VIII. Verba tanya egyéni horgászkupa versenykiírás

VIII. Verba tanya egyéni horgászkupa versenykiírás

2011. június 11-én kerül megrendezésre a nyolcadik Verba tanya egyéni horgászkupa. A jelentkezők két kategóriában (úszós, illetve fenekező) mérhetik össze tudásukat. A szervezők bíznak benne, hogy idén is legalább olyan eredményes és halas versenyt sikerül megrendezni, mint amilyen a minden rekordot megdöntő 2010-es verseny volt. Lássuk tehát a 2011-es szabályokat és a versenykiírást!

A Verba tanya horgásztó és szabadidő park 2011. június 11-én (szombaton) rendezi meg nyolcadik alkalommal egyéni horgászversenyét. Az előző évi szabály- illetve pályamódosítások meghozták a várt eredményeket, hiszen a 2010-es verseny minden rekordot megdöntött az egyéni versenyek történetében.

Akit érdekel az előző évi viadal, az alábbi linken elolvashatja: Óránként 189 kg hal… - avagy a rekordok versenye

A verseny helyszíne: Verba tanya horgásztó és szabadidő park

(A tóról részletes információért kattintson ide!)

A nagy tavon a fenekező kategória versenyzői, míg a kicsin az úszósok foglalnak majd helyet

Limitált jelentkezési létszám

Hogy lehetőleg valamennyi versenyző számára egyenlő esély, illetve horgászhely legyen biztosítható - és a tó adottságait figyelembe véve - ebben az évben maximum 40 fenekező horgász, illetve 21 úszós horgász mérheti majd össze tudását a Verba tanya két taván.

Szektorok

Az előző évi verseny igazolta, hogy bár kevesebb horgásznak tudunk versenyzési lehetőséget biztosítani, mégis jelentősen több hal került így horogra. Így ezt, valamint az idei szép fogási eredményeket figyelembe véve a 2011. évi 8. versenyen a 40 fenekező horgász a nagy tavon, míg a 21 fő úszós versenyző a kis tó teljes területén osztozik majd. A versenyzőket az igazságos értékelés miatt mindkét kategóriában szektorokba osztjuk be.

Reggel megnyitóval, a szabályok ismertetésével és a sorsolással indul a nap
Aki biztosra akar menni, nem hagy otthon semmit :)

Díjazás

Mindkét kategóriában az első öt helyezettet díjazzuk, akiket a szektorok számától függően a szektorelsők adnak, illetve - ötnél kevesebb szektor esetén - a legnagyobb haltömeggel végző szektor második horgász lesz az ötödik helyezett. A sorrendet a szektorelsők között a fogott halak tömege határozza meg. Amennyiben megegyezik a fogott halak össztömege, az a versenyző nyer, akinek nagyobb tömegű hal van a fogásában.

A díjak az előző évhez hasonlóan kupák, valamint vásárlási utalványok

Külön díjazásban részesül még a legeredményesebb női, valamint a legnagyobb halat fogó versenyző is.

Az eddigi versenyeken fogott legnagyobb hal 14 kg-ot nyomott, mely előző évben akadt az úszós kategóriában horgászó Vlajk Zoltán horgára
Csodálatos teríték részletek (mert a verseny során folyamatos a mérlegelés)


