A Sikeres Sporthorgász 2013. márciusi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2013. márciusi tartalmából

Pontyok februárbanHol fogjunk kapitális ragadozót?Az elsô...!Tigrishalra a Zambézin II. részVelencei-tavi horgászatokZsendületbenA Tisza téli arcaMerj változtatni!Kajakhorgászat II. részTavaszváró pontyozás


A versenyhorgászat varázsa

Pontyok februárban

Nincs egyszerû helyzetben, aki februárban adja pontyozásra a fejét, ha meg előre tervez, abban sem lehet biztos, hogy az adott időben talál szabad vízfelületet. Bármilyen jól is hangzik a mondóka, miszerint január, február itt a nyár, horgászvizeink hőmérséklete még igencsak az éves minimum közelében jár, de akár be is lehetnek fagyva. Ez pedig alapvetően határozza meg halaink viselkedését, ami a ponty esetében leginkább abban nyilvánul meg, hogy ha nem is szünteti be teljesen a táplálkozást, nem sokat tesz azért, hogy hozzájusson a mindennapi betevőhöz. Márpedig mi biztosra akartunk menni, ezért nem egyszerûen egy olyan kisebb horgászvizet kerestünk fel, amelyről tudható, hogy sok benne a ponty, akár rakós bottal is elérhető távolságban, hanem olyanra esett a választásunk, amelyiket vízforgatással tartanak jégmentesen és horgászható állapotban, szerencsés esetben egész télen.
(Szarka László)


Hol fogjunk kapitális ragadozót?

Melyik horgász ne vágyna egy hatalmas ragadozóval való küzdelemre, legyen az egy csuka, süllő, vagy harcsa. Van, akinek megadatik az ilyen küzdelem, van, akinek nem. A legfontosabb az, hogy valóban olyan vízre menjünk horgászni - amennyiben kapitális halra vágyunk -, amelyikben valóban van ilyen hal. Ez egyébként sok esetben nehéz kérdés, hiszen vannak népszerû vizeink, ahonnan általában nem lehet elhozni a kapitális méretû halakat, ezért ezekben biztosan ott vannak az áhított méretû halak.
(Lukácsi Béla)


Feederakadémia

Az első...!

Az első horgászat minden évben olyan várakozásokkal teli esemény, mely számomra több mint egy hétköznapi peca. Annak ellenére, hogy nem vagyok babonás, hiszek benne, hogy döntő módon befolyásolja az egész évemet és annak horgászsikereit. Januárban ritkán adódik lehetőség nyílt, jégmentes vízterületen horgászni. A januári tavasz a Dél-Alföld tavairól lesöpörte a jégpáncélt, és ha rövid időre is, de lehetővé tette, hogy próbát tegyek. Tudtam, hogy eljött az én időm, és izgatottan készültem az év első horgászatára!
(Döme Gábor)


Horgásztúrák idegen tájakon

Tigrishalra a Zambézin II. rész

Ha van horgászkaland, akkor ez az! Semmi máshoz nem hasonlítható! A tigrishal fenevad, gyors, erőszakos, kiszámíthatatlan, az utolsó percig küzd. Nincs olyan európai édesvízi hal, ami harcosságban felvenné vele a versenyt! Több fajtája van, amit a Zambézin fognak, azok nyolc-tíz kilósak. Az ennél nagyobbak már kapitálisnak számítanak. Elsősorban pergetve horgásznak rá, de a szezon vége felé már élőhalas szerelékkel is próbálkoznak a horgászok. Szeptember vége, október eleje a szezon vége. A szezon eleje május, a legfogósabb időszak a július.
(Zákonyi Botond)


