A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Napjainkban egyre népszerűbbek az okostelefonról üzemeltethető vezeték nélküli halradarok, amelyekben egy új fejezetet nyitott a Deeper márka, radarjai a legszélesebb körben használható típusok, emellett nagyon megbízhatóak is. Egy apró hátrányuk viszont van, ez pedig a termék hatótávolsága, ami a gyakorlatban legtöbbször maximum 50 méter. Ebben az írásban egy olyan kiegészítőt mutatok be, melynek segítségével nagymértékben növelhetjük a hatótávolságot, így akár etetőhajón is kihasználhatjuk e szonár előnyeit.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a kilencedik állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Öt éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum ad otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az IX. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
A Nash Retainer Sling Monster esetében a klasszikus dizájn egy hálós konstrukcióval lett felújítva, egyrészt a súly csökkentése érdekében, másrészt, hogy gyorsítsa a víz elfolyását, ezáltal gyorsabban is szárad, valamint így a szállítási mérete is csökkent.
A felületén kialakított fényvisszaverők lehetővé teszik, hogy könnyen megtaláljuk a fejlámpa fényében, a tépőzáras tároló táskájába pedig el tudjuk tenni a zsinórját és a rozsdamentes bankstick rögzítőt. Miután bezártuk a nagyméretű cipzárral, a pontyok garantáltan nem tudnak megszökni belőle. A teljes hosszúságban lévő lebegő felsőrész mindig jól láthatóvá teszi és a megfelelő pozicióban tartja a halakat.
A fém karikáknak köszönhetően könnyen feltehető a mérlegre, nem csúszik le a kampóról. A könnyebb súlynak köszönhetően a mérleg is egyszerűbben lenullázható. Egy igényes cipzáras hordtáska jár hozzá.
Főbb tulajdonságok:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Nash Retainer Sling Monster esetében a klasszikus dizájn egy hálós konstrukcióval lett felújítva, egyrészt a súly csökkentése érdekében, másrészt, hogy gyorsítsa a víz elfolyását, ezáltal gyorsabban is szárad, valamint így a szállítási mérete is csökkent.
A felületén kialakított fényvisszaverők lehetővé teszik, hogy könnyen megtaláljuk a fejlámpa fényében, a tépőzáras tároló táskájába pedig el tudjuk tenni a zsinórját és a rozsdamentes bankstick rögzítőt. Miután bezártuk a nagyméretű cipzárral, a pontyok garantáltan nem tudnak megszökni belőle. A teljes hosszúságban lévő lebegő felsőrész mindig jól láthatóvá teszi és a megfelelő pozicióban tartja a halakat.
A fém karikáknak köszönhetően könnyen feltehető a mérlegre, nem csúszik le a kampóról. A könnyebb súlynak köszönhetően a mérleg is egyszerűbben lenullázható. Egy igényes cipzáras hordtáska jár hozzá.
Főbb tulajdonságok:
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.