A Sikeres Sporthorgász 2014. májusi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2014. májusi tartalmából

A nagy buffalo carpA nyirkos tizenkettőHúszhoz közel feederrelHurrá, pakolunk!Tisza-tavi barangolásHarcsapergető tippek - nem csak kezdőknekNagy halak a felmelegedő vizekbenNegyven éve a versenypályán


Feederakadémia

A nagy buffalo carp

Ez már a harmadik év, amikor egy olyan őshonos halért utaztam a távoli Amerikai Egyesült Állomokba, amelynek megfogására mindennél jobban vágytam. Az elmúlt két évben nem volt hozzá szerencsém, de azt a legmerészebb álmaimban sem hittem volna, hogy pont akkor teljesül a vágyam, amikor horgászatunk helyszínére az utóbbi hatvan év legkegyetlenebb időjárása csap le. Visszagondolva még most is beleborzongok mindebbe, de túléltük, sőt, nem hétköznapi élményekkel gazdagodva tértünk haza!
(Döme Gábor)


Hazai vizeken

A nyirkos tizenkettő

A tavasz már mutogatta ugyan magát, de a kisebb pocsolyák még mogorva jégpáncélt nyögtek magukon azon a deres hajnalon, amikor pontyozni indultunk Varbóra. Arra persze számítani lehetett, hogy napközben már izzasztó lesz a kabát, s egyetlen pulóver is komfortossá teszi a közérzetet. Ilyen klímában pedig az ősszel telepített halak már bőszen kutatják a táplálékot, s minél nagyobb területet járnak be az aljzatot túrva, annál több energiát kell pótolniuk.
(Jakó László)


A versenyhorgászat varázsa

Húszhoz közel feederrel

Régóta tudom, hogy Lázár Józsi szeret Harsányban horgászni, amint azt is, hogy ennek nagyon is egyszerű magyarázata az itt fogható hatalmas pontyokban és amurokban rejlik. Józsinak ezekből sok tíz és jó néhány 15 kiló fölötti példányt volt szerencséje horogra csalni és megszákolni, miközben a legnagyobb itt fogott pontya meghaladta a 18 kilogrammot is. Ez már önmagában is tiszteletet parancsoló teljesítmény, hát még feederezve, és azzal a kitétellel, hogy Józsi egyetlen alkalommal sem horgászott nyolc-tíz óránál hosszabb ideig, ráadásul szinte csak nappal.
(Szarka László)


Tiszai horgászatok

Hurrá, pakolunk!

Egy héttel a franciaországi horgászkirándulásunk előtt érkeztem le a tiszaörvényi kikötőnkbe, hogy a szükséges holmikat összeszedjem a túrához. Természetesen ezt úgy szervezetem, hogy a mai napot itt tölthessem, és harcsacserkelés közben jól át tudjam gondolni, mire is lehet ott szükségünk. Nagyon régen tervezgetett álom válik majd valóra, kíváncsi leszek az ottani lehetőségekre és a nem túlterhelt Rhone folyó kapitális halaira. Természetesen a pergetőmódszereket szeretném ott is erőltetni, de a biztonság kedvéért készülök majd kuttyogatásra is, ha a műcsalik nem hoznák meg a várt eredményeket. No, de ezt majd meglátjuk…
(Oláh Csaba)


Hazai vizeken

Tisza-tavi barangolás

Vajon gondolták-e a Kiskörei Vízlépcső és Öntözőrendszer tervezői a hatvanas években, amikor az Alföld öntözési rendszerének fejlesztéseként elhatározták annak megépítését, hogy jó ötven évvel később a természet áldásos közreműködésével megszületik Magyarország második legnagyobb tava, amely változatos élettereinek köszönhetően sokak által szeretett horgászvíz is lesz…?
(Zákonyi Botond)


Gyakorlat teszi

Harcsapergető tippek - nem csak kezdőknek

Sokan kiváló harcsázónak tartanak, ami önmagában megtiszteltetés. Azonban mindent én sem tudhatok, nagyon sok fekete folt van még a harcsahorgászatban. Nincs olyan harcsázó, aki mindent tudna, vannak, akik bizonyos dolgokat jól ismernek és használnak a horgászatkor. Természetesen sok dolgot én is jól ismerek, közülük néhányat most összegzek, talán segítve ezzel a harcsapergetőknek.
(Lukácsi Béla)


Gyakorlat teszi

Nagy halak a felmelegedő vizekben

A nagy pontyok átmeneti rabul ejtése naptár szerint később indul meg, mint a kisebb társaiké. Persze, ez nem törvényszerű, foghatunk belőlük hideg vízben is, de mégsem ez a jellemző. Az év hideg időszakában, amikor a körülöttük elterülő közeg is hideg, főként kistestű egyedek kerülnek hamarabb horogvégre. Ha bojlink (a felkínált eleség) megfelelő módon szelektál, és ellenállhatatlan a nagy pontyok számára, akkor áprilisban és májusban már nagy eséllyel fotóvégre csalhatunk közülük jó néhányat. Én most is ezen dolgoztam!
(Nagy Csaba)


Nők horgászbottal

Negyven éve a versenypályán

Nem egy férfi horgásztársam van, aki több mint negyven éve horgászik, jómagam is az ő táborukat szaporítom. De a hölgyeknél is találkozhatunk olyan elvetemült horgászokkal, akik közel fél évszázada járják a vízpartot - viszont aki már negyven éve a versenysportban van, olyan nem igazán akad. Ezen ritka, fanatikus horgászok közé tartozik Devecseriné Rimer Noémi. Hihetetlenül hosszú és eredményes évtizedek állnak mögötte, számos világversenyen és országos bajnokságon állhatott már dobogóra. Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről Noémivel, az első lépésektől kezdve napjainkig…
(Ladányi Tamás)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.