Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A folyamatos fejlesztő munka és a modern, dinamikusan fejlődő gyártástechnológia újabb és újabb határokat nyit, mi pedig igyekszünk a lehető legjobban kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket, természetesen szem előtt tartva a vásárlói igényeket, illetve a korszerű trendeket. A folyamat eredményeként büszkén mutatjuk be a By Döme TEAM FEEDER paletta legújabb bottartó fej kollekcióját!
Ez bottartó fej strapabíró, törésálló műanyagból készült és csúszásmentes, gumírozott bevonatot kapott. A végeredmény egy olyan praktikus kiegészítő, mely garantáltan stabilan tartja a botot, kapáskor nem mozdul be, nem csúszik el rajta. Puha a felülete, így óvja a feederbot finom karbon testét. Ez a típus szó szerint kiemelkedik a kínálatból, egyedi, különleges konstrukciójának köszönhetően. Elsődleges ismérve, hogy gombnyomással 180 fokban kihajtható mechanizmussal rendelkezik, ezáltal bármilyen meredek partoldalon beállítható az optimális pozíció. Szögletes kialakítású, így még biztonságosabban tart, garantáltan megakadályozza a bot kirántását. Ideális az intenzíven telepített tavakon történő horgászatokhoz. alapvetően nyéltartónak ajánljuk, de mivel erre is került egy bemetszés a zsinórnak, első villaként is tökéletesen használható. A TEAM FEEDER termékektől megszokott modern és sportos kék dizájnnal alkottuk meg. Szabvány menettel készül, ennek köszönhetően szinte minden bottartó alkalmatossággal kompatibilis. Bármilyen leszúró karóhoz, láda adapterhez, vagy székre szerelhető feeder karhoz is használható.
Mérete: 7 x 12 cm
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.