A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
A Rakéta Petrol Szirup egy sűrű, zselé szerű, intenzív piros színű aroma koncentrátum. A vízben rendkívül jól oldódik, továbbá attraktív csalogatóhatásáról édes kukorica illata és íze gondoskodik. Tailor Casting formulával (speciális étvágystimuláló adalék) készült manufaktúrás termék, mely szisztematikusan a Rakéta etetőanyagokhoz lett fejlesztve, de kiválóan működik más etetőanyagokkal, valamint kiemelkedően eredményes halas alapú micro pelletekkel is. A vízben robbanásszerű piros felhőt képez, ami a mederfenéken vízszintesen, azaz horizontálisan terjed. Ebből eredően elsősorban a megtöltött kosárra érdemes kenni. Kibírja a nagy erejű dobásokat, garantáltan a kosár tetején marad a fenékre érkezésig. Nagy töménységű, erőteljes aromái a vízben a kosár körül koncentrálódnak, idecsalva a távolabb tartózkodó halakat is. Ideális keresőhorgászathoz, de etetésen horgászva is meggyorsítja a kapásokat. A speciális étvágyfokozók a finnyásan táplálkozó, vagy eltelített halakat is evésre ösztönzik, így a kapás szinte biztos.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Rakéta Petrol Szirup egy sűrű, zselé szerű, intenzív piros színű aroma koncentrátum. A vízben rendkívül jól oldódik, továbbá attraktív csalogatóhatásáról édes kukorica illata és íze gondoskodik. Tailor Casting formulával (speciális étvágystimuláló adalék) készült manufaktúrás termék, mely szisztematikusan a Rakéta etetőanyagokhoz lett fejlesztve, de kiválóan működik más etetőanyagokkal, valamint kiemelkedően eredményes halas alapú micro pelletekkel is. A vízben robbanásszerű piros felhőt képez, ami a mederfenéken vízszintesen, azaz horizontálisan terjed. Ebből eredően elsősorban a megtöltött kosárra érdemes kenni. Kibírja a nagy erejű dobásokat, garantáltan a kosár tetején marad a fenékre érkezésig. Nagy töménységű, erőteljes aromái a vízben a kosár körül koncentrálódnak, idecsalva a távolabb tartózkodó halakat is. Ideális keresőhorgászathoz, de etetésen horgászva is meggyorsítja a kapásokat. A speciális étvágyfokozók a finnyásan táplálkozó, vagy eltelített halakat is evésre ösztönzik, így a kapás szinte biztos.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.