Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A mixben válogatott prémium kategóriás pelletek mellett, egy egyedi gyártású pellet is helyet kapott, amibe rengeteg attraktáns került, és e mellett a bojli gyártásban is használt étvágyfokozókat is tartalmaz. Amennyiben ez nem lenne még elég a keverék ízesítésével megegyező bojli morzsa is került a tasakba. A bojlik nagyrészben megegyeznek a Bait Bait palettáján megtalálhatókkal, de jelentősen fokozva a morzsák oldódását, még több vízoldékony anyagot tartalmaznak azok; annak érdekében, hog, a csalink körül igazi étvágyfokozó orgia legyen. Csomagolás előtt egy speciális étvágyfokozó, és aroma keverék kerül fel a csali felületére.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A mixben válogatott prémium kategóriás pelletek mellett, egy egyedi gyártású pellet is helyet kapott, amibe rengeteg attraktáns került, és e mellett a bojli gyártásban is használt étvágyfokozókat is tartalmaz. Amennyiben ez nem lenne még elég a keverék ízesítésével megegyező bojli morzsa is került a tasakba. A bojlik nagyrészben megegyeznek a Bait Bait palettáján megtalálhatókkal, de jelentősen fokozva a morzsák oldódását, még több vízoldékony anyagot tartalmaznak azok; annak érdekében, hog, a csalink körül igazi étvágyfokozó orgia legyen. Csomagolás előtt egy speciális étvágyfokozó, és aroma keverék kerül fel a csali felületére.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.