A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A 2010-es év egyik legnagyszerűbb újdonságaként az SBS legjobb alapmixeiből egy olyan termék kerül forgalomba, amiben a bojli elkészítéséhez szükséges folyékony és por alakú összetevők - a tojás kivételével - a csomag tartalmát képezik! Az átlátszó, műanyag fóliában lévő összetevők pontosan az 1 kiló alapmixhez szükséges mennyiségű kiegészítőket tartalmazzák, ezáltal egy rendkívül fogós recept pontos összeállítását kapjuk kézhez. A kiválasztott mixből az adalékanyagok és a tojás hozzáadásával csúcsminőségű bojlit készíthetünk. Ezt a terméket azzal a nem titkolt szándékkal hozza forgalomba a cég, hogy azok is kipróbálhassák a Quest Base mixeket élesben kedvenc vizükön, akik eddig sok jót hallottak róla, de addig nem akarnak költeni az adalékanyagok megvásárlására, míg meg nem bizonyosodnak a termék fogósságáról. Egy fantasztikus újdonság, amit érdemes kipróbálni!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A 2010-es év egyik legnagyszerűbb újdonságaként az SBS legjobb alapmixeiből egy olyan termék kerül forgalomba, amiben a bojli elkészítéséhez szükséges folyékony és por alakú összetevők - a tojás kivételével - a csomag tartalmát képezik! Az átlátszó, műanyag fóliában lévő összetevők pontosan az 1 kiló alapmixhez szükséges mennyiségű kiegészítőket tartalmazzák, ezáltal egy rendkívül fogós recept pontos összeállítását kapjuk kézhez. A kiválasztott mixből az adalékanyagok és a tojás hozzáadásával csúcsminőségű bojlit készíthetünk. Ezt a terméket azzal a nem titkolt szándékkal hozza forgalomba a cég, hogy azok is kipróbálhassák a Quest Base mixeket élesben kedvenc vizükön, akik eddig sok jót hallottak róla, de addig nem akarnak költeni az adalékanyagok megvásárlására, míg meg nem bizonyosodnak a termék fogósságáról. Egy fantasztikus újdonság, amit érdemes kipróbálni!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.