A Sikeres Sporthorgász 2010. novemberi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2010. novemberi tartalmából

[f]A kihívás heteA megvalósult álomFeederezés a Rekord-tavonCsukakaland ír földönHat-három!Kemény fiúkFelszínes gondolatokA felfedezés öröme[-f]


A kihívás hete

Azt mondják, a spontán dolgok a legjobbak… Így alakult a szeptemberi horgásztúrám is, ami az ideiek közül az egyik legemlékezetesebb marad. Csapattársam, Drahota Miska egy szürke hétköznapon telefonált: „Tomikám, nincs kedved eljönni egy pecára, már úgy is régen horgásztunk együtt?” Ilyen felkérésre nem lehetett és nem is tudtam nemet mondani. Ráadásul a meghívás egyik kedvenc bányatavamra szólt. No meg jó pap is holtig tanul, Miska bától mindig el lehet lesni valami újat. Jó lehetôség volt ez számomra, hogy a Fox idei újdonságait, például az NTX’R elektromos jelzôit és az XSC horgait Magyarországon elsôként teszteljem.
(Csörgô Tamás)


A megvalósult álom

Az alábbi történet nem mindennapos, hiszen a legtöbben, akik tengeri horgászatra adják a fejüket, általában rendelkeznek édesvízi horgásztapasztalattal, jobb esetben még tengerivel is. Írásom szereplôi, dr. Zoltay Gergely, dr. Sárkány Zoltán állatorvosok, valamint két gyógyszerész, dr. Zoltay Bence és dr. Harmatha Levente azonban nem! A Zoltay testvérek közül Gergely kardoskodott a közös tengeri horgászat mellett, no meg Levente is, aki gyerekkori álmát valósította meg a norvégiai utazással. Gyakorló tengeri horgászként elgondolkodtatott: vajon mi visz négy gyógyítással foglalkozó cimborát a sarkkörön túlra amatôrként tigris-, lepény-, lapos- és menyhalat, sávos vagy foltos tôkehalat fogni? Kaland, kíváncsiság vagy szimpátia a derék vikingekkel? Errôl faggattam Leventét a hazaérkezésük után.
(Zákonyi Botond)


Feederezés a Rekord-tavon

A horgászat különlegessége abban rejlik, hogy noha jó néhány módszer, stílus létezik, több hasonlóság is van közöttük. Nem egy esetben komoly átfedéseket lehet tapasztalni, ami szerintem a bojlizás és a feederezés között mutatkozik meg a legjobban. A feederes, nagypontyos horgászat szinte mindent a bojlizásból vett át, de a bojlis, pontyfogó versenyeken induló csapatok is gyakran hasznosítják a feederesek trükkjeit. Ezt tapasztaltam magam is, amikor Németh Balázs feederspecialistával a maconkai Rekord-tavon horgásztam. Balázs nagyon eredményes, a halakat félti, óvja, s ezúttal betekintést enged a nagyhalas, feederbotos horgászatába.
(Ladányi Tamás)


Csukakaland ír földön

Az ember élete során sok dolog van, ami elérhetetlennek tûnik. Így voltam én a külföldi vizekkel, olvastam a beszámolókat, és álmodoztam a messzi tájakról. Azután a sors összehozott olyanokkal, akiknek hasonló vágyaik voltak - s egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy egy álompecát tervezgetünk. Ma már a sokadik külföldi utamon is túl vagyok, és a közelmúltban újabb helyet látogattam meg: Írországot.
(Lukácsi Béla)


Hat-három!

Elhiszik, hogy néhanapján a horgász is átélhet hasonlóan frenetikus érzést, amilyenben a legendás Aranycsapat tagjainak volt része a Wembley-stadionban? Habár nem a világ szeme láttára hajtottam végre évtizedekig fennmaradó szenzációs dolgot, amirôl talán még a következô generációk is meghitten fognak emlékezni, mégis egyszer-egyszer sikerül olyan horgászélményeket átélni néhány röpke óra alatt, ami akkor és ott mindenféle boldogsággal felér. Sôt, nem is kell ehhez országos rekord halat fogni, vagy különösen extrém körülmények között megszákolni valamelyik nemes fajtából egyéni csúcsunkat! Csupán annyi kell hozzá, hogy az ember jókor legyen jó idôben és jó helyen. Na meg a legjobb csalival!
(Jakó László)


Pontybarátok

Kemény fiúk

A Hart Carp Team már nevében is hordozza, hogy a srácok olyanok, mint a vídia. Gyuszinál, úgy tûnik, a „Nomen est Omen” bejött, hiszen nemcsak a becsületes magyar neve Kemény Gyula, de amit a vízparton mûvel, ékesen vall állóképességérôl. Cseppet sem marad el mögötte Bíró Sándor, akivel a nagy találkozás remekül sikerült. Egynapos próbahorgászat után azonnal egymás tenyerébe csaptak, és mindjárt elsô közös versenyüket remek hajrával, imponáló fölénnyel nyerték. Ez volt a Challenge Week, amit nem sokkal késôbb egy ajkai kupa második helyezése követett, de jól szerepeltek a Bojli Show-n és a Green Hellen is.
(Kátai Róbert)


Pergetô-útmutató

Felszínes gondolatok

Régóta foglalkoztatott a kifejezetten felszíni horgászat gondolata. Ahogy lenni szokott, a hosszas tervezgetést a tett nehezen követte… Egyszerûen nem adódott alkalmam, hogy a megfelelô helyen kipróbálhassam a technikát olyan körülmények között, ahol van is értelme. Különösen megörültem hát Papp Lambert invitálásának, ami több szempontból is unikumnak ígérkezett.
(Balaskó Norbert)


A felfedezés öröme

Hol fogjunk halat? Ahol lehet, vagy ahol jó lenne? Már úgy értem, persze, hogy ahol mindenki tud fogni, vagy ott, ahol mi szeretnénk ugyan, de egyáltalán nem biztos a siker… Akad, aki megelégszik a halfogás örömével, de van, akinek ennél is több kell: horgászni akar!
(Pásztor István)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.