A verseny szabályai

  • A verseny egyéni verseny. A versenyzők horgászatát „külső” személy is segítheti, de horgászat közben a segítő nem etethet, nem dobhat be, nem fáraszthat, segíthet viszont a felszerelések, etetőanyag előkészítésében is (pl. gubancolódott szerelék rendbetétele, etetőgombócok készítése). A segítő, ha a versenyző igényli, szákolhat a versenyző helyett. Szákolás után a horogszabadítás és a hal haltartó hálóba történő helyezése az elsődleges feladat. A felcsalizott szereléket újra a vízbe dobni addig tilos, ameddig az előzőleg fogott hal a megfelelő haltartóba (és vízbe) nem került.
  • Horgászni mindkét kategóriában csak egyetlen bottal lehet. Tartalékként bármennyi rendelkezésre állhat.
  • Elektromos eszközök használata a horgászat során nem engedélyezett (Fish Call, halradar, etetőhajó stb.). Egyetlen kivétel az elektromos kapásjelző, amin a hangerőt minimálisra KELL beállítani, hogy a többi versenyzőt ne zavarja a hangja!
  • Mindkét kategóriában az annak megfelelő tetszőleges végszereléket lehet alkalmazni, de csupán egyetlen horoggal. Úszós kategóriában a szereléken etetőkosár vagy fenekező szerelékekhez használatos végólom alkalmazása nem engedélyezett. Fenekező kategóriában a végszereléken kötelezően alkalmazott minimális tömeg 10 gramm. Minimális dobástávolság egyik kategóriában sincs meghatározva.
  • Etetés ideje alatt a fenekező kategóriában bottal bedobható jelzőbója használata engedélyezett, de a verseny alatt már NEM.
  • Etetni kizárólag a kisorsolt horgászhely közvetlen közeléből lehet.
  • A verseny alatt a horgászatra bedobott vagy bent lévő felszerelésre másik horgászbottal etetni tilos. (Például rakós bottal rakós bot végéhez etetni, vagy feederrel másik feederhez.)
  • A bekevert (megnedvesített) etetőanyag maximális mennyisége FENEKEZŐ és ÚSZÓS KATAGÓRIÁBAN is 17 liter. Etetőanyagnak számítanak a szemes termények (kukorica, búza, kender stb.) valamint a bojli és a pellet is!
  • Az élő anyag (csontkukac, pinki, giliszta, tűzőszúnyog) mindkét kategóriában maximum 5 liter lehet.
  • Az értékelésbe minden halfaj beleszámít, mérettől függetlenül.
  • Ha valaki 7 kg-nál nagyobb halat fogott, azt azonnal le kell méretni a halőrökkel, és nyomban ezután vissza kell helyezni a vízbe!
  • A kifogott halat hosszú (minimum 2 m-es) , karikás (verseny)szákban kell tárolni a mérlegelésig.
  • Szektoridegen hal csak akkor számít bele a mérlegelésbe, ha kifogása a szomszédok horgászatát nem zavarta, de minden ilyen esetben a korrekt sporttársi együttműködés nélkülözhetetlen!
  • A verseny lefújása előtt megakasztott hal még beleszámít a mérlegelésbe, de csak akkor, ha legkésőbb 14:10-ig sikerül szákba terelni.
  • A kívülről akasztott hal a végeredménybe beleszámít, de ha valaki szándékosan ilyen fogási módra törekszik, a versenyből kizárásra kerül!
  • A termetes halakkal való kíméletes bánásmód érdekében a pontymatrac használata kötelező! Akinek nincs pontymatraca, korlátozott mennyiségben a halőrházban rendelkezésre áll!

2011. június 10. péntek
20:00-tólVersenyzői bankett, ismerkedési est :)
2011. június 11. szombat
05:40regisztráció a tóparton
6:00 - 6:20megnyitó, sorsolás
6:20 - 8:00helyek elfoglalása, felkészülés
7:00 (!!)alapozó etetés megkezdése (az etetés megkezdését duda jelzi)
08:00horgászat megkezdése (a verseny kezdését duda jelzi)
14:00horgászat vége (a verseny végét duda jelzi)
14:00 - 14:30mérlegelés
15:00-tólerdményhirdetés, ebéd

Nevezési díj 10.000 Ft

A nevezési díj tartalmazza a verseny időtartamára a pályabérletet, továbbá a versenyzők számára reggel a kávét, a wellcome drinket, a finom ebédet, valamint hozzá egy üdítőt vagy sört!

A termetes halak a tó jellemzői
A tavalyi győztes Döme Gábor zsákmányának egy része

FIGYELEM! Az előző évben már az első napokban betelt a nevezési keret. Hogy azok is versenyezni tudjanak, akik esetleg nem a megjelenés napján értesülnek a versenyről, a nevezés 2011. május 5-én indul.

Nem érdemes az utolsó percre hagyni a jelentkezést, mert kizárólag az első 61 fő jelentkezését fogadjuk el. A helyszínen, a verseny napján jelentkezésre már nincs lehetőség.

Nevezni a jelentkezési lap elektronikus elküldésével (verbatanya@haldorado.hu), vagy személyes leadásával és a feltüntetett összeg befizetésével lehet. Utóbbit rózsaszínű postai utalványon kell feladni az alábbi címre, vagy személyesen be kell fizetni a helyszínen a megadott határidőig.

Verba Sándor
Nyíregyháza
Nádor út 33. fszt. 4.
4400


Figyelem! A fenekező kategória betellt!!!!!

Ha az esőn múlik a szép fogási eredmény, hát állunk elébe…

A jelentkezés kizárólag a nevezési díj befizetésével együtt érvényes, melynek elfogadásáról elektronikusan visszaigazolást küldünk, ezért a jelentkezési lapon az e-mail címet mindenképp kérjük megadni.

Az előző években kialakult egy hagyomány, mely szerint a versenyt megelőző este egy közös szalonnasütésre invitálja meg a tógazda a versenyzőket és segítőiket. Biztosak vagyunk benne, hogy a jó hangulat garantált lesz az idei Versenyzői bankett és ismerkedési esten is!

A postai utalvány hátuljára írják rá a következő üzenetet „Verseny nevezési díj”.

A helyszínen nevezést NEM fogadunk el!


A jelentkezési lap letölthető innen: Verba tanya jelentkezési lap2011.doc


Jelentkezési határidő: 2011. június 8.


Figyelem! A fenekező kategória betellt!!!!!

2010-es egyéni versenyének díjazottjai

Az alábbi kisfilm feleleveníti az előző évi verseny legizgalmasabb pillanatait:

Eredményes felkészülést és jó horgászatot kívánunk!

Verba Sándor, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.