X. JUBILEUMI NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP-GRÁTISZ-BSHE TÓPARTI RANDEVÚ ÉS KUPA NYÍLT HORGÁSZVERSENYE - VERSENYBESZÁMOLÓ

X. JUBILEUMI NÓGRÁD MEGYEI HÍRLAP-GRÁTISZ-BSHE TÓPARTI RANDEVÚ ÉS KUPA NYÍLT HORGÁSZVERSENYE - VERSENYBESZÁMOLÓ

Ha valaki csak a címet olvassa végig, akkor azt hiheti, hogy ez a rendezvény kizárólag egy horgászversenyről szólt. De a hétvégi verseny több volt, mint egy átlagos verseny! A kilátogatók tapasztalhatták meg csupán, hogy a tizedik, jubileumi Tóparti Randevú eseményt méltó módon ünnepelte meg a BSHE és Nógrád Megyei Hírlap. Olyan remek kiegészítő programokról is gondoskodtak, amelyek a családtagoknak és nem horgász vendégeknek is nagyszerű kikapcsolódást, szórakozást, egész napos műsort biztosítottak

A tározó szinte valamennyi pontja otthont adott az egész napos rendezvény valamelyik eseményének. Az I-es nagy szigeten főzőversenyen mérhették össze tudásukat a bográcsolásban jártas csapatok. Reggeltől terjengtek a jobbnál jobb illatok a versenyzők körül.

Reggeltől lobogott a tűz a bográcsok alatt
Készül a körmös csülök… hmmm

A főzőverseny mellett még számos érdekesség várt a szigetre kilátogató népes közönségre. A színpadon folyamatosan váltották egymást a fellépők. A gyerekek kipróbálhatták a lovaglást is, míg a modern technika iránt érdeklődő felnőttek megnézhették a Katasztrófavédelem kitelepült mérőautóját, berendezéseit.

A gyerekek kipróbálhatták a lovaglást
A Katasztrófavédelem mérőautóját is megtekinthették a látogatók
Kerékpárverseny is zajlott a tó körül

A Rekord tó körül kerékpárversenyt is megtekinthettek a Tóparti Randevúra kilátogatók, valamint a horgászok is, hiszen mellettük haladt el a versenyzői csoport.

A Maconkai-víztározó majd minden sporthoz ideális terepet biztosít
A Kőleves Fesztivál résztvevői
Az ifjú horgászok is megmérkőztek egymással

Ha egy pár szóval szeretnénk összefoglalni a tározón zajló eseményeket, akkor minden bizonnyal a „júliusi majális” lenne a legtalálóbb erre a napra, hiszen a szervezők jóvoltából igazi majális hangulat volt reggeltől estig.

A Mester és Tanítványa - avagy a két maconkai főhalőr elindítja a versenyt
Lendületben
Az úszós versenypálya egy részlete

Nekünk, horgászoknak természetesen elsősorban a horgászverseny volt a fő attrakció, amelyre idén rekord számú és a versenysorozat történetében legerősebb, 70 főt számláló mezőny gyűlt össze (34 fenekező, 27 úszós, 9 gyerek).

Ez a hal már jó helyen van!
A gáti szakaszt is a versenyhorgászok népesítették be
A viharos erejű szél igencsak megnehezítette a horgászok dolgát, viszont a halfogásnak kifejezetten kedvezett!

A viharos erejű, időnként 70 km/h-s szél igencsak megnehezítette a horgászok, főként a gáton horgászó versenyzők dolgát. Az úszós kategóriában indulóknak volt a legnehezebb feladatuk, akik szektoruk elhelyezkedése miatt oldalról kapták ezt az igen erős szelet.

Egyszerre ketten is fárasztanak!
Nyakon csíptem
Kiss Béla egy 9 kiló feletti gyönyörű amurt „kért fel” a közös fotó elkészítéséhez

A halfogásnak viszont kifejezetten kedvezett az erősen áramló, oxigénben dús, felfrissült víz. Így igen szép fogások születtek minden kategóriában, amit az e verseny történetében jegyzett új 451,2 kg-os összfogás rekord, valamint a szákba terelt 16 különböző halfaj is igazolt.

Az első termetesebb ponty, ami a gáton akadt horogra
A szélső helyen horgászó Varga Zoltán rakós bottal horgászta végig a versenyt
A bojlival horgászó Bakos Krisztián spanyol mintázatú gyönyörű pontya

A fenekező kategóriában három különböző horgásztechnika: hagyományos fenekező, bojlis és feeder mérkőzött meg egymással. Érdekes megmérettetése volt ez mindhárom módszernek a verseny rövid, 5 órás időtartama alatt.

Döme Gábor két nagytestű pontyot is fogott…
… és engedett vissza a mérlegelés után

Az első három helyezett közül az első és a harmadik helyezett a feeder technikát alkalmazva ért el kiváló eredményt, míg a második helyen végző horgász bojlis módszerrel fogta meg halait, és szintén ez a technika adta a legnagyobb halat is.

- A fenekező kategória, valamint a verseny abszolút győztese Döme Gábor lett. Őt kérdeztem, hogy minek köszönheti újabb kiváló eredményét és remek teljesítményét?

