Ahogy teltek a hetek, egyre szebb fogásoknak örülhettem. Az időjárással is szerencsém volt, hisz a nagy viharok, jégesők elkerültek… idáig. Lelkesedésem ez sem szegte, a legkeményebb viharokban is a csatorna partján voltam, hisz egy cél lebegett a szemem előtt. Megfogni a „Big”-et.
A tavaly nyári szezon végén úgy köszöntem el, hogy jövőre visszatérek. Volt közel 1 évem átgondolni azt, hogy mit kellene másképp csinálnom annak érdekében, hogy sikeresebb szezont zárhassak e kis csatornán. Félreértés ne essék, nem vagyok telhetetlen. Örültem annak is, amