Egy kevésbé ismert, de egyszerű és hatékony horogelőkét szeretnék most bemutatni, mely nem más, mint a Half rig. Ezzel az előkével először Angliában ismerkedtem meg, ahol dobós horgászatok során nagy nyomásnak kitett vizeken használták nagy eredménnyel a sporttársak. Egyszerűsége és hatékonysága miatt úgy véltem, helye van ebben a cikksorozatban is.
A tóban rejlő lehetőségek már akkor rabul ejtettek, amikor szeptember végén először itt horgásztam Haskó Tomival. Az itt forgatott filmünk végén úgy köszöntem el, hogy tavasszal még visszatérek. Nos, nem bírtam addig várni, ezért november második felében visszatértem egy késő őszi horgászatra. Úgy gondolom, a körülményekhez képest sikerrel vettem az akadályokat, de ne rohanjunk ennyire előre…
A különböző típusú és felhasználású lámpák a mindennapi életünk részét képezik. Noha nem létkérdés, rengeteg háztartásban található valamilyen akkumulátoros vagy elemmel működő lámpa is, legyen az fejre való, kézben fogható vagy függeszthető. Azonban mindig akadnak olyanok, akiknek szüksége van újabb lámpára. Ezek között rendkívül széles a választék kivitelben, árban és minőségben egyaránt. Ez az írás elsősorban a fejlámpákra koncentrál, de nem csak ezeket mutatja be. Ha kíváncsi vagy, hogy milyen lámpákkal bővítettük kínálatunkat, akkor olvass tovább!
Kevesen tudják, hogy a híres magyar ólomgyártó Deáky Árpád találta fel a manapság teljesen hétköznapinak számító bordás, gubancgátló csővel ellátott etetőkosarat. Ez mára az állóvízi pontyhorgászok nélkülözhetetlen mindennapi kellékévé vált. Árpádot mind a hazai, mind pedig külföldi partnerei arra sarkallták, hogy valami hasonló egyszerű, és olcsó megoldást kínáljon a folyóvízi horgászoknak is. A végeredmény a képen látható. A hihetetlenül egyszerű, de pont ezért hatékony megoldás garantálja, hogy a folyóvízen szerencsét próbáló horgász végszereléke sem sodródik el. Megtöltve pont úgy néz ki, mint a - legalább száz éve - eredményesen alkalmazott kanál ólom. Az egyik fele teljesen lapos, ez tulajdonképpen a nehezék, amelyet erős drótszálak boltozata takar be. Ide kell a kaját belenyomni, majd bevetni. A nehéz talprésznek köszönhetően, garantáltan ez fog a fenékre feküdni, amit a legnagyobb sodrás is csak nehezen tud elmozdítani, elgörgetni. Hogy a szerelék még érzékeny is maradjon, ezért csúszik a főzsinóron. Tehát a horgot megragadó hal, nem az egész szereléket kell, hogy magával cipelje! A gubancok elkerülése, és a hosszú előke használata érdekében, 25 cm hosszú merev gubancgátló csővel kerül forgalom, amely igény szerint rövidebbre is vágható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Kevesen tudják, hogy a híres magyar ólomgyártó Deáky Árpád találta fel a manapság teljesen hétköznapinak számító bordás, gubancgátló csővel ellátott etetőkosarat. Ez mára az állóvízi pontyhorgászok nélkülözhetetlen mindennapi kellékévé vált. Árpádot mind a hazai, mind pedig külföldi partnerei arra sarkallták, hogy valami hasonló egyszerű, és olcsó megoldást kínáljon a folyóvízi horgászoknak is. A végeredmény a képen látható. A hihetetlenül egyszerű, de pont ezért hatékony megoldás garantálja, hogy a folyóvízen szerencsét próbáló horgász végszereléke sem sodródik el. Megtöltve pont úgy néz ki, mint a - legalább száz éve - eredményesen alkalmazott kanál ólom. Az egyik fele teljesen lapos, ez tulajdonképpen a nehezék, amelyet erős drótszálak boltozata takar be. Ide kell a kaját belenyomni, majd bevetni. A nehéz talprésznek köszönhetően, garantáltan ez fog a fenékre feküdni, amit a legnagyobb sodrás is csak nehezen tud elmozdítani, elgörgetni. Hogy a szerelék még érzékeny is maradjon, ezért csúszik a főzsinóron. Tehát a horgot megragadó hal, nem az egész szereléket kell, hogy magával cipelje! A gubancok elkerülése, és a hosszú előke használata érdekében, 25 cm hosszú merev gubancgátló csővel kerül forgalom, amely igény szerint rövidebbre is vágható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.