„A verseny elején pickerbottal próbáltam néhány keszeget és balint fogni, majd a biztonsági halak megfogása után a benti, kb. 70 méterre belőtt alapozó etetésem környékét horgásztam meg különböző erősségű feederbotokkal. Etetőanyagom ugyanaz a (még mindig kísérleti stádiumban lévő) új Haldorádó keverék volt, amellyel sorozatban már több versenyt sikerült megnyernem. A versenyen különféle pelletekkel csaliztam. A legeredményesebb a Haldorádó Feeder Master csalizó pelletjei közül a Kék villám (nagyon büdös) és a Mézes pálinka ízesítésű pellet volt. Ezzel a több kisebb (1-2 kilós) ponty és termetes keszegek mellett, 2 db 8 kiló feletti gyönyörű tükörpontyot is sikerült szákba terelnem.”

Folyamatosan munkában voltak a feederbotok Gábor kezében…
… aminek meg is lett az eredménye

- Hadd kérdezzem meg, hogy hány versenyt sikerült ebben az évben megnyerned, mert itt, a Haldorádó Horgászportálon is már jó néhány szép eredményedről olvashattunk?

„Ebben az évben 11 versenyen vettem eddig részt. Ebből 8 egyéni és 3 csapatverseny volt. A 8 egyéni versenyből hatot megnyertem, továbbá egy második és egy nyolcadik helyezést sikerült elérnem. A 3 csapatversenyen a legrosszabb eredmény a harmadik hely volt eddig.”

- Nem semmi teljesítmény, gratulálok, no és hol van még a szezon vége?!

A fenekező kategória első három helyezettje

A fenekező kategória győztesei:

  1. Döme Gábor 35.820 g

  2. Bakos Krisztián 26.600 g (verseny legnagyobb halát is ő fogta, súlya 11.780 g volt)

  3. Povázson Gábor 25.220 g

Varga Zoltán rakós bottal több pontyot is szákba terelt, fogása mégis kevésnek bizonyult Csomor Péterével szemben

Az úszós kategóriában is szinte minden stílusirányzat fellelhető volt, ezért a rakós botos, a match és spiccbotos technika megmérettetése is volt ez a kiváló verseny. Itt a rakós botos horgászat előnye - még az erős, horgászt próbáló szél ellenére is - óriási volt, amelyet az első 3 helyezett is bizonyít, hiszen mindhárman ezt a technikát alkalmazva érték el remek eredményüket.

Csomor Péter szép dévérkeszeg fogásaival nyerte meg az úszós szektort
Safranka Béla az úszós kategória harmadik helyezettje lett
Az úszós kategória díjazottjai

Az úszós kategória győztesei:

  1. Csomor Péter 21.840 g

  2. Varga Zoltán 18.300 g

  3. Safranka Béla 17.040 g

Az úszós kategória versenyzői közül győztesként a közvetlenül a fenekező szektor mellett horgászó Csomor Péter került ki, aki 21.840 grammos fogásával nyerte meg a versenyt. Második az úszós szektor túlsó szélső helyén horgászó és 18.300 grammot fogó Varga Zoltán, míg tőle kicsivel lemaradva harmadik a 17.040 grammot fogó Safranka Béla lett.

Nem lehet elég korán kezdeni!
Már most milyen ügyesen csinálja

A gyermek kategória győztesei:

  1. Kuborczik Dávid 2.180 g

  2. Gyurcsák Márk 1.720 g

  3. Gombos Zoltán 660 g

Dérer István átadja az ifjú Gombos Zoltánnak a jól megérdemelt díjat

Az ifjúsági kategória győztesei:

  1. Gagyi Attila 8.280 g

  2. Teplán Olivér 2.100 g

  3. Remenár Péter 1.500 g

Gagyi Attila, az ifjúsági korosztály bajnoka egy szép dévérkeszeggel

A baráti hangulatú verseny további különlegessége, hogy az első helyezetteken túl díjazásra került az ifjúsági és a női kategória első három versenyzője is, valamint - az utánpótlásra is időben gondolva - a gyermekek is, ahol valamennyi horgász ajándékban részesült. Ezen túl külön- és vigaszdíjak is gazdára találtak, továbbá Plachy György, a Nógrád Megyei Hírlap kiadóvezetője, mint ötletgazda átvehette a BSHE által idén alapított „Hűség és barátság” Díjat is.

Plachy György, a verseny ötletgazdája Hűség és Barátság díjat kapott

A női kategória győztesei:

  1. Orosz Attiláné 1.620 g

  2. Mészáros Gyuláné 1.440 g

  3. Orosz Ferencné 1.400 g

A női kategória díjazottjai

A X., jubileumi Nógrád Megyei Hírlap-Grátisz-BSHE Tóparti Randevú és Kupa támogatóinak (BSHE, HALDORÁDÓ, SPRO, TRABUCCO, Nádasdi Elektro Kft., Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala, Maconkai Horgászbolt - Letovai Tamás, Naphal Horgászbolt - Asztalos László) köszönhetően 19 díj került átadásra a versenyzők számára, összesen több mint 350.000 Ft értékben.

Több mint 350.000 Ft értékű díj és ajándék került átadásra
A megérdemelt ebéd

A részletes eredménylista letölthető innen:

.doc, 73,0 kb

Szintén a Maconkai-víztározó lesz a házgazdája a 2008. július 19-20-án megrendezésre kerülő III. Haldorádó Feeder Szuperkupa versenynek is, De hasonlóan színvonalas jó versenyre és ráadásul a Tóparti Randevú kötetlen szabályaira, kedvezményeire számíthatnak az érdeklődők a 2008, szeptember 14-én megrendezendő háromfős csapatversenyen is.

Mindenkit várunk szeretettel!

A rendezvényen készült teljes fotóanyag letölthetők innen:

.zip, 32 Mb

Írta: Takács Péter

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.