Június vége van, már két hete dübörög a nagybetűs harcsaszezon! Sajnos nálunk, itt, a Felvidéken ennyire kitolódik a harcsa és más ragadozóhalak fajlagos tilalmi ideje. A körülmények korántsem egyszerűek, ugyanis kisebb hínárcsomók és hatalmas hínárszigetek egyaránt úsznak a csatornán. Hamar tudatosult bennem, hogy ez bizony a tanulás éve lesz.
Mi több, még a vízállás is roppant magas, ami persze jól jött az ívás szempontjából tavasszal, azonban mostanra rengeteg búvóhelyet kínál a halak számára. Természetesen az első próbálkozásaimat az idén sem koronázta siker, ám az évek során megtanultam, hogy a kemény munka mindig kifizetődik. Nincs mese, bele kell tenni kőkeményen az időt és energiát. A hatodik éjszakán az egyik végszerelékemre akkora hínármennyiség torlódott, hogy egyszerűen elpattant a szakító zsinórom. Kissé bosszankodva tekertem ki, majd tértem nyugovóra dühösen, mivel ekkor már a másik szerkóm is teljesen hínárban volt.
Hajnali negyed négykor a vevőm ébresztett, nem tudtam, hogy csak álmodtam, vagy valóban kapás volt. Hamar kipattantam a kocsiból és rátekertem a belazult zsinórra, majd jött is a válasz, akár egy hatalmas lórúgás. Ellenfelem jó erőben volt és még egy jó adag hínárt is húzott magával. Ahogy közelebb ért hozzám, még inkább nekilódult, keményen bele kellett kapaszkodni a botba, miután lazítottam a féken. Rövid közelharc után sikerült partra segítenem ezt a gyönyörű harcsát, mondanom sem kell, ujjongtam örömömben. A harcsa pontos hossza 158 centiméter, pontos súlya pedig 20,83 kilogramm volt. Ez az eddigi legnagyobb hal (hosszban), amit valaha fogtam, és egyben új egyéni harcsarekordom is a vad csatornán, amelyet tudatosan, spannolós módszerrel sikerült elejtenem. Köszönöm, Zsitva!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
