A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Egyre többen horgásznak versenyládáról, vagy különböző ülőkékről (Rotary Box), melyek adapterekkel egészíthetők ki, szabhatók saját igényekhez. Immár a TEAM FEEDER kínálatában is megtalálhatók praktikus kiegészítők.
Ezek a horgászláda kiegészítők 36 mm-es lábra lettek optimalizálva, de a különleges „szorítópofa” kialakításának köszönhetően a vékonyabb lábakra is stabilan rá lehet helyezni azokat! Mivel sokféle remek kiegészítő található meg a kínálatban, mindenki megtalálja azokat, amelyekkel igazán komfortos horgászállást tud magának „építeni”.
A rögzítő adaptereket úgy lehet a lábakhoz csatlakoztatni, hogy egy gomb megnyomásával a „szorítópofa” kinyílik, majd a lábra fogatás után, azt összezárva lehet a szorítócsavarral a végleges helyen rögzíteni.
Ez a multifunkciós hajlított kar sokoldalúan használható, ugyanis a végén egy szabvány menetes foglalat van, amelybe számos kiegészítő csatlakoztatható. Használható ez az adapter száktartónak, vagy akár rakós botos horgászatoknál a tulipánhoz, vagy hálóhoz. Ez a kiegészítő szétszedhető, ami annyit tesz, hogy a lábra ráhelyezve, nem kell többet mozgatni, ugyanis a fejrész leszedhető. Mindössze egy marokcsavar be, és kitekerésével lehet levenni, és feltenni a kart. Hossza 20 cm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egyre többen horgásznak versenyládáról, vagy különböző ülőkékről (Rotary Box), melyek adapterekkel egészíthetők ki, szabhatók saját igényekhez. Immár a TEAM FEEDER kínálatában is megtalálhatók praktikus kiegészítők.
Ezek a horgászláda kiegészítők 36 mm-es lábra lettek optimalizálva, de a különleges „szorítópofa” kialakításának köszönhetően a vékonyabb lábakra is stabilan rá lehet helyezni azokat! Mivel sokféle remek kiegészítő található meg a kínálatban, mindenki megtalálja azokat, amelyekkel igazán komfortos horgászállást tud magának „építeni”.
A rögzítő adaptereket úgy lehet a lábakhoz csatlakoztatni, hogy egy gomb megnyomásával a „szorítópofa” kinyílik, majd a lábra fogatás után, azt összezárva lehet a szorítócsavarral a végleges helyen rögzíteni.
Ez a multifunkciós hajlított kar sokoldalúan használható, ugyanis a végén egy szabvány menetes foglalat van, amelybe számos kiegészítő csatlakoztatható. Használható ez az adapter száktartónak, vagy akár rakós botos horgászatoknál a tulipánhoz, vagy hálóhoz. Ez a kiegészítő szétszedhető, ami annyit tesz, hogy a lábra ráhelyezve, nem kell többet mozgatni, ugyanis a fejrész leszedhető. Mindössze egy marokcsavar be, és kitekerésével lehet levenni, és feltenni a kart. Hossza 20 cm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.