Hazai vizeken

Velencei-tavi horgászatok

Horgásztam már a Balatonon, gyermekkoromban a Fertő-tavon is, de a Tisza-tóhoz is szerencsém volt már egyszer. A Velencei-tavat viszont valahogy állandóan elkerültem! Pedig mindig is titkos terveim között szerepelt, hogy egyszer itt horgászhassak, a tó legendás hírû harcsa és amur állományát kissé közelebbről is szemügyre vehessem. Szó lesz a süllő és csuka horgászatáról, az amurokat is megpróbáljuk becserkészni, de az úszó lápok alatt rejtőzködő, titokzatos életmódot élő harcsák nyomába is eredünk. Természetesen mindezekről írásos beszámolót is készítek, melyben reményeim szerint szép forgásokról, izgalmas kalandokról számolhatok majd be. Előtte viszont ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről a tóval, a semmihez sem hasonlítható varázslatos szépségével.
(Ladányi Tamás)


Zsendületben

Tavaszodik! Nincs tökéletes kifejezés arra, mennyire imádom ezt az időszakot! Melegszik az idő, az erdőn hallhatóan pattannak a rügyek, és végérvényesen eltûnik az utálatos fehérség mindenhonnan. Végre színeket is látok! Madárfüttyöt hallok! A vizek partjai pedig… Órákon át képes vagyok rácsodálkozni a legapróbb halak keltette gyûrûkre is, amit jégveszte után láthatok végre a szabad vízfelszínen. Ilyenkor mindig azon szoktam morfondírozni, mi lesz az első hal, amit az évben fogok.
(Jakó László)


A Tisza téli arca

A rucák fröcsögve zargatják egymást a jéghideg vízben, olykor teljesen maguk közelébe engedve a cserkelő pecásokat. Kócsagok és gémek a szélvizekben sétálgatva lesik a felszín alatt cikázó prédáikat. Olykor színpompás jégmadarak cikáznak ágról ágra. A kormoránok tömegei vadásszák a laposabb, lapályosabb részeken tekergő halcsapatokat, és jöttünkre hatalmas lármával hagyják maguk mögött vadászterületüket. Károkozó kárókatonák, de ők is a téli Tisza hangulatához tartoznak. Elképesztő pezsgést produkálnak a langókban, visszaforgókban ezerszám fröcsögő fehérhalak tömegei. Aki nem látta még, el sem tudja képzelni, hogy a halnép mennyire felpezsdíti a hajnali felszínt. Talán még a nyári napokon sem lehet így, egyben, ennyi apróhalat látni a víztetőn. Az ártéri horizont pedig maga a természet mûvészete. A fák csupasz gallyait vakító jégkristályok borítják, keretet képezve az azúrkék folyónak.
(Oláh Csaba)


Merj változtatni!

Ha hosszú ideig elégedetlen vagyok, kipróbálom az év folyamán a különféle technikákat. Ilyenkor a sablonos horgásztaktikákat elkerülendő új megoldásokat keresek. Ha az ember képes dolgokat megkérdőjelezni, akkor képes saját magát is továbbfejleszteni. Főképp az etetési taktikák hatására döntöttem úgy, hogy elhagyom a járt utakat.
(Thomas Bastien)


Kajakhorgászat II. rész

Leszögezhetjük, hogy a jó kajak gyakorlatilag felboríthatatlan, de a közeli kapcsolat a vízzel veszélyforrásokat rejthet magában. Ezért a kajakhorgászatnál különösen fontos, hogy észnél legyünk! A kajakot ne télen, éles bevetésen próbáljuk ki először, nyári körülmények között érdemes tesztelni képességeinket. A jó egyensúlyérzékre feltétlenül szükségünk lesz ezért a tompaság vagy magatehetetlen részegség ilyenkor nem kifizetődő.
(Bartha Péter)

Tavaszváró pontyozás

Lassan de biztosan közeledik a tavasz. A tél enged szorításából, vizeink hamarosan levetik magukról jégpáncéljukat, mely átmenetileg meggátolta a horgászatot. Nem érvényes ez mindenkire, hiszen a merészebbek, elszántabbak lékről is hódolnak passziójuknak. Magam is azok közé tartozom, akik télen is horgásznak. Nem csak a ragadozó halakat keresem a lék alatt, hanem a békés (sokak által elvermeltnek tartott) halakat is. Sőt, az utóbbi években szinte csak azokat. Több különböző tavon is bizonyítottam, hogy a pontyok a jég fogságában is vesznek magukhoz táplálékot.
(Nagy Csaba)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.