
Haldorádó
Cataloque
The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!
Visit CataloqueÚjra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
Within the Seatboxes category, you will find a variety of high-quality Seatbox accessories products. Browse our trusted brands and find the perfect product for you! Our brands: HALDORÁDÓ, CARP ZOOM, KORUM, NEVIS, PRESTON, R&T, RIVE, SILSTAR.
We process your order quickly and deliver within 1-3 business days domestically, and we also ship internationally!
* You can pay for your order with cash on delivery or even with a Szép card. * A warranty is available for products exceeding 10,000 HUF.
* Only valid for domestic private orders
The Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!
Visit CataloqueThe Haldorádó 2025 product catalog has been published, turn to it!
Visit Cataloque10seconds until we redirecting you to the payment page.