A Sporthorgász szeptemberi számából

A Sporthorgász szeptemberi számából

A reggeli kávézás alatt még az éjszakai szép fogásokat beszéltük meg, amikor váratlanul, 9 óra 20 perckor visítva megszólalt az egyik hangjelzős kapásjelzőm. Az akasztást követően azonnal csónakba szálltunk Ferivel, így elkerültük a parttól mintegy harminc méterre lévő törésvonalat a rengeteg zsinórszaggató kagylóval. Mintegy tizenöt perces fárasztás után sikerült a túra legnagyobb és egyben új egyéni csúcsomat jelentő, 30 kiló feletti pontyot megszákolni. A szákolást követő pillanatokat, az érzéseimet nem lehet szavakba önteni. Olyan boldogság kerített hatalmába, melyet nem hiszem, hogy még egyszer érezni fogok. Sikerült a 30 kiló feletti fogás!

Elmondok egy történetet
A szeptemberi Dunán

Az új csalihalat egészen a folyás széléhez, a mélybe dobom. Itt kellene lenni a süllőnek, de mióta jó ára van, nagyon megfogyatkozott. A hatodik dobásnál nem ül le a szerelék, valami éles koppintással elkapja. Gyorsul a pulzusom, miközben a rángó damilt figyelem. Kis szökdelésekkel szinte a talpamig hozza a halat. Ez se lesz valami darabos, és mivel az ennyire szélvízre kiálló hal szinte biztos hogy csuka, gyorsan bevágok, ne nyeljen mélyre. Tompán ül a bevágás, megugrik a vízbe dőlt fa felé a koma. Első meglepetésemben nem számítottam ekkora ellenállásra, gyorsan lenyomom a spiccet a felszín alá. Nyekken egyet a fék, a hal már a fa alatt van, de mivel nincs lelógó ága, hamar visszakényszerítem. A meder felé is tesz egy kört, aztán megszelídülve lábaim elé terül. Jó másfeles csuka, szája sarkába akadva a horog. Nagy szerencse ez, mert a merítő összecsukva fent, a fák tövében, a táskám mellett. Elégedetten csípem nyakon, majd bilincsre kerül.


Amerikából jöttem
Kalandok az Everglades-mocsárban

Ami ezután következett azt soha nem felejtem el, valószínűleg a rémálmaimban fog előjönni. Az aligátor nyílegyenesen a vergődő hal felé tartott, és egy pillanatnyi lassítás után gondolkodás nélkül bekapta. A döbbenettől egyikünk sem tudott megszólalni, hiszen nem mindennapi dráma zajlott le előttünk. Az aligátor szép komótosan megfordulva elindult a túlsó parton található hínár és töklevélerdő felé, szájában a megakasztott halammal. Semmi esélyem nem volt a több mint százkilós fenevad ellen. Elérve a túlsó partot pillanatok alatt lenyelte a szájában fityegő halat. Majd hatalmas burványlással kísérve eltűnt a víz alatt. Ezzel a mozdulattal villámgyorsan el is rendezte felszerelésem sorsát.


Kapitális pontyok a Raduta-víztározón
Egy álom valóra válik

A reggeli kávézás alatt még az éjszakai szép fogásokat beszéltük meg, amikor váratlanul, 9 óra 20 perckor visítva megszólalt az egyik hangjelzős kapásjelzőm. Az akasztást követően azonnal csónakba szálltunk Ferivel, így elkerültük a parttól mintegy harminc méterre lévő törésvonalat a rengeteg zsinórszaggató kagylóval. Mintegy tizenöt perces fárasztás után sikerült a túra legnagyobb és egyben új egyéni csúcsomat jelentő, 30 kiló feletti pontyot megszákolni. A szákolást követő pillanatokat, az érzéseimet nem lehet szavakba önteni. Olyan boldogság kerített hatalmába, melyet nem hiszem, hogy még egyszer érezni fogok. Sikerült a 30 kiló feletti fogás!


