Egy régóta tervezett bakancslistás horgászatra készültem, melynek célpontja a Szálkai-tározó volt. E vízterület köztudottan a nehéz vizek közé tartozik, és nagyon kevés hiteles információt lehet találni Szálkáról, így ennek járok utána ebben a nem hétköznapi pontyos kalandban. Kalandra fel, irány Szálka!
Minden év decemberének első napján újabb gyertya kerül a Haldorádó Team Kft. tortájára. Immár 26 éves lett vállalkozásunk, és szeretnénk, ha Ti is örömmel gondolnátok erre a napra, így kedveskedünk nektek egy páratlan vásárlási lehetőséggel! E jeles alkalomból 20% kedvezményt biztosítunk a Haldorádó és By Döme termékekre.
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A teljesen lapos CamoCODE Express az igényesen kidolgozás és a minőségi alapanyagok felhasználása ellenére egy meghökkentő ár-érték arányú pontyozó ágy. Rendkívül kényelmes, feszes matraccal készül. Tömege kicsi, mégis tökéletesen stabil! Összeállítása rendkívül egyszerű és gyors. Az ágy hat darab külön állítható lábbal rendelkezik, amiken kivétel nélkül sártalpak találhatóak. Az ágy elején és végén egy-egy szimpla láb található, amely lehetővé teszi az ágy tökéletes beállítását.
Tulajdonságok:
- Méret: 202x74 cm
- Teherbírás: 120 kg
- Szín: Digital Camo
- Lábak száma: 6 (1+2+2+1)
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A teljesen lapos CamoCODE Express az igényesen kidolgozás és a minőségi alapanyagok felhasználása ellenére egy meghökkentő ár-érték arányú pontyozó ágy. Rendkívül kényelmes, feszes matraccal készül. Tömege kicsi, mégis tökéletesen stabil! Összeállítása rendkívül egyszerű és gyors. Az ágy hat darab külön állítható lábbal rendelkezik, amiken kivétel nélkül sártalpak találhatóak. Az ágy elején és végén egy-egy szimpla láb található, amely lehetővé teszi az ágy tökéletes beállítását.
Tulajdonságok:
- Méret: 202x74 cm
- Teherbírás: 120 kg
- Szín: Digital Camo
- Lábak száma: 6 (1+2+2+1)
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.