A Sikeres Sporthorgász 2019. márciusi tartalmából

A Sikeres Sporthorgász 2019. márciusi tartalmából

  • Extranapok a horgászatban
  • Jégolvadás után
  • Téli amurok kenyérrel
  • Vásárfia
  • Párkányi pontyok
  • Az Eger-patak vándora
  • Tavaszváró tippek

Extranapok a horgászatban
Természetesen a hideg vízben a halaknak lelassul az emésztése, azonban mivel nagyobb csapatokba verődnek, ha tudjuk, hol találjuk őket, akár még eredményesebbek is lehetünk, mint a nyári időszakban. Persze ehhez sok idő szükséges, fel kell keresni több helyet, mire rátalálunk egy valóban ígéretes részre. Amennyiben megtaláltuk ezt a helyet, akkor van egy biztos támpontunk akár évekre is, ugyanabban a szituációban szinte biztos, hogy ismét ott találjuk a halakat. (Lukácsi Béla)

Jégolvadás után
A befagyás előtti utolsó és a jégolvadás utáni első horgászatok izgalma, hangulata nehezen körülírható. Valahogy minden átértékelődik… vagy éppen felértékelődik? Tisztában vagyok vele, hogy ekkortájt nagy csodára nem számíthatok. Ha csupán egyetlen kapásig eljutok, már azzal is elégedett lehetek, de azért az egyért is keményen meg kell dolgozni! Lássuk, mit csinálok én, hogy már az év első próbálkozásai is sikeresek legyenek! (Döme Gábor)

Téli amurok kenyérrel
A téli időszakban az egyik kedvenc horgászvizemmé vált a párkányi Vadas Horgásztó. Számomra ez a víz igazi téli horgászparadicsom, mert gyönyörű halak lakják, ráadásul a legnagyobb hidegekben sem fagy be. 20 Celsius-fok körüli termálvíz táplálja, ami kedvező hőmérsékletet biztosít a tóban élő halak számára ahhoz, hogy egész évben aktívan táplálkozzanak. (Jankovich Krisztián)

Vásárfia
Normális horgászember, ha meglátogat egy ilyen nagyszabású szakmai rendezvényt, mint a 26. FeHoVa, biztosan hoz valamilyen emléket magával! Egy szép botot vagy új orsót! Hatalmas méretű szákot – az idei nagyszabású horgásztervek ismeretében –, esetleg egy lapos úszót, hiszen idén a Dunában is szeretnénk horgászni… Hoztam én is egy csodálatos emléket! A horgászokat a vadászoktól elválasztó vendéglátó pavilonsor számlái közül: sült kolbász (10 dkg), sült burgonya (12 dkg), mustár (2 g), egy szelet kenyér (tegnapi) = 7700 forint! (Straub Dezső)

Párkányi pontyok
A földrajzi távolság miatt sokkal ritkábban van lehetősége Szabó Bencének Benzár Zsolttal horgászni, amint azt szeretné, és csak nehezíti a dolgot, ha tél van, és a vizek többségét vastag jég borítja. A február elején rendezett FeHoVa azonban olyan esemény, ahol a közönségtalálkozókon és bemutatókon közös feladataik is vannak. S ahogy könnyű a békát vízbe ugrasztani, úgy Zsoltot sem kellett sokat győzködni, hogy egy párkányi horgászat kedvéért egy nappal előbb érkezzen. S ha már rászánta az időt, az együtt horgászás élményén túl igyekeztek több szempontból is hasznossá tenni a közös pecát, ezért a siker érdekében a Vadas Horgásztóra a legújabb etetőanyagokat és a még újabb csalikülönlegességeket hozták magukkal. (Szarka László)

Az Eger-patak vándora
Katona Zsoltival bő másfél évtizedes az ismeretségünk. Valaha, a békebeli időkben végigpergettük Tiszalúc nádasainak rengetegét, a környékbeli tavakat, ki tudja, hány patakot és folyószakaszt. Ő is az a magamfajta bolond, akinek mindegy, mi akad horogra, nem vágyik feltétlenül kapitális fogásra, egyszerűen csak a kapás öröme, aztán pedig a fárasztás izgalma hajtja. Ugyanúgy örül egy naphosszat tartó kiadós kutyagolós cserkelés utáni arasznyi sügérnek, mintha méteres csukát húzott volna partra. (Jakó László)

Tavaszváró tippek
Az elmúlt tél különösen kegyetlen volt a horgászokhoz, hiszen szinte végig jégpáncél fedte a tavakat, de annyira azért nem volt hideg, hogy lehetőség nyíljon lékhorgászatra. Így aztán nem csoda, hogy a legtöbben már türelmetlenül várják az első horgászatot. A kora tavaszi időszak azonban még nem a maratoni túrákról szól, hiszen jégveszte után, a csípős hidegben, a néhány órás methodozások még bőven kielégítik a peca iránti sóvárgást. Putz Tamással mi sem bírtunk már magunkkal, és kiugrottunk az Ezüst-tóra egy villámlátogatásra. (Sipos Gábor)

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.