Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
Egy mutatós és igazán praktikus csalitartó doboz a Tubertinitől, amit elsősorban a finomszerelékes hobbi, valamint versenyhorgászok figyelmébe ajánlunk! A Csalis doboz széria különböző méretekben készül (természetesen igazodva a jellemző verseny limitekhez), így minden esetben ki tudjuk választani a felhasznált csali mennyiségének optimális méretű edényt. A dobozhoz tarzotik egy tökéletesen záródó fedél, melynek köszönhetően nem folyik ki belőle a folyadék, és mivel félig áttetsző, a csalikat gyorsan lehet azonosítani. Érdemes azonban hozzátenni, hogy a precíz zárás mellett a tető apró felső nyílásai annyi szellőzést mégis biztosítanak, hogy csalijaink ne "fulladjanak be". Szögletes formája kifejezetten helytakarékossá teszi a szállítás és tárolás szempontjából, ha több edényt készítünk be. A doboz, illetve a fedél egyaránt strapabíró, ám rugalmas műanyagból készült, ezért jól bírják a tartós használatot.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy mutatós és igazán praktikus csalitartó doboz a Tubertinitől, amit elsősorban a finomszerelékes hobbi, valamint versenyhorgászok figyelmébe ajánlunk! A Csalis doboz széria különböző méretekben készül (természetesen igazodva a jellemző verseny limitekhez), így minden esetben ki tudjuk választani a felhasznált csali mennyiségének optimális méretű edényt. A dobozhoz tarzotik egy tökéletesen záródó fedél, melynek köszönhetően nem folyik ki belőle a folyadék, és mivel félig áttetsző, a csalikat gyorsan lehet azonosítani. Érdemes azonban hozzátenni, hogy a precíz zárás mellett a tető apró felső nyílásai annyi szellőzést mégis biztosítanak, hogy csalijaink ne "fulladjanak be". Szögletes formája kifejezetten helytakarékossá teszi a szállítás és tárolás szempontjából, ha több edényt készítünk be. A doboz, illetve a fedél egyaránt strapabíró, ám rugalmas műanyagból készült, ezért jól bírják a tartós használatot.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.