A rakós botos horgászat ABC-je 3.rész - Gumizás kellékei

A rakós botos horgászat ABC-je 3.rész - Gumizás kellékei

Ahhoz, hogy a rakós botunk „használható” állapotba kerüljön, elengedhetetlen annak megfelelő begumizása. Ennél a módszernél a hal fárasztását a gumi végzi, ezért nem mindegy milyen kerül a botba, hiszen ezzel a döntésünkkel behatároljuk egyben azt is, hogy mekkora helyen tudjuk majd fárasztani a halat, vagy csak ő fáraszt egy pár másodpercig minket... A jól megválasztott gumi mérettel és gumizási módszerrel egy TÖKÉLETES fékrendszerű orsót „szerelünk” a rakósunkba.

Ahhoz, hogy botunk „életre keljen” szükséges egy pár apró kiegészítő beszerzése, illetve munkafolyamat elvégzése. Amire szükségünk lesz: tefloncső, scaletta létra, gumis gyorskapocs, befűző drót, apró redőzésű reszelő és a gumi.

Vágjunk bele és vegyük sorra ezeket. Kezdjük a legfontosabbal, a gumival.

A horgászboltok polcain jelenleg 5 típusú gumi létezik: normál tömörgumi, latex, normál csőgumi, 2 rétegű csőgumi, folyadékkal töltött csőgumi.


Normál tömörgumi

Ezeket szokás színes guminak is hívni, hiszen a vastagságot a színe alapján is megállapíthatjuk. Én amikor megvettem a rakósomat a Kamasan cég spiccgumiját használtam hozzá, hiszen ez a legnépszerűbb ebben a kategóriában. Ebből a típusból a 0,6 mm vastagságtól 2 mm-ig találunk kedvünkre valót. Ha erről a gumiról kellene véleményt mondanom, akkor 3 dolgot említenék meg:

Előnyei
- 6 méteres kiszerelés (elég 2 topset begumizására!)
- strapabíró (ameddig én használtam nem volt vele gondom, nehezen sérült meg, öregedett el)
- olcsó (ha mégis gond volt vele, akkor nem nagy költség a cseréje)

Hátrányai
- egy kicsit merev
- komolyabb hal után nehezen nyeri vissza eredeti méretét (kinn marad a botból). Ezt megfelelő előfeszítéssel kiküszöbölhetjük, de ezzel a gumi nyúlási tulajdonságát rontjuk.

A Kamasan cég régóta népszerű ezzel a termékével


Latex tömörgumi

Bár tudtam ennek a guminak a létezéséről, sokáig nem próbáltam ki. Az inspirációt az SH 2004. áprilisi számában megjelent cikk adta, amelyik a 3 gumifajtát hasonlítja össze. Itt még a „kritizáljunk meg mindent” táborhoz tartoztam anélkül, hogy kipróbáltam volna. Bár itt a legélesebb kritikámat a Hydrolastic gumi kapta. De be kell vallanom, hogy mégis ezen cikk alakján kaptam kedvet egy lágyabb gumifajta a Milo HP Latex kipróbálásához.

Abból a bizonyos cikkből kivett kép, ami jól szemlélteti a nyúlási tulajdonságait a különböző gumiknak

Természetesen nem csak a Milo gyárt latex gumit, hanem a többi cég palettáján is megtalálható e termék. A latex gumiról fontos tudni, hogy rugalmasságát az alapanyagában nagy mennyiségű szilikon és parafin adja.

A Milo mérettartománya: 0,8 mm-1,8 mm-ig terjed.

Előnyei

- jóval lágyabb, mint a színes gumik
- 7 méteres kiszerelés (szintén elég 2-3 topset begumizására)
- fárasztás után gyorsan visszanyeri eredeti méretét

Hátrányai
- sérülékeny (ez a vékonyabb méreteknél fokozottan érvényes)
- gyorsan öregszik
- hagyományos gumiktól magasabb az ára

Versenyzőknél láttam, hogy nyálazzák a gumit és nem értettem, hogy miért, gondoltam, jobban csússzon. Az ok egyszerű volt. Nem nyálazták, hanem a szájukkal ellenőrizték a gumi felületét, hiszen az ajkukkal sokkal kisebb sérüléseket is megéreznek a gumi felületén, mint csak egyszerűen kézzel. A leggyakoribb sérülési pont a gyorskapocs tövénél van, hiszen itt a legvékonyabb és ezt süti a nap a legtöbbet. Érdemes gyakran ellenőrizni.

