A Sporthorgász 2004. februári tartalmából

A Sporthorgász 2004. februári tartalmából

Kelet kincsei - A Lázbérci-víztározó, Gyakorlat teszi - Ónok és őnök, Vakuval - Telifogni a szákot, Perfect megoldás - Téli márnák, Horgásziskola - nem csak kezdőknek - Őspontyok szerelmei, Horgásztúrák a nagy halak birodalmában - Varázslatos befejezés, Gardázás a Tihanyi-kútban, Pergetés a Dunán - A süllők nyomában

Kelet kincsei
A Lázbérci-víztározó

Nem csak a hely szépsége miatt érdemes idelátogatni, a tó halállománya ugyanis emlékezetes horgászélményekkel kecsegtet. A 77 hektáros, mintegy hatmillió köbméter térfogatú tározóban igencsak népes a halfauna. Békés halak közül leginkább pontyra, amurra és dévérkeszegre lehet számítani. Dévér egyébként olyan nagy számban él a tóban, hogy az itt engedélyezett öt kilót rövid idő alatt meg lehet fogni, szinte minden körülmények között. Versenyzőknek tehát tökéletes teszt- és felkészülőpályaként szolgálhat. A ragadozóhorgászokat példátlanul nagy számú süllő, csuka, balin várja. Való igaz viszont, hogy leginkább a süllőt részesítik előnyben, mivel a balin olyannyira rafinált, hogy igazi dicsőségnek számít zsákmányolni belőlük, holott reggeltől estig látványosan verik a vizet. Jó előjelnek számít továbbá, hogy 2000-ben 1100 darab egynyaras fekete sügér került a tározóba, mely a közeljövőben jó fogási lehetőséget sejtet. A tavat tápláló patakokból időnként néhány pisztráng is horogra kerül, hogy a pergető horgászat ne legyen olyan egyhangú.


Gyakorlat teszi
Ónok és őnök

A ragadozó őn, azaz a balin télen-nyáron jól fogható pergetve. Vannak persze az adott évszak szerint slágercsalik és azokhoz tartozó, nagyon eredményes horgászmódszerek. Nyáron például a víz felszínének közelében tempósan vezetett körforgó villantó az egyik legfogósabb, télen meg a fenéken emelgetett nehéz twister vagy a kisebb fajta gumihal. Az említett jelentős kölönbségek ellenére léteznek ám olyan csalik, csalikombinációk, amelyekkel egész évben eredményesek lehetünk. Persze a műcsali felkínálásának módja más és más a víz hőmérsékletének függvényében. Például a balinólmos-műlegyes szerelék egyaránt alkalmas az őn elejtésére a kánikula óráiban és az összebandázott apróhalat tizedelő fenekeszeg kifogására a fagyos folyó fenekén.


Vakuval
Telifogni a szákot

Mindenki vágyik rá, hogy telifogja a szákot. Ami persze csak amolyan szólás-mondás, mert a modern varsaszák három méter hosszú, van vagy hat gyűrűje, szóval nagyon nagy. A szállóige föltehetően a rongyszák korából ered, ami négy-öt nemes hallal vagy tíz kiló keszeggel volt dugig, s az éppen megfelel a mostani kvótának. Tehát a szákot telifogni a törvény keretén belül lévőnek tekinthető, csak éppen megvalósítása igen nehezen megy, keveseknek sikerül. E sorok szerzője is mindig álmodott erről sok-sok éven keresztül, ma már, olykor, sikerül a bravúr, de tegyem hozzá - közmondásos szerénységemmel -, korántsem az áhított rendszerességgel!

Mindazonáltal kísérjük figyelemmel a téli vermelőhelyi matchbotozás egy lehetséges változatát, külön felhívván a figyelmet a lehetséges szóra, mert ahogy a nóta mondja: "Az egyiknek sikerül, a másiknak nem, a sors olykor nem tudja, mit akar". Mi a hideg vízi keszegezést három, egymást követő napon próbáltuk (22 000/18 000/17 400 gramm eredménnyel). A halsúly természetesen a mért, nem pedig a hazaszállított mennyiséget jelenti.


Perfect megoldás
Téli márnák

A márna a téli dunai békéshalhorgászok kedvence, akkor is táplálkozik és fogható, amikor a többi hal téli álmát alussza. Az ország egyik legnépszerűbb téli márnázóhelye Százhalombattán, a Benta patak torkolatánál található. Az itt működő hőerőmű hűtővizét a patakba táplálják, amely végül a Dunába ömlik. A kellemesen meleg víz különösen vonzó a halak számára, amelynek környékén hatalmas bandába verődve november közepétől február végéig itt is maradnak. Ebben az időszakban bármikor érdemes ide ellátogatni, függetlenül attól, hogy milyen az időjárás. Zsíros András mesterhorgász - a Perfect Team tagja - régi dunai "hajós". Jól ismeri a Benta patak környékét. Ő kalauzol el minket Battára, és beavat a téli márnázás helyi sajátosságaiba.


Horgásziskola - nem csak kezdőknek
Őspontyok szerelmei

A januári lapszámban bemutattam az Ismeretlen Halcsináló - polgári nevén Alföldi Attila - Bóly városában található halrezervátumát, melyet nem üzletszerű haszonszerzés céljából, hanem sok áldozatot követelő játékos kedvtelésből, hazai vizeink pótolhatatlan értéket képviselő őshonos halfajai iránti elkötelezett szeretetből és tiszteletből létesített és tart fönn a gazda.
Az évek során, házuk kertjében, saját kezűleg kialakított három tavacska közül legutóbb a két kisebbnek a születéstörténetét és boldog lakóinak élettitkait beszéltem el. Emlékeztetőül - kurta fölsorolásként - megismétlem, hogy az 1-es tóban afféle mini halmúzeum van, melyben keszegfélék, kihalással fenyegetett sügerek és már-már teljesen kihalt réti csíkok, valamint őshonos ritkaságunk, a szigorúan védett mocsári teknős élnek, nekik való környezetben. A 2-es tó pedig Attila két legféltettebb, legkedveltebb kincsének, a compó és az aranykárász törzsállományának és szaporulatának lakályos otthona. (Merem remélni, hogy általánosan köztudott, miszerint ezt a két, hasznos, őshonos halunkat is a kihalás, pontosabban a tudatlan és lelkiismeretlen k i p u s z t í t á s veszélye fenyegeti. Következésképpen a megmentésükért folytatott küzdelemmel, válogatott tenyészállományuk kialakításával, a halak ápolásával és természetes úton-módon történő szaporításával Alföldi Attila fölbecsülhetetlen értékű és példamutató, közhasznú feladatot teljesít. Önként!


Horgásztúrák a nagy halak birodalmában
Varázslatos befejezés

Nem hittük volna, hogy az október közepi radutai horgászat első napjaiban történt elképesztő fogásokat meg lehet ismételni, vagy akár megközelíteni. És mégis, a túra második, befejező részében csoda történt! Szebbnél szebb pontyok köszöntöttek ránk, kapás kapást követett! Kis csapatunk rengeteg halat fogott, melyek közül kiemelkedik Feri 17 kilós, közel egy méter hosszú nyurga pontya, valamint Gézáék hihetetlen fogási sorozata.


Gardázás a Tihanyi-kútban

Úgy esett, hogy december első napjaiban még fehér embernek való idő volt a Balatonon, így aztán nem csoda, hogy egy sima hétköznapon annyi csónakos horgász volt a kútban, mint az augusztusi főszezonban. Az ok felettébb örvendetes: hetek óta beállt a kútba a garda, és hogy horgászata ne legyen olyan egyszerű, alájuk álltak a karikakeszegek és a dévérek is.


Pergetés a Dunán
A süllők nyomában

Azért szeretek süllőre horgászni, mert egész évben aktív. A legkeményebb, legzordabb időben is táplálkozik. Amikor más a kutyáját sem engedné ki a szabadba, mert olyan fogcsikorgató hideg van, vagy éppen hajnali kettőkor a másik oldalára fordulva alussza édes álmát, én már a vízparton vagyok. A süllők meghálálják kitartásomat és fanatizmusomat. Feleségem soha nem haragudott rám "őrült hobbim" miatt, mert amikor felébred, már ismét mellette vagyok...

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.