Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
A gumi vastagságának megfelelő gyorskapocs helyes kiválasztása, - amelybe a szereléket rögzítjük - ugyanolyan fontos, mint például: a helyes feszesség beállítása. A "Super Zero" használata 0,7-1 mm vastagságú gumik esetében ajánlott. A "Super Elit" 0,9-1,2 mm vastagság mellett indokolt. 1,3 és 1,9 mm-nél a "Super Maxt", míg az 2-2,5 mm mellett a "Super One"-t kell felkötni. Ha ettől is vastagabb 2,5 mm-t meghaladó átmérőjű (cső)gumit kell használunk, akkor kell az igazi nagyágyú, amely az „Over Size” névre hallgató gumis gyorskapocs.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A gumi vastagságának megfelelő gyorskapocs helyes kiválasztása, - amelybe a szereléket rögzítjük - ugyanolyan fontos, mint például: a helyes feszesség beállítása. A "Super Zero" használata 0,7-1 mm vastagságú gumik esetében ajánlott. A "Super Elit" 0,9-1,2 mm vastagság mellett indokolt. 1,3 és 1,9 mm-nél a "Super Maxt", míg az 2-2,5 mm mellett a "Super One"-t kell felkötni. Ha ettől is vastagabb 2,5 mm-t meghaladó átmérőjű (cső)gumit kell használunk, akkor kell az igazi nagyágyú, amely az „Over Size” névre hallgató gumis gyorskapocs.
10seconds until we redirecting you to the payment page.