Felülete nincs festve, minden méretben azonos színű

Mind a színes, mind a latex gumikon megtalálható egy számozás, ami a szakítóértékére vonatkozik. Erre segítségképpen itt egy táblázat.

Latex gumik szakítószilárdsága
Számozás
Szakítószilárdság
No. 2
652 g
No. 3
978 g
No. 4
1.304 g
No. 5
1.630 g
No. 6
1.956 g
No. 8
2.608 g
No. 10
3.260 g
No. 12
3.912 g
No. 14
4.564 g
No. 16
5.216 g
No. 18
5.868 g
No. 20
6.520 g

Érdekességképp összehasonlítottuk a Kamasan cég 1.6-os gumiját a Milo Krepton 1.6-os gumijával:
Kamasan: 1.6=No.12=3.912 g
Milo Krepton: 1.6=No.14=4.564 g


Csőgumik

3 típus létezik ebből a piacon: üreges (Hollow), kétrétegű (Dual Core) és a folyadékkal töltött csőgumi (Hydrolastic).

Én eddig csak az utóbbit próbáltam, így véleményt csak arról tudok alkotni.

A normál üreges gumiról és a kétrétegű csőgumiról csupán azokat az információkat tudom leírni, amit az Interneten találtam.

Csőgumikat több cég is gyárt, ezek közül csupán hármat írok le részletesen, de aki keresgél rögtön ráakad még a Vespe, Preston, stb. cég termékeire is...

Vespe kétrétegű csőgumija
Preston Hollow (üreges egyrétegű) csőgumi
Szembetűnő a különbség!


Milo Gerardix Hollow Elastic Pole (new 2005!)

A Milo is megjelent az új két rétegből álló csőgumival, ami kiváló rugalmassági tulajdonsággal bír. Sikeresen tesztelték a Genoble tavon számos 20 kg körüli pontyon. Ezt a kimagasló rugalmasságot és nyúlási tulajdonságot megőrzi minden helyzetben. Három méteres kiszerelésben és 4 különböző méretben kapható 1,8 mm-es (rózsaszín), 2,1 mm (sárga); 2,5 mm (zöld) és 2,8 mm (vörös) (forrás: www.milo.it).

Egyik cég sem akar lemaradni!


Maver Dual Core Elastic

Szintén két rétegből álló csőgumi, aminek ugyanolyan nagy rugalmassági tulajdonságai vannak, mint a hasonló „dual core” társainak. Nyúlékonyságával jóval fölülmúlja a hagyományos gumikat. Ezt nem egy ismert vízterülettel, illetve az ott elért fantasztikus eredménnyel reklámozzák, hanem egy horgász adta hozzá a nevét: Jamie Masson. 2 méretben kerül forgalomba: 6-10-es jelzéssel a téli pontyhorgászathoz vagy a keszegfélékhez, illetve a 12-20-as jelzéssel, amikor kimondottan nagyhalak vannak a célpontban. (forrás: www.maver.co.uk)

Ha csak 2 méretben létezik, talán a márkához hű vásárlóknak könnyebb a választás


PoleMaster Carp Bungee - Hollow Core Pole Elastic

A Drennan által forgalmazott szintén kétrétegű gumifajta, 3 méteres kiszerelésben, négy különböző méretben kapható. A legvékonyabb zöld színű, erőssége: 6-8-ig, vastagsága 1,8 mm. A következő a sárga, amely vastagsága 2,1 mm erőssége: 10-13 ig. Ez a két méret elsősorban a keszegezéshez és finom pontyhorgászathoz ajánlott. A közepes erősségű PoleMaster gumi rózsaszín, ami már 2,5 mm vastag és 14-16-os jelölést kapott. A legerősebb, a kimondottan nagyhalas pedig a vörös, ami 2,9 mm (!!!) vastag és 18-20-as erősségű. A szakítóérték táblázatból itt már egy kicsit nehézkesebb kiigazodni, hiszen mit jelent az, hogy 18-20-ig? Valahol 5,2 és 6,5 kg között szakad? Ez a valóban nagy 10 kiló feletti halaknál is megállja helyét!

