IX. Verba tanya egyéni horgászkupa képes versenybeszámoló

IX. Verba tanya egyéni horgászkupa képes versenybeszámoló

Akik részt vettek versenyzőként, vagy kilátogattak nézőként a IX. Verba tanya egyéni horgászkupára, egy igazán fordulatos, nehéz versenynek lehettek szemtanúi. Végre ezen a versenyen - az előző évekkel ellentétben - nem volt eső, szélvihar, se jégeső, hanem gyönyörű napsütéses idő és 30 fok feletti hőmérséklet várt a versenyzőkre. Hogy mitől tette ez igazán fordulatossá a versenyt? Erről szól ez a képes versenybeszámoló!

Akik figyelemmel kísérik a Haldorádó Horgászportálon megjelenő versenybeszámolókat a Verba tanyán megrendezésre kerülő versenyekről, már megszokhatták, hogy ez a rendezvény többről szól, mint egy szimpla megmérettetés.

Ez már a versenykiírásból is kiderült, hiszen a részletes programtervbe is bekerült a versenyt megelőző napi ún. csapatépítő tréning, vagy más néven versenyzői bankett, ismerkedési est.

A tógazda, Verba Sándor úr kiemelt figyelmet fordít arra, hogy ez a rendezvény ne egy vérre menő verseny legyen, hanem a megmérettetésen túl adjon sok pluszt is azoknak, akik megtisztelik jelenlétükkel a tavat, a versenyt. Így - akárcsak az előző évben - pénteken este egy közös vacsorára invitálta meg azokat a versenyzőket, akik már a versenyt megelőző napokban kilátogattak a tanyára horgászni, edzeni, tesztelni a vizet, a tó halállományát.

A péntek esti vacsora - melyet Verba Sándor, a tógazda rendezett - osztatlan sikert aratott a versenyzők és kísérőik, családtagjaik körében

A baráti, jó hangulatú vacsora alatt volt lehetőség a pszichikai hadviselésre is, folyamatos volt a másik cukkolása, de lehetőség volt a taktikák megbeszélése is…

Taktikai értekezlet ellenfelek, de semmiképp nem ellenségek között… Két régóta visszatérő rutinos versenyzőnk, Farkas Viktor és Povázson Gábor

Új kifejezés jelent meg a hisztériakeltő médiákban az elmúlt hetekben: viharszezon. Ezen mi már nem is csodálkoztunk, hiszen akkor, amikor a Verba tanya versenyeket tartottuk, mindig lecsapott valamilyen vihar… Azon viszont már annál inkább meglepődtünk, hogy a verseny napján tiszta égbolt, tükröződő vízfelület fogadta a versenyzőket a reggeli megnyitón.

A reggeli megnyitóra tiszta égbolt alatt gyülekezhettek a horgászok, majd felpakolták a behúzó kiskocsikat
A verseny megnyitóját a tógazda, Verba Sándor úr, Csorba Csaba úr, a nyíregyházi Halcatraz Horgászcentrum tulajdonosa, a verseny állandó szponzora és jómagam, Takács Péter, a verseny szervezője tartotta
A nevezéskor a rendelkezésre álló keret pillanatok alatt betelt, így 60 horgász vágott neki a IX. egyéni kupának

Az igazságosabb értékelés érdekében idén is szektorokra osztottuk a pályát, hogy olyan helyről is kerülhessen ki díjazott versenyző, ami nem számít a tavon a leghalasabb területnek.

Két versenyző ellenőrizte a sorszámok egységességét, azok darabszámának pontos meglétét
Kék szín jelöli az úszós szektorokat, míg piros a fenekező versenyzők számára szánt területet
Az előző évekhez hasonlóan a beérkezett nevezések sorrendjében húzták ki a versenyzők a horgászállások számát. A képen Simon Géza - úszós kategóriában induló versenyző -, aki a legtávolabbról érkezett Nyíregyházára, hiszen ő Ausztriában, Bécsben él
A felkészülést a tanyán itt élő, itt született egyik vadkacsa családja felügyelte
Hét órakor indulhatott meg az alapozó etetés… a viharmentes idő lehetővé tette, hogy igen sokan válasszák úszós kategóriában a rakós botot
Fenekező kategóriában a többség a feederbot mellett döntött

8 órakor indult el a délután kettőig tartó verseny. Az elmúlt években már bevált gyakorlat volt, hogy 1 órával a verseny kezdete előtt el lehetett kezdeni az alapozó etetést, így nem egyszerre kapta meg a tó a terhelést, a szőnyegbombázást a horgászok részéről. Ennek köszönhetően már hamar horogra kerültek az első halak, ám idén valamiért ez igencsak nehezen indult. Súlyos percek teltek el anélkül, hogy bárkit is láttunk volna fárasztani.

A legjobban az jelzi ezt, hogy nagyjából 11 óráig kb. 200 kg-nyi hal került mindössze mérlegelésre és a haltartókban sem sok hal várakozott a mérésre. Érdekes volt az is, hogy első mérlegelések a kis tavon történtek.

Az első horogra került termetesebb hal Czender Miklós nevéhez kötődik, aki a kis tavon horgászott fenekező kategóriában
Meglepő volt, hogy az igazán termetes halak ezen a versenyen nem jelentek meg a fogások között. A verseny legnagyobb hala Gyirmóti Gábor fogása volt, tömege: 9.530 gramm
Szerencsére az idő múlásával beindultak a halak, egyre több helyen lehetett látni egyszerre két-három embert is fárasztani
Az első szektorokban is megindult a hafogás
A verseny legfiatalabb résztvevője Bakó Péter volt, aki már a korábbi években is horgászott itt
Gyalus István azt az időt, ameddig a pontyok nem igazán akartak enni vagy épp nem tartózkodtak az etetésen, kárászok és compók horgászatára fordította, de ha ponty jött, annak is örült ám, hiszen a verseny végéig összesen 38 kg feletti halmennyiséget fogott
Kis tavon nagy csata - Farkas Viktor és Zsittnyán Tamás között
Zsittnyán Tamás először látogatott el Nyíregyházára erre a versenyre, ám a számára ismeretlen víz ellenére sem tétlenkedett: végül 46 kg-os fogással nyerte szektorát! A képen az egyik mérlegelésének eredménye
Szász Sándor egyik különleges hala, ami kellett is a szektorgyőzelemhez

Pár sorral fentebb szó volt már róla, hogy a fogások igen nehezen indultak be, és a verseny feléig viszonylag kevés hal került mérlegelésre. A verseny második felére azonban igencsak felpörögtek az események. Sorban érkeztek a jelzések arról, hogy 5-10 hal várja a mérlegelését a szákokban. A második három órában megnégyszereződött az addig kifogott halmennyiség. Folyamatossá vált a mérlegelés a tavon.

A verseny második felére igen gyorsan elkezdtek telni a szákok…
Horog be, hal ki…
Kertai Balázs amurokból és pontyokból álló egyik részmérése
A rakós botokból is sok helyen nyúlt a gumi pontyokkal a végén…
A csali és az eredménye
Papp József pasztával csalizva csalta horogra a halakat és nyerte meg vele szektorát
Pasztával fogott tükrös…
Igazi különlegesség Kotter Róbert horgán, egy 2 kg feletti dévérkeszeg
A Verba tanyán gyakori, hogy a családtagok is elkísérik a horgászokat a versenyekre…
Sorban nyíltak a horgászernyők, ám ezúttal nem a vihar, hanem a tűző napsütés miatt
Következzen 3 szép terítékfotó az „A” szektorból: Gábeli Péter 38.260 grammos fogása a szektor 4. helyére volt elég. Pétert mindössze 270 grammal előzte meg a fent bemutatott Gyalus István a folyamatos kárász-compó-ponty horgászatával
Szektor második helyet ért Titz József 41 kg feletti fogása
Az „A” szektort Gombási Zoltánnak sikerült megnyernie 44.060 grammal!

Az utolsó perc is tartogatott még egy különlegességet a versenyt végül megnyerő, fenekező kategóriában horgászó Világi Zoltán számára. A versenyt a két tavat elválasztó szigetről fújtuk le. Már az órámat néztem, amikor Zoltán rákérdezett, mennyi van még a végéig? Mondtam neki, hogy 50 másodperc és addig még bedobhat! Így is tett! Néztem az órám, majd lefújtuk a versenyt. Ekkor felnézve láttuk, hogy Zoltán halat fáraszt! A szabályok értelmében a horgon lévő halat ki lehetett fárasztani és az beleszámít az értékelésbe!

Az utolsó másodpercekben is jött még Zolinak hal!
Végül 58.800 grammal nyerte szektorát és a fenekező kategóriát is!
Következhetett az utolsó mérlegelés, majd az ünnepélyes eredményhirdetés. A díjakat Verba Sándor tógazda és Csorba Csaba a Halcatraz horgászcentrum tulajdonosa, a verseny főtámogatója adta át

Az úszós kategória dobogósai:
1. Gyirmóti Gábor - 35.650 g
2. Papp József - 30.120 g
3. Kiss István - 23.100 g

A fenekező kategória dobogósai:
1. Világi Zoltán - 58.800 g
2. Zsittnyán Tamás - 46.010 g
3. Gombási Zoltán - 44.060 g

A legnagyobb hal díját is Gyirmóti Gábor vihette haza a verseny első órájában megfogott 9.530 grammos tükörponty fogásáért!


A részletes eredménylista letölthető innen: Verba_egyéni2012.xls

Az úszós kategória győztese Gyirmóti Gábor volt 35.650 grammos fogással
Verba Sándor úr egy különdíjjal jutalmazta a legfiatalabb versenyzőt, Bakó Pétert
Nehéz, változatos verseny volt a IX. Verba tanya egyéni horgászkupa, értékelte Verba úr, de külön öröm, hogy ez a megmérettetés a barátságról, a jó hangulatról is szól, nemcsak a kőkemény versenyzésről!
A díjazott versenyzők 2012 egyéni versenyén! Találkozunk a páros viadalon!

Az alábbi kisfilm bemutatja a verseny legizgalmasabb pillanatait:

Köszönjük valamennyi versenyzőnek a sportszerű versenyzést, a halakkal való kíméletes bánásmódot! Találkozunk a páros versenyen!

Írta: Takács Péter, Verba Sándor
Fotó: Polónyi Attila
Videó: Pongó Béla, Takács Péter

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.