Rendezés

IX. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

Haldorádó Team 2023-05-30
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2023 versenysorozat kiírás

Putz Tamás 2023-05-01
A 2023-ban ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár harmadik, őszi fordulójához érkezett. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Biztosak vagyunk benne, hogy az őszi verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2022 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

Haldorádó Team 2022-09-15
Már most érdemes feljegyezni a naptárba, decemberben jön a következő, s egyben utolsó verseny! A 2022-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár záró, téli etapjához érkezett. Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték az idei szériát. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum az elmúlt versenyek során már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

VIII. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

Haldorádó Team 2022-06-08
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a nyolcadik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Négy éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az VIII. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2021 versenysorozat kiírás - Tél, záró forduló

Haldorádó Team 2021-11-15
Már most érdemes feljegyezni a naptárba, decemberben jön a következő, s egyben utolsó verseny! A 2021-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár záró, téli etapjához érkezett. Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték az idei szériát. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum az elmúlt versenyek során már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2021 versenykiírás

Haldorádó Team 2021-04-22
A hagyományt 2021-ben is folytatva, a Haldorádó szervezésében immár negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Feeder Triatlon Kupa. E különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen. Ha kedveled a nyári ponty- és amurhorgászatot, valamint szívesen kipróbálnád magad Kiskunhalas legjobb vízterületein, köztünk a helyed!

VII. Haldorádó Junior Feeder Kupa – versenykiírás

Haldorádó Team 2021-03-23
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a hetedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Három éve már a kiváló adottságokkal rendelkező, kulturált Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az VII. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

Ezüst-tó 2021 Szezonnyitó Method Feeder Kupa, páros verseny – Kiírás

Haldorádó Team 2021-01-28
Reméljük, hogy áprilisban már rendezhetünk horgászversenyt is, így semmi nem tesz keresztbe, hogy egy izgalmas és élménydús versennyel indulhasson a szezon! Lássuk, mit kell tudni a részletekről!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2020 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

Haldorádó Team 2020-11-02
A 2020-ban ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár záró, téli etapjához érkezett. Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték az idei szériát. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum az elmúlt versenyek során már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2020 versenysorozat kiírás – Ősz

Haldorádó Team 2020-07-21
A 2020-ban ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár harmadik, őszi fordulójához érkezik. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Biztosak vagyunk benne, hogy az őszi verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad és közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2020 versenysorozat kiírás – Nyár

Haldorádó Team 2020-06-11
A 2020-ban ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár második, nyári fordulójához érkezett. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Biztosak vagyunk benne, hogy a nyári verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

VI. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2020-05-28
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a hatodik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Két éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az VI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa 2020 versenykiírás

Haldorádó Team 2020-03-27
A hagyományt 2020-ban is folytatva a Haldorádó szervezésében immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Feeder Triatlon Kupa. E különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen. Ha kedveled a ponty- és amurhorgászatot, valamint szívesen kipróbálnád magad Kiskunhalas legjobb vízterületein, köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2020 versenysorozat kiírás – Tavasz

Haldorádó Team 2020-02-27
Örömmel jelentjük be, hogy a 2020-as év sem telik el e népszerű versenysorozat nélkül! A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum bizonyította, hogy méltó helyszíne a sorozatnak, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló.

Ezüst-tó Szezonnyitó Method Feeder Kupa, páros verseny – kiírás

Haldorádó Team 2020-02-11
2020-ban első ízben kerül megrendezésre az Ezüst-tó Szezonnyitó Method Feeder Kupa, páros verseny. Ahogy a rendezvény neve is mutatja, ez a verseny kifejezetten a method feeder technikát kedvelő és eredményesen művelő horgászoknak, pontosabban csapatoknak kínál lehetőséget. A helyszínt biztosító Ezüst-tó Horgászcentrum fantasztikus halállománya garantálja az izgalmas és élménydús versenyt. Lássuk, mit kell tudni a részletekről!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

Haldorádó Team 2019-11-30
A 2019-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár záró, téli etapjához érkezett. Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték az idei szériát. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum az elmúlt versenyek során már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a novemberi-decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019 versenysorozat kiírás – Ősz

Haldorádó Team 2019-07-19
A 2019-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár harmadik, őszi fordulójához érkezett. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum tavaly már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Biztosak vagyunk benne, hogy az őszi verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa versenykiírás - 2019

Haldorádó Team 2019-07-07
A hagyományt folytatva a Haldorádó szervezésében immár második alkalommal kerül megrendezésre a Haldorádó Feeder Triatlon Kupa. E különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen. Ha kedveled a nyári ponty- és amurhorgászatot, valamint szívesen kipróbálnád magad Kiskunhalas legjobb vízterületein, köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019 versenysorozat kiírás – Nyár

Haldorádó Team 2019-05-14
A 2019-ben ismét útjára indított, teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk immár második, nyári fordulójához érkezett. A kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum tavaly már bizonyította, hogy méltó helyszíne a megmérettetéseknek, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló. Biztosak vagyunk benne, hogy a nyári verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

V. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2019-04-22
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron az ötödik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Tavaly már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az V. Haldorádó Junior Feeder Kupára!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2019 versenysorozat kiírás – Tavasz

Haldorádó Team 2019-02-08
Bár még csak február van, de annyi érdeklődést kaptunk a 4 évszak Method Feeder versenysorozattal kapcsolatban, hogy nincs mese, meg kell jelentetnünk a két éve útjára indított versenysorozat tavaszi fordulójának kiírását! A Kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum tavaly már bizonyította, hogy méltó helyszíne a sorozatnak, így természetesen idén is ugyanitt kerül megrendezésre mind a négy forduló.

