A Sikeres Sporthorgász 2016. júliusi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2016. júliusi tartalmából

A pontyok nyertek! Kicsit másképp Kárászok és dévérek mentették a napot Éjszaka a zátonyon Koncz & ráció Forró bányatavi kalandok Egy nap, több horgászhely A másik véglet!


Feederakadémia

A pontyok nyertek!

A Szlovákiában (Felvidéken) található Kis-Dunán a közelmúltban kétszer horgásztam. Első alkalommal a sok szép keszeg mellett „csupán” egyetlen pontyot tudtam partra segíteni, mert rendre megtréfáltak. Elhatároztam, hogy erősebb felszereléssel revansot veszek rajtuk!
(Döme Gábor)


Gyakorlat teszi

Kicsit másképp

Több mint 18 év hajszálelőkés horgászattal a hátam mögött eljött az idő, hogy olyan horgászmódszerhez nyúltam, amiről azt gondoltam, azt is tudom művelni. A szülőfalum, Miske melletti kis Vajas-csatornán, anno körülbelül húsz évvel ezelőtt már pergettem - kisebb-nagyobb sikerrel. A kis négyméteres fa ladikommal a kicsi sodrásban dobáltam a 3-as Mepps körforgó villantómat, és néha sikerült pár csukát kifognom. Néha-néha egy-egy domolykót vagy jászkeszeget is megakasztottam, de nem fogott meg a pergetés, és inkább a pontyozásnál maradtam, ami számomra sok kihívást és sikert hozott.
(Csörgő Tamás)


A versenyhorgászat varázsa

Kárászok és dévérek mentették a napot

Több jele is van annak, hogy az először kiírt és majd augusztusban a Maty-éri evezőspályán megrendezendő Klub Feeder OB, valamint a Method Feeder OB újabb pezsgést okozott a feederesek egyre növekvő táborában. Ilyen többek között, hogy a néhány hete lebonyolított Feeder OB-n közel nyolcvanan küzdöttek az egyéni bajnoki címért, miközben az is megfigyelhető volt, hogy új feederes csapatok jöttek létre, vagy egészültek ki újabb versenyzőkkel a meglévők, már a klubversenyre is gondolva. Az utóbbi elképzelés érhető tetten az EnergoTeam feederszakágában is, ahol a leginkább nagypontyok fogásáról ismert Lázár József köré szerveződött a négyfős csapat, akik innentől közös versenyeken és tréningeken igyekeznek erősíteni a csapatmunkát, és próbálnak meg minél több tudásra és tapasztalatra szert tenni a jó klubfeederes szereplés érdekében. A gyakorlások között akadnak persze olyanok is, amikor az örömpecáé a főszerep, és ilyenkor arra is lehetőség adódik, hogy új eszközöket, felszereléseket próbáljanak ki a versenyzők.
(Szarka László)


Szenvedélyünk a természet

Éjszaka a zátonyon

A küszről köztudott, hogy több alkalommal is ívik nyáron, így ha lemaradunk az elsőről vagy a másodikról, még mindig ott vannak a következő alkalmak. Szerencsére én többször is beletenyereltem a nász kellős közepébe, s a legutóbbi alkalommal egy zátonyos, sóderos íváson cserkeltem különféle rablóhalakat. Ricsi komám már napok óta teljes éjszakákat tölt a zátonyon, végre megérkezem én is. Fülledt meleg van éjszaka, a víz stagnál, nem változnak a körülmények, így az ívás is zavartalanul zajlik napokon keresztül.
(Vass Csaba)


Tiszai horgászatok

Koncz & ráció

Van az úgy, hogy az ember hónapokig nem ér rá horgászni. Hiába szenvedélyes pecás, és normális körülmények között néhány nap kihagyás után máris súlyos fizikai fájdalommal járó elvonási tünetei vannak, a főiskola mégiscsak főiskola. Megesik tehát, hogy a legerősebb szenvedélybetegség - és még mindig a horgászatról beszélünk - is háttérbe szorul a szigorú hétköznapi teendők miatt. Annak ellenére, hogy már az óvodában is a Tisza volt a jele az illetőnek. Sőt, egyenesen a pergető horgászat!
(Jakó László)


Hazai vizeken

Forró bányatavi kalandok

A nyári hónapokban, amikor a sekélyebb tavak már kritikusan átmelegednek, szívesen fordulok a mélyebb vizű bányatavak felé, ahol ilyenkor is reális esély van egy-egy izgalmas horgásztúra eltöltésére, számos szép emlékkel gazdagodva ezáltal is. Lökösházára már másodszor tértem vissza. Az első túrámat egy akkori tórekord ponty koronázta meg, ezért izgatottan vártam, hogy milyen élményeket nyújt majd ezúttal ez a csodálatos gyöngyszem.
(Haskó Tamás)


Kreatív horgászat

Egy nap, több horgászhely

Egyik este néztem a horgásztévét: a műsorban román bojlis horgászok elhatározták, hogy öt tóra jutnak el egy nap leforgása alatt, méghozzá úgy, hogy minden helyről az első ponty megfogása után azonnal továbbindulnak. Estére sikerült is megfogniuk az ötödik tavon a halat! Gondoltam magamban, ezt én is akarom, azzal a különbséggel, hogy én minél több tóra el szeretnék jutni estig. A műsorban ketten négy bottal horgásztak, én maximum kettővel tudok. Lássuk, hogy mire jutok a feederbotjaimmal, és forgassuk le a Feedermania tévésorozatom következő részét. Hívtam az operatőrömet, Ricsit, és pár nap múlva indultunk is…
(Jankovich Krisztián)


Mesterfogások

A másik véglet!

Szívemhez a method technika áll a legközelebb, ám néha kénytelen vagyok átesni a ló túloldalára. Vannak olyan helyzetek, amikor a maréknyi csalogatóanyag helyett egy vödörnyire, és a pici hajszálelőkére fűzött pelletek, minibojlik vagy éppen műkukorica helyett egy hatalmas csalira van szükség. Nyáron a több napos, esetleg egész hétvégés kirándulásokon szoktam a másik véglethez nyúlni, hiszen az ilyen túráknak a pihenés mellett egyértelmű célja a tóban élő nagy halak megfogása!
(Sipos Gábor)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.