A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Erdélyi Tamás csapattársam már egy részletes és hasznos videóban tökéletesen bemutatta a D-rig elkészítését. Ez az előketípus nem tartozik a könnyen elkészíthető rigek közé, viszont van egy egyszerűsített és hasonlóan eredményes típusa. Ezt fogom most részletesen bemutatni!
Táborozni jó dolog, azonban korántsem mindig könnyű! Ebben az írásban olyan alap felszereléseket és kiegészítőket válogattunk össze, melyek bárki számára komfortosabbá tehetik a vízparti időtöltést. Lássuk ezeket!
Hogy nyugodt legyen álma és az éjszaka folyamán se zaklassák a kellemetlen vérszívó rovarok, ehhez kínálunk egy praktikus és olcsó megoldást. A Bros elektromos szúnyogriasztó készülék üzemeltethető lapkával (nem tartozék) és folyadékkal (tartozék) egyaránt. Nincs más teendő, mint a konnektorba bedugni. A zárt térben lassan párolgó hatóanyag néhány perc alatt megöli a szobában megbúvó szúnyogokat. A készülékhez egy 60 éjszakára elegendő szúnyogriasztó folyadékkal telt tartályt adunk ajándékba!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Hogy nyugodt legyen álma és az éjszaka folyamán se zaklassák a kellemetlen vérszívó rovarok, ehhez kínálunk egy praktikus és olcsó megoldást. A Bros elektromos szúnyogriasztó készülék üzemeltethető lapkával (nem tartozék) és folyadékkal (tartozék) egyaránt. Nincs más teendő, mint a konnektorba bedugni. A zárt térben lassan párolgó hatóanyag néhány perc alatt megöli a szobában megbúvó szúnyogokat. A készülékhez egy 60 éjszakára elegendő szúnyogriasztó folyadékkal telt tartályt adunk ajándékba!
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.