A Sikeres Sporthorgász 2012. novemberi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2012. novemberi tartalmából

Dunai örömökA három ifjú reménységSarkkörön túli horgászatokCsak egy óra…A neve a végzeteNagy falatok éhes csukáknakÚjra az Ebrón!Őszi kalandok a Farkincás-tavon


A versenyhorgászat varázsa

Dunai örömök

A székelyudvarhelyi Benzár Zsolt nemcsak munkájából adódóan tartózkodik rendszeresen Budapesten, hanem gyakran jön hazánkba horgászversenyekre, és szívesen vág neki a 800 kilométeres útnak akkor is, ha egy jó kis dunai keszegezésre invitálják az itteni barátok. Így volt ez most is, amikor Csillag Laci csábította Verőcére, hogy közelebbi ismeretséget köthessen az ottani gyönyörű jászokkal, dunai dévérekkel, és közben egyik kedvencével, vagyis bolognai bottal küzdhessen meg jó márnákkal.
(Szarka László)


A három ifjú reménység

A „Gyerekek, horgásszunk együtt!” filmsorozat és írás első részében egy felhívással fordultam a nézőkhöz, pontosabban a gyermekekhez. Az volt a kérésem, küldjék el bemutatkozó anyagukat, és én kiválasztom közülük a három legígéretesebbet. Közel száz pályamű közül Zergi Dániel, Tátosi András és Nagy Soma pályázata tetszett a legjobban, ők nyertek el a lehetőséget, hogy együtt horgásszunk.
(Döme Gábor)


Sarkkörön túli horgászatok

Nem értem a norvégokat. Ülünk egy kocsmában, odakint szikrázó napsütés van, és olyan világosság, ami kitart késő éjszaka is. Túl vagyunk néhány száz kilométerrel az északi sarkkörön, ennek köszönhetően még késő éjjel is világosban pecázhatunk. Hansen nevű ismerősünk mégis vágyik a télre és a vele járó sötétségre (ez náluk november végétől február közepéig tart, olyankor déltájban van némi derengés), mert akkor nincsenek moszkitók, nem sárosak, hanem fagyottak az utak, leesik a hó, megfagynak a vízesések, és kedvére száguldozhat a hójárgányával.
(Zákonyi Botond)


Pergess, magyar!

Csak egy óra…

Mindig várakozással teli, édes borzongással készülök a tiszalöki erőmű hömpölygő vizére. Sok-sok éve már annak, amikor először láttam a betonrengetegbe veszett, jókora turbinák által keltett öles örvényeket, melyek között balinok verik vehemensen a vizet. Olyan látvány ez, amit a horgász képtelen feledni, s akárhány alkalommal szemléli újra, mindannyiszor belefeledkezik a csodálkozásba. Ragadozó halak százai űzik szakadatlan a sneciket, keszegeket, és a balinok szédítő tánca között bizony nem ritkán süllők, harcsák tevékenységét is felfedezhetjük.
(Jakó László)


Pontybarátok

A neve a végzete

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény legény Abonyban. Gyerekkorában ásó, kapa, kasza, zsíros kenyér és azonos sors jutott neki is, mint hasonszőrű társainak. Később Baranya megyében már a horgászbot és a Pécsi-tó egy háromkilós potykával jutalmazta vízparti csavargásait, ami addigi életének legnagyobb zsákmányát jelentette. Ezzel a rekordfogással persze nem érhet véget egyik mesés kaland sem, még kezdetnek is csak erőtlen próbálkozásnak tűnhet. Nem úgy a folytatás…
(Kátai Róbert)


Nagy falatok éhes csukáknak

A csuka igazi rablóhal, mértéktelen étvággyal. Alapvetően mindent megtámad és felfal, ami ehető, mégis van olyan táplálék, ami kedvesebb neki, mint a többi: például az angolna. A csukák állandóan táplálék után kutatnak, és rárontanak többé-kevésbé mindenre, ami nagyjából ehetőnek néz ki. Néha még dögöt is felszednek, és nemigen törődnek vele, hogy éppen amit esznek, az hal, emlős, hüllő vagy éppen madár. „Szögekkel” teli szájukkal lényegében ráharapnak mindenre, ami elérhető távolságon belül van, viszont amikor gazdagon található előttük táplálék, akkor bizony válogatósak is tudnak lenni. S egyes falatok biztosan jobban ízlenek, mint mások. Talán mert valóban „finomabbak”, talán tápanyagban gazdagabbak, esetleg könnyebben emészthetők, vagy egyszerűen csak a mozgásuk gyakrabban váltja ki a csukák kapási reflexét.
(Rasmus Ovesen)


Újra az Ebrón! I. Rész

Van, amiről nem lehet eleget beszélni, idetartozik az Ebró vízrendszere is. Persze, most sokan legyintenek: már megint az Ebró! Azonban érdemes figyelni, mert számos meglepetést tartogat még a horgászok számára ez a víz. Az első túránk után - nem véletlenül vágytunk vissza - fantasztikus élményekkel telve tértünk haza, és már tervezgettük a következő évi horgászatot. Természetesen az Ebróról elsőre mindenkinek a harcsák jutnak az eszébe, esetleg a pontyok és talán a süllők. Most azonban bennünket is meglepett a csapósügerek sokasága, és ami még inkább, a méretük.
(Lukácsi Béla)


Őszi kalandok a Farkincás-tavon

Az őszi pontyhorgász szezon talán a legérdekesebb időszak a nagyobb példányok becserkészése során, hiszen a lehűlő vízben rendkívül nehéz megtalálni azt az etetési stratégiát, ami rövid időn belül eredményhez vezethet. Elsősorban az adott víz természetes adottságait és a halállományt kell figyelembe vennünk, de az évek során gyűjtött tapasztalatok ilyenkor aranyat, de leginkább pontyot érhetnek.
(Csákány Attila)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.