Az élénk szín segítség lehet a fárasztáskor is
A Carp Bungee Bush a gumikhoz illeszkedő méretű külső teflon


Daiwa Hydrolastic

Ez volt az a gumitípus, ami szerintem a legnagyobb vihart váltotta ki a rakós botos horgásztársadalomban. Ennek egyértelműen az ár volt az elsőszámú oka. A Fórumtalálkozó előestéjén tartott vacsorán Döme Gáborral beszélgetve viccesen jegyezte meg, hogy jól megkritizáltam ezt a gumit a fórumon. Ebben igaza volt, de rögtön ki is fejtettem, hogy ennek oka az volt, hogy nem értettem a működési elvét. Erre rövid és egyértelmű volt a válasza: ki kell próbálni(!)..., mert elmagyarázni nagyon nehéz.

A Daiwa Hydrolastic megváltoztatta a gumizásról alkotott elképzeléseinket
Jól látszik az újítás lényege a közeli felvételen, de a ’lelkét’ a folyadék adja, ami a csőben van

Jót derültünk ezen, de akkor is szöget ütött a fejembe, hogy vajon mit tudhat. Addig-addig vitatkoztam magammal, míg végül én is beruháztam egy ilyenbe. Na tessék, még hogy nem hiszünk a reklámnak. (Ez már a sokadik ilyen eset, és még csak a gumizásnál tartunk...)

A Hydrolastic 4 méretben kerül forgalomba (Magyarországon 3 terjedt el), én ebből a harmadik legvastagabbat, a feketét próbáltam ki.

Itt nem bontanám külön az előnyöket és a hátrányokat, hanem leírnám, hogy miket tapasztaltam: A gumi 3 m-es kiszerelésben kapható, ami a kötéssel a gyorskapocsba és a hurokkal a végére épphogy elég volt a botomba. A hagyományos gumiknál jóval vastagabb 2.2 mm-es mérete miatt, a botból a spiccet ki kellett venni, hogy használni tudjam. Itt egy kis bothosszt fel kell áldoznunk, ami az én botom esetében kb. 30 cm-t jelentett. A spicc benn maradhatott volna igaz, de az csak 10 cm-es lett volna, és az már annyira minimális hossz, hogy inkább legyen egy „kályhacső” méretű lyuk, amin kényelmesen kifér a gumi. A gumiban tényleg megtaláltam az olajszerű anyagot, ami a különleges tulajdonságát a hihetetlen lágyságát adja. Horgászataim során több nagyobb pontyot (7,5 kg tükör, 6,9 kg-os nyurga) sikerült vele megfognom, közben volt olyan, hogy már félelmetesen messze járt a hal, annyira kihúzta a gumit. Ha az első kirohanásait megfékeztem halamnak, nem menekült! Ezzel a gumival nehéz elveszíteni a halat, mert akár rángathatjuk is a topsetet akkor is „lerugózza” azt a gumi, de azért ezt ne erőltessük.

Felületi sérülést még nem találtam a gumin, pedig már túl vagyok egy pár 18/18-as szereléket is megtépő tavi-szörnyön és egy szezonon. Tartóssága messze felülmúl minden eddigi gumit. Szerintem még a következő szezont is kihúzza. Igaz - ez az egyetlen negatívuma - a legdrágább gumifajta. De akkor most mi is a dárga?!

Daiwa Hydrolastic
Szín
Vastagság
Szakítószilárdság
kék
1,8 mm
2,50 kg
fehér
2,0 mm
3,15 kg
fekete
2,2 mm
6,25 kg
piros
2,5 mm
8,50 kg

Ha már gumit választottunk, akkor jön a következő kérdés, hogy milyen vastag kerüljön a botba?

Érdemes végiggondolni azt, hogy az adott vízen, ahol végre rakózni szeretnénk milyen fajta és méretű halak vannak többségben, és mi milyenre szeretnénk horgászni. Kezdő horgásznak az 1,4-1,6 mm-es Kamasan színes gumiját ajánlom. Én is 1,6 mm-es Kamasan gumival kezdtem, ezután jött az 1,6 mm-es Milo Krepton, végül a 2,2-es Hydrolastic.

