A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Újabb részéhez érkezett a sorozat, a legutóbbi gyűjtemény óta pedig rengeteg kérdéssel fordultatok hozzám. Nem is lepődöm meg ezen, hiszen ahogy szép lassan nyárba fordul a természet, úgy kaptok egyre többen kedvet a horgászathoz, vízparti időtöltéshez. Ezúttal is igyekeztem a levelek közül egy változatos, aktuális egyveleget összeállítani, amely bárki számára hasznos infókat adhat, elsősorban a jelenlegi, már-már nyári időszak horgászataihoz. Tartsatok velem a mai írásban és tekintsétek meg őket!
A vízparti élet és alapvetően a horgászatok során nem sok minden tud néhány pillanat alatt megváltozni, egyvalami azonban biztosan, és ez talán a leglényegesebb: az ember hozzáállása. Lehet ez egy élmény, emlék, korábbi tapasztalat, aktuális hangulat és szinte bármilyen külső-belső körülmény hatása, de ha motiváltak vagyunk és hiszünk abban, amit csinálunk, az előbb-utóbb be fog érni, kézzel fogható eredményt fog hozni. Az elmúlt 1-2 év jelentős változásokat hozott az életemben, illetve a horgászataim kapcsán egyaránt. Új kihívásokra, új perspektívákra és kalandokra vágytam, így egyre nagyobb vonzalmat kezdtem érezni a ragadozó halak horgászata iránt (habár ez soha nem is volt tőlem idegen). Ennek néhány harcsás krónikáját már láthattátok korábban, viszont most egy egészen más jellegű témába, a szisztematikus pergető csukahorgászatba szeretnék betekintést nyújtani.
Minden szentnek maga felé hajlik a keze, szokták mondani, de ebben az esetben nem erről van szó. Ez az összeállítás négy évszakos, így már kora tavasszal érdemes vele próbálkozni. Ilyenkor elsősorban a zavarosabb vízterületeken érdemes bevetni, hisz sárga szemcséi a tiszta vízben akár riasztók is lehetnek. Szerencsére az intenzíven telepített tavak nagy része zavaros, így ahová igazából való ez a mix, ott bevethető!
Nagy titok nincs az elkészítésében, hisz mindkét alaphoz pontos vízmennyiség van megadva a csomagoláson is. A TORNADO Micro Pellet 150 ml, míg a finomszemcsés TORNADO Method Mix 300 ml vizet szív be, így ezeket a mennyiségeket akár egyszerre rá is lehet önteni az alapanyagokra. A keverés után mindkét csalogatóanyag megérdemel 10 perc pihenőt!
Az etetőanyagot célszerű rostálni, míg a micro pelletet elegendő szétmorzsolni. A két komponenst lehet keverni, lehet az etetőanyaggal sapkázni a töltetet, vagy akár bepanírozni a pelleteket. Számos lehetőség van, és mindig az adott szituáció mondja meg, hogy éppen melyik működik. A csomag tartalmaz csalit is, amely mi más is lehetne, mint a TORNADO Method - World Champion Sipi 1, és aromát is, ami pedig egyértelműen a TORNADO Activator Gel - Sipi 1.
Tavaszi TORNADO Mix by Sipi 1
- 1 csg TORNADO Micro Pellet - Sipi 1
- 1 csg TORNADO Method Mix - Sipi 1
- Csali: TORNADO Method - World Champion Sipi 1
- Plusz aroma: TORNADO Activator Gel - Sipi 1
A recept hozzávalóit egész, bontatlan csomagolásban szállítjuk, tehát nem a receptben meghatározott részmennyiség kerül kiszállításra!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.