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat kiírás – Tél, záró forduló

Haldorádó Team 2018-10-10
Visszatekintve a mögöttünk álló három fordulóra, annyi bizonyos, hogy nem lehet okunk panaszra, mert rengeteg élmény, izgalom és nem utolsósorban gyönyörű fogások övezték a 2018. évi versenysorozatot. A teljes évet felölelő rendezvény immár a 4., záró etapjához érkezett, melynek helyszíne ezúttal is a kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum lesz. Következzen hát a véghajrá, lássuk, mit tartogat a decemberi versenyhétvége! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat kiírás – Ősz

Haldorádó Team 2018-07-20
Egy izgalmas, eseménydús nyár után közeleg a 4 évszakon át zajló versenysorozatunk harmadik, immár őszi fordulója! Természetesen a helyszín ezúttal is a kiskunhalasi Ezüst-tó Horgászcentrum lesz, ami a tavaszi és nyári alkalmak során egyaránt gyönyörű fogásokkal ajándékozta meg a horgászokat. Következzen hát, a nagy halak igazi időszaka, lássuk, mit tartogat az ősz első versenyhétvégéje! Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat kiírás – Nyár

Haldorádó Team 2018-05-22
Második, nyári fordulójához érkezett a teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozatunk. Ahogy korábban hírül adtuk, ennek helyszíne a Haldorádó tulajdonába került Ezüst-tó Horgászcentrum, mely már az első forduló során megmutatta gyönyörű halállományát. Biztosak vagyunk benne, hogy a nyári verseny is rengeteg izgalmat tartogat. Ha szeretnéd kipróbálni magad, s közben egy jót horgászni, nem kérdés, hogy köztünk a helyed!

IV. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2018-05-18
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Idén immáron a negyedik versenyéhez érkezett ez a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Ráadásul ettől az évtől a Haldorádó saját taván, a kiskunhalasi Ezüst-tavon kerül megrendezésre a IV. Haldorádó Junior Feeder Kupa.

Haldorádó Feeder Triatlon Kupa versenykiírás

Haldorádó Team 2018-05-09
A Haldorádó szervezésében első alkalommal – hagyományteremtő céllal – kerül megrendezésre a Haldorádó Feeder Triatlon Kupa. Ezt a különleges versenyt úgy terveztük meg, hogy változatos helyszínek, körülmények, illetve lehetőségek mellett minden feederhorgász számára izgalmas kihívást jelentsen. Ha kedveled a nyári ponty- és amurhorgászatot, valamint szívesen kipróbálnád magad Kiskunhalas legjobb vízterületein, köztünk a helyed!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa 2018 versenysorozat kiírás - Tavasz

Haldorádó Team 2018-02-23
Bár még csak február van, annyi érdeklődést kaptunk a 4 évszak Method Feeder versenysorozattal kapcsolatban, hogy nincs mese, meg kell jelentetnünk a tavaly útjára indított versenysorozat tavaszi fordulójának kiírását! Ráadásul a Haldorádó tulajdonába került Ezüst-tó Horgászcentrumban folytatódik ettől az évtől ez a különleges megmérettetés!

4 évszak Haldorádó Method Feeder Kupa – 4. téli, záró forduló versenykiírás

Haldorádó Team 2017-11-02
A záró, azaz a téli fordulójához érkezett az ebben az évben útjára indított, egy teljes évet felölelő, 4 évszakon át zajló versenysorozat. Ennek helyszínéül a délvidék egyik legnépszerűbb tavát választottuk, egy intenzíven telepített, sok szép pontyot és amurt rejtő vizet, amely Kiskunhalas határában található. A neve: Tóth-horgásztó.

I. FŐHESZ – Haldorádó Duna Feeder kupa

Sipos Gábor 2017-09-08
A feederbotos horgászat nemcsak a pontyhorgászatban, de a versenyhorgászatban is átvette a vezető szerepet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hétvégéről hétvégére feederes versenyek tucatjai állnak a horgászok rendelkezésére. Vannak ezek között baráti összejövetelek, komoly versenyek, ranglista pontokért zajló küzdelmek, és bizony Országos Bajnokságok is, azonban olyan rezgőspicces verseny nagyon kevés van (ha van egyáltalán), amelyet folyóvízen rendeznek, ráadásul Budapest szívében!
Termék katalógus

Haldorádó
Katalógus

Megjelent a Haldorádó 2023 termékkatalógus, lapozz bele!

Tovább

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.