Az optimális gumivastagság nagymértékben függ a víztől, és az abban lakó halak erejétől. Például: Gazza írásából kiderül, hogy ő a Velencei tavon a keszegekhez leginkább 1,2 mm-es gumit használ, Polyák Csabi barátom a tiszai keszegezéshez szintén vékonyabb 1 mm-es Kamasan zöld gumit, vagy 1,2-es latexet fűz botjába. Én egy intenzíven telepítet nagyhalas tóra nem ülnék le 1,6 mm alatt. A szükségesnél vastagabb guminak csupán egy hátránya lehet, a kisebb halak leverik magukat a horogról, mert a gumi nem tudja lerúgózni az „ugrálásukat”, de ha egy ilyen vékony 1-1,2 mm-es gumira bejön egy termetes ponty, akkor jóval kisebb az esélyünk, mert bevágáskor nem lesz elég erő a jó akadáshoz, és nehezebb lesz vele bánni. Csak megy és megy..., majd szakít.

2 példa a gumi és a gumizási módszerre. Érdemes megnézni a botok spiccét, melyiket mennyire dolgoztatja meg a hal.

Csabi barátom botjában 1.2-es latex gumi van, külső teflonnal, így a spiccből viszonylag kevés van visszavágva (ezt a gumizást ő keszegezéshez használja, de egyszer azért csak sikerült elcsalnom egy pontyos telepített vízre.)

1.2-es Milo Krepton Latex gumi, akció közben, alig visszavágott spiccel

Saját botomban 2.2-es fekete Hydrolastic van. A spicc ki van véve, a belső teflon és a vastag gumi miatt.

Hydrolastic munka közben, kivett spiccű topsetben
Csabio halacskája tovább küzdött...
...mint az én termetes pontyom

A képek szerintem világosan elárulják, hogy a megfelelő gumizás mire képes és mennyire hatékony.


Nélkülözhetetlen apróságok

A gumivásárlásnál célszerű rögtön beszerezni még egy pár elengedhetetlen kelléket. Melyek ezek? Gumit rögzítő belső létra (scaletta), teflon csövecske és egy gumis gyorskapocs.


Gumi rögzítése a bot belsejében

El kell döntenünk, hány tagot szeretnénk begumizni, és ahhoz melyik méretű gumis létra felel meg. Nagyhalas horgászatnál 2-3 tagot szoktak begumizni, ehhez megfelel a STONFO cég Scalettája, amit egy késsel könnyen a megfelelő méretre szabhatunk. De választhatjuk például a VESPE vagy a PRESTON cég palettájáról is a modernebb gumizási kellékeket. Saját tapasztalatom, hogy célzottan pontyokra való horgászatnál nem a legszerencsésebb a Stonfo cég hagyományos Scalettája. A létra a teljes kerület ~50 %-án fekszik fel csak a bottestre. Mivel a gumi szakítóértéke 6 kg felett van, egy nagyobb hal igen komoly erővel bele tudja húzni a létrát a botba, ami a tag szétroppanásához vezethet. A Stonfo cégnek is létezik kúp alakú csavaros végdugója, vagy kúp alakú rögzítője, de ezeken nincs olyan lehetőség, amivel a gumi feszességét horgászat közben lehetne változtatni.

Stonfo cég gumirögzítő létrái (balról 1, 2, 3, 4)

Stonfó Scaletta gumis létra
méret
jelölés
minimális
mérete
maximális
mérete
1
8 mm
9,8 mm
2
10,2 mm
14,5 mm
3
14,9 mm
20 mm
3,5
13,0 mm
21 mm
4
20,6 mm
26 mm

A modernebb gumizási kellékek, jóval nagyobb biztonságot és szabályozhatósági lehetőséget nyújtanak számunkra, mint a hagyományos társaik. Számomra az optimális az olyan rögzítő létra (bung system), ami kúp alakú, a gumi feszességét könnyen lehet szabályozni, és nem utolsó szempont, hogy könnyű, mivel ez a bot első részében helyezkedik el, és ott minden grammnak komoly súlya lesz.

