A Bledi-tó Szlovénia legnépszerűbb turistalátványossága. Aki egyszer eljut ide, azonnal megérti, miért özönlenek erre a helyre a turisták a világ minden pontjáról. Havas hegycsúcsok, kristálytiszta víz, ódon vár, aprócska sziget fogadja az ide érkezőket, azonban a pontyhorgászok számára is egy igazi bakancslistás helyszín. Csodálatos, egyedi pontyokat rejt ez a különleges tó, melyekért megéri minden befektetett energia.
Ezúttal Szlovákia leghosszabb folyóján vettem üldözőbe a dévér komákat. A Vág folyó mintegy 403 km-en vonul át Szlovákián. Erős sodrású folyó, így nehezebb a meghorgászása is. Vadregényes környezet, nádfalak, nádszigetek is színesítik ezt a gyönyörű vízterületet. A medret többnyire kavicsok és sziklák borítják. A gyors áramlás általában nagy mennyiségű, nagyméretű uszadék fákat hoz magával, így a horgászat is elég nehézkessé válhat. A folyó ugyanakkor sok természetes táplálékot is biztosít a halak számára. Termetes kagylókat és a tiszta víznek köszönhetően apró rákokat is szemügyre vehetünk a víz feltérképezése során.
Van az úgy, hogy egy nagy reményekkel várt, tudatosan tervezett és felépített horgászat végül egészen más eredménnyel zárul, mint ahogy azt a horgász szerette volna. Minél több év telik el az életemből a vízpartokat járva, annál kevésbé lepődöm meg az ilyesmin, de így sem tudok egykönnyen beletörődni. Alapvetően szeretek úgy tekinteni az ilyen alkalomra is, hogy legalább tapasztalatokat gyűjtöttem… Hát, igen, győzni vagy tanulni – nagy igazság ez! Ideális esetben ez a kettő együtt járhat, most azonban csak az utóbbi jutott. Az eredmények tükrében eleinte nem akartam leírni e horgászat beszámolóját, viszont végül úgy döntöttem, mégis megteszem, már csak azért is, mert az a bizonyos siker is mindig nézőpont kérdése!
A CCMoore Pop Up, azaz a lebegő bojli mixeit a legkiválóbb minőségű gondosan összeválogatott alapanyagokból állítják össze, hogy a keverékből elkészített csali garantáltan lebegjen, akár még több vízben töltött napon keresztül is.
A Fluoro Orange Pop Up Mix egy nagyon feltűnő narancsszínű keverék, amelyből elkészíthető a saját íz és illatvilágú fluo pop up csali. Az élénk színű lebegő csalik hihetetlen csalogatóhatással rendelkeznek, bármilyen körülmény között használjuk is. Létjogosultságuk a kristálytiszta vizű bányatavakon megkérdőjelezhetetlen. A Teljesen semleges ízű és illatú mix lehetővé teszi, hogy a saját ízlésünk szerint folyékony aromákkal, adalékokkal tetszőlegesen ízesíthető legyen. Rendkívül gyorsan lehet vele dolgozni, könnyen formázható és görgethető.
Tojással összedolgozva, 2 percnyi főzési időt vesz igénybe. Kiválóan használható az úgynevezett Single Hookbaits / egyetlen egy szem bojli etetés nélkül/ módszernél. A nagy nyomás alá kitett vizeken érdemes belőle hordó alakú formákat is készíteni. Csalogatóhatása fokozható az NS1 és a Hellraiser Liquid Boosterekkel.
A making pack tartalmaz 50 ml hozzáadott CCMoore Preservative-t.
Kiszerelés: 200 g
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A CCMoore Pop Up, azaz a lebegő bojli mixeit a legkiválóbb minőségű gondosan összeválogatott alapanyagokból állítják össze, hogy a keverékből elkészített csali garantáltan lebegjen, akár még több vízben töltött napon keresztül is.
A Fluoro Orange Pop Up Mix egy nagyon feltűnő narancsszínű keverék, amelyből elkészíthető a saját íz és illatvilágú fluo pop up csali. Az élénk színű lebegő csalik hihetetlen csalogatóhatással rendelkeznek, bármilyen körülmény között használjuk is. Létjogosultságuk a kristálytiszta vizű bányatavakon megkérdőjelezhetetlen. A Teljesen semleges ízű és illatú mix lehetővé teszi, hogy a saját ízlésünk szerint folyékony aromákkal, adalékokkal tetszőlegesen ízesíthető legyen. Rendkívül gyorsan lehet vele dolgozni, könnyen formázható és görgethető.
Tojással összedolgozva, 2 percnyi főzési időt vesz igénybe. Kiválóan használható az úgynevezett Single Hookbaits / egyetlen egy szem bojli etetés nélkül/ módszernél. A nagy nyomás alá kitett vizeken érdemes belőle hordó alakú formákat is készíteni. Csalogatóhatása fokozható az NS1 és a Hellraiser Liquid Boosterekkel.
A making pack tartalmaz 50 ml hozzáadott CCMoore Preservative-t.
Kiszerelés: 200 g
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.