receptjét, hátha kedvet kapnak majd az elkészítéséhez:

  • 25% Asian Spice Meal
  • 30% Standard Fish Meal
  • 5% Pre-Digested Fish Meal
  • 5% Blood Plasma Powder
  • 10% Meggablend Spice
  • 10% Soya Flour
  • 10% Semolina
  • 3% Vitamealo Milk Powder
  • 2% Chilli Powder
  • 30 ml/kg Liquid Robin Red
  • 30 ml/kg Whole Krill Extract
  • 10 ml/kg Chilli Hemp Oil
  • 5 ml/kg Ultra Squid Essence
  • 10 db tojás/kg

Ismét jól vizsgázott a fixből…
… a kapás pillanatában csúszóvá alakuló végszerelékem
A siker apró részletei

Írta: Pataki Gergő

Kommentek
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: