A Sikeres Sporthorgász 2013. októberi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2013. októberi tartalmából

Márnák Budapest szívébenNyolcas pontyok rakósonŐsz, a ragadozók szezonjaAmurhorgászat MánfánVihar előtti vágtaA Balaton ízeCsak változatosanCsukák a lehűlésben


Feederakadémia

Márnák Budapest szívében

A Haldorádó horgászportálon ismerkedtem meg Dajnics Ferenccel, aki a budapesti Duna-szakasz specialistája, hiszen szabadideje jelentős részét itt tölti. Megismerte és megkedvelte a betondzsungelt, ami mindig tartogat meglepetéseket. Megszállott márnahorgász, sajátos módon, de rendkívül eredményesen veszi üldözőbe a folyóvizek vad harcosait. Közös horgászatunkra még sokáig fogunk emlékezni, ugyanis azon a forró nyári napon fogta meg Ferenc élete eddig legnagyobb márnáját!
(Döme Gábor)


Versenyen innen és túl

Nyolcas pontyok rakóson

A nyolc-tíz kilós vagy az ennél is nagyobb pontyok a rakós botos horgászatban szinte a megfoghatatlan kategóriába tartoznak. De éppen ettől lesz óriási kihívás a megfogásuk, még akkor is, ha fennáll a veszélye, hogy beletörik a bicskánk. Mindenesetre Walter Tamás úgy gondolta, még egy próbát megér a dolog. A választás ezúttal is a Pozsárra esett, ahol legutóbb, még a nyár elején horgásztunk, és szereztünk annak ellenére is jó tapasztalatokat, hogy akkor nem sikerült a tíz kiló közelébe kerülni. Egyszerűen nem volt szerencsénk, állapítottuk meg már ott a vízparton, rögtön hozzátéve, nem adjuk föl, és alkalomadtán visszatérünk.
(Szarka László)


Gyakorlat teszi

Ősz, a ragadozók szezonja

Ha ki kellene emelni egy évszakot, ami a legjobb a ragadozó halak horgászatára, elsőre az ősz jut

az eszünkbe. Persze egész évben jól foghatók vizeink vadászai, de a lehűlő vizekben aktívabbak a ragadozók, a növények eltűnésével pedig a táplálékhalak is könnyebb prédává válnak. Ráadásul a ragadozóknak is kevesebb esélyük van elrejtőzni, így sok esetben a nyílt vizeken kénytelenek vadászni.
(Lukácsi Béla)


Gyakorlat teszi

Amurhorgászat Mánfán

Az amur nekem nagyon kedves hal, remek élményt nyújt a fárasztása, de a becserkészése, az etetésre csábítása is igazi kihívás. Éppen ezért nagyon szeretek rá horgászni, s ha tehetem, viszem magammal a családomat is, mert ebben a témában egyetért velem a fiam és a feleségem is. Óriási szerencsémre a közös amurhorgászatokra bőven adódik lehetőség, rengeteg tavunkban megtalálható ez a sportos hal. A legutóbbi túránkra az amur horgászatának fő szezonjában, augusztus közepén került sor, amikor is a Mecsekben található Bánusz-tanyára látogattunk el.
(Ladányi Tamás)


Tiszai horgászatok

Vihar előtti vágta

Jó két órája vallatom a folyót, már a kikötő alatti szakaszt zaklatom, mikor hallható nesszel zsongani kezdenek az ártéri fák levelei. Itt vagy végre! - gondolom, és a kapocsba lesúlyozott wobblert kapcsolok. A szél fokozatosan töri össze a feszített víztükröt, és egyre komolyabb hullámokat korbácsol. Fahalamat a mélybe küldöm, és lassú vontatással életet lehelek belé. Talán ha százméternyit haladok, mikor bődületes kapás fékezi meg a mozdulatomat. Akasztásomat jókora ellenállás váltja fel.
(Oláh Csaba)


Horgász portré

A Balaton íze

Pár éve olvastam első novelláit horgászatról, halakról, Fonyódról, a balatoni tájról. Milyen bensőséges, azt is írhatnám, bennfentes biztonsággal ír a Balatonról! Nem véletlenül, hiszen ízig-vérig halász-horgász - vagy fordítva? Nem tudom. Szári Zsolt balatoni ember a szó irigylésre méltó értelmében…
(Zákonyi Botond)


Pergess, magyar!

Csak változatosan

A Sajó olyan vize az országnak, ami hamar polihisztort farag bármilyen horgászból. Ehhez persze az kell, hogy gyakran látogassuk a partját. Sporttársaink zöme még mindig inkább a kényelmes tavi pontyozást részesti előnyben - és ez vélhetőleg nem is fog változni a következő évtizedekben. Nem beszélve a magánkézben lévő, nyírt füves partú tavakról, ahol szinte garantált a fogás. Aztán egy másfeles ponttyal a kézben, diadalmas pózban lehet is hamar teleposztolni a „fészbúkot”.
(Jakó László)


Gyakorlat teszi

Csukák a lehűlésben

Lassan és bizonytalanul, de kezd kikopni a horgászköztudatból az a tévhit, hogy csukát csak ősszel lehet fogni. Ugyanakkor annak, hogy ez az „urbán legenda” ilyenformán egyáltalán rögzülni tudott, valós oka van, még pedig a csuka hidegkedvelő életvitele. Nem véletlen az sem, hogy a tőlünk északra eső országokban, jó pár ezer kilométerre is, kivételes csukaállományról beszélhetünk, míg például délebbre haladva már csak ritkán találkozhatunk ezzel a ragadozóval. Hazánkban a nyár végeztével, az első lehűlés beköszöntével jelzi a csukák biológiai órája, hogy elérkezett az idő a fokozott táplálkozásra.
(Gégény Viktor)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.