Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A Gardner Tackle, Target Range kollekció újdonsága a Target Speci-Straight Point Hooks, amely egy igazán egyedi és különleges tervezésű horog típus. Az új horgot kifejezetten domolykó, márna, compó, keszegfélék és pontyok horgászatához fejlesztettek ki. Kialakításának, illetve széles méretskálájának köszönhetően rendkívül széles körben alkalmazható, elsősorban a hajszálelőkés, csalitüskés felkínáláshoz, valamint a különböző csali kombinációkhoz. Covert álcaszínű teflonbevonattal látták el, amely tökéletesen illeszkedik a meder fenék környezetébe. Ennek még a másik óriási előnye, hogy nem kelt csillogó hatást, így az óvatos halakban sem kelt gyanút. Leginkább lágy fonott előkezsinórokhoz javasolt. A kovácsolt, magas szénacél (japán) tartalommal rendelkező horog, kis mérete ellenére óriási erőtartalékkal rendelkezik, így könnyedén megbirkózik a nagyobb halakkal vívott küzdelem során is. 18 fokban hajlított formájának és szuper éles, kémiailag edzett hegykiképzésének köszönhetően minden helyzetben tökéletes és gyors behatolást, azonnali akadást biztosít. Előnyös tulajdonsága, hogy kiválóan tart a megakasztott hal szájában.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Gardner Tackle, Target Range kollekció újdonsága a Target Speci-Straight Point Hooks, amely egy igazán egyedi és különleges tervezésű horog típus. Az új horgot kifejezetten domolykó, márna, compó, keszegfélék és pontyok horgászatához fejlesztettek ki. Kialakításának, illetve széles méretskálájának köszönhetően rendkívül széles körben alkalmazható, elsősorban a hajszálelőkés, csalitüskés felkínáláshoz, valamint a különböző csali kombinációkhoz. Covert álcaszínű teflonbevonattal látták el, amely tökéletesen illeszkedik a meder fenék környezetébe. Ennek még a másik óriási előnye, hogy nem kelt csillogó hatást, így az óvatos halakban sem kelt gyanút. Leginkább lágy fonott előkezsinórokhoz javasolt. A kovácsolt, magas szénacél (japán) tartalommal rendelkező horog, kis mérete ellenére óriási erőtartalékkal rendelkezik, így könnyedén megbirkózik a nagyobb halakkal vívott küzdelem során is. 18 fokban hajlított formájának és szuper éles, kémiailag edzett hegykiképzésének köszönhetően minden helyzetben tökéletes és gyors behatolást, azonnali akadást biztosít. Előnyös tulajdonsága, hogy kiválóan tart a megakasztott hal szájában.
10seconds until we redirecting you to the payment page.