I. Haldorádó-Sporthorgász Feederbotos Kupa

A www.haldorado.hu internetes horgászportál és a Sporthorgász közös szervezésében első alkalommal került megrendezésre a feederbotos verseny. A legnépszerűbb finomszerelékes horgászmódszer mesterei gyűltek össze június 30-án, vasárnap a Velencei-tó partján.






Hazaiak a pályán
Európa-bajnokság Belgiumban

Az öreg kontinens legjobb horgászai mérték össze tudásukat június 29-30-án Opeyében. A belga kisvárost átszelő Albert-kanálison jelölték ki a versenypályát. A szeszélyes csatorna újabb megfejtésre váró titkot jelentett minden csapatnak.


Kis vizek varázsa
A Kurca arca II. rész
A szegvári szakasz

Mielőtt bárki valamiféle horgászhülyítő "szakirodalmi szenzáció" elővezetésére kezdene gondolni, sietve letépdesem a csalfa remény lombjait. Mert nem arról van itt szó, hogy mondjuk azért lenne veszélyes errefelé a keszeghorgászat, miszerint a Kurcában a keszegfélék sunyin harapósak lennének. Nem. Egyszerűen arról van szó, hogy - ellentétben az átlagos horgászvizek közhely-lapos típustörténeteivel - itt nem a hívatlan keszegek meg kárászok rabolják le a nagytestű, nemes halaknak szánt csalit a hajókikötő vasmacskának is alkalmas hatalmas horogkampókról. Hanem az a halszokás, hogy a parányi horgocskára tűzőcskézett tarhonyaszemecskét vagy miniatűr kukacocskát-nyűvecskét rendszeresen - különösen hamvas, harmatos hajnalokon vagy éppen aludttej-opálos alkonyokon -, minden előzetes üzenet nélkül, 6-8 kilós, őshonos, félelmetes erejű sodrófapontyok, olykor meg 10-14 kilós, bevadult, maoista amurok veszik föl, és viszik el, a bottal együtt, egyetlen tizedmásodperc villanásában. (Ezek az uszonyos vadak még az előírásos megdöbbenésre se hagynak időt... Csak a kárvallott horgász lelke legmélyéről fakadó keserves káromkodásokra korbácsolnak föl ihletet.)


Gyakorlat teszi
Koloncos kukoricaszem

Pontyot akarnánk fogni, de ezek a piszok keszegek megkeserítik az életünket. Állandóan csibrálják a csalit, maszatolnak, s végül csak lepucolják a horgot. Ugye ismerős a történet? Persze, hogy ki lehetne védeni az ilyen és ehhez hasonló kellemetlenkedéseket, ha bojlit használnánk. Na de kinek van arra két hete, hogy odaszoktassa a pontyokat; meg beletörődő képessége abba, hogy amikorra éppen horgászható lenne a pálya, mások rátelepednek?


Tippek-ötletek
Csúzlizni jó!

A horgászcsúzli arra készült, hogy csontit, bábot, szemes terményeket, tésztaféléket, begyúrt etetőanyagot s újabban bojlit juttassunk el vele távolabbi horgászhelyre. Valamennyi csúzli tartórészből (ágas), gumipárból (melynek rugalmassága repíti el a lőnivalót) és kosárból áll (bőr, műbőr, PVC, zsákocska). A csúzlival 15 métertől 100 méter távolságig lehet viszonylag pontosan lőni, de a méreteik a funkcióik függvényében eltérnek.


Világbajnoki praktikák
A matchbotos szerelék összeállítása

A matchbotos szerelék legfőbb hibája - számtalan jó tulajdonsága mellett -, hogy könnyen gubancolódik. Hamar a módszerrel ismerkedő horgászok kedvét szegi az állandó csomózás. Az esetek döntő többségében a rosszul összeállított, túlbonyolított szerelék a felelős mindezért. Ifj. Katus Gyula egy olyan egyszerűen és gyorsan összeállítható szereléket mutat be, melynek elkészítése körülbelül tíz perc. Ráadásul olyan úszót választott hozzá, amely a precíz besúlyozással hadilábon álló horgászok problémáit is megoldja. Az ügyes technikai újítás nagy népszerűségre számíthat.

-

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.