Preston gumis végdugók méretei
Típus
Méret jelölés
Szín
minimális mérete
maximális mérete
Preston Stora Bung
Midi
piros
8 mm
12,5 mm
Preston Stora Bung
Maxi
sárga
12,0 mm
20,0 mm
Preston Hollo Bung
-
"Preston" zöld
17,0 mm
24,5 mm

Preston Stora Bung Midi és Maxi méretben
Preston Hollo Bung a vastag csőgumikhoz javasolt
Vespe - Big Fish Bung System - nevű létra újdonsága

Forrás: www.vespe.com

Ha mégis a hagyományos létránál maradunk, akkor segíthet a helyzeten, hogy a fonott zsinórt, amit a kihúzáshoz kötöttünk a létrára, feszes állapotban oda szikszalagozzuk a bot külsejéhez. (Forrás: Fórum)

Ha megvan a létra, jöhet a méretre vágás!

Itt is igaz az-az állítás, hogy inkább kicsiket többször, mint egyet, de azt rossz helyen. Ha túl sokat vágunk le, akkor a létra túlzottan a bot belsejébe csúszik, és már mehetünk is vissza a boltba újat venni. Érdemes lehet akár egyesével levágni a sávokat, így biztosan nem ronthatjuk el! Mielőtt belepróbáljuk a tagba a Scalettát, ne felejtsünk el rákötni egy damilt vagy fonott zsinórt, így könnyebb lesz kiszedni a próbálgatásnál, a végleges használathoz pedig úgyis kell. Annyit kell levágni a létrából, hogy az a toldási felületnél beljebb helyezkedjen majd el.


Tefloncső

A gumi védelme érdekében, a vágott spiccre kell egy „védőkupak” a tefloncsövecske. Itt a használni kívánt gumi vastagsága szabja meg a méretet, ezért célszerű azt is megvenni a gumival együtt, no meg egyszerűbb is így, mint egy teflon méretskálából kiválasztani a megfelelőt.

Belső tefloncső méretskála

Itt rögtön felmerül 2 variáció: belső, vagy külső teflon.

A külső teflonnál a botra húzzuk rá a teflont és a botspiccből csak annyit kell visszavágni, hogy a gumi kényelmesen kiférjen rajta, és a védőcső csak a spicc csúcsánál „tereli” és védi a gumit.

A belső teflont az előzővel ellentétben a spiccbe kell belenyomni, és eleve olyan mértékben kell visszavágni a botot, hogy a teflon pont beleilleszkedjen. Ennél a módszernél nagyobb a hosszveszteség, de sokkal jobb lesz a gumi hatékonysága, mivel a spiccben távolabb van a bot falától, így kisebb a letapadás veszélye is.

Elméletben...
... és a gyakorlatban a külső ...
... és a belső teflon

Hogy teljes legyen a repertoál van egy Maver Kong külső-belső tefloncső is. Ez a rendkívül precízen legyártott gumis kellék belső teflont tartalmaz, de egy fémházzal ellátott, amely a spicc külső felületén rögzül. A precízen levágott spicc a külső fémház és a belső tefloncső közé „szorul” be. A legprofibb kivitelű, legtökéletesebb megoldást kínáló finom holmi. Három méretben készül (amely a belső tefloncső mérete!): Red-1.0 mm; Green-1,6 mm; Blue-2,2 mm.

Maver Kong külső-belső tefloncsöve elölről...
... és hátulról


Gumis gyorskapocs

Ha megvan a létra, akkor a gumi, bot felőli oldala már rögzítve van. Csupán a másik - spicc felöli - végét kell valahogyan rögzíteni, hogy ne csússzon bele a botba, és szereléket tudjunk rá akasztani. Erre szolgál a gumis gyorskapocs. A kapcsok méretének kiválasztásánál is a használni kívánt gumi vastagsága a mérvadó!

A választék - mint minden kelléknél, ennél is - hihetetlenül nagy, mind méretben, mind pedig gyártóban.

Dávid és Góliát - mini gyorskapocs a vékony, míg extra nagy a vastag csőgumikhoz
Maver Super Carp Elestic Connector
Preston Carp Extra Slip Connector
A legtöbbek által használt Stonfo gumis gyorskapocs


Ezekről se feledkezz meg!

3 dolog szükséges még hogy be tudjuk végre gumizni a botot:
- 1 darab éles, kisméretű olló
- 1 darab apró redőzésű reszelő
- 1 befűző drót

Megvannak a szükséges és nélkülözhetetlen eszközök, jöhet a bot begumizása!

Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Döme Gábor, Takács Péter

Kommentek
Kapcsolódó írások
Partnerek
Kiemelt partnerek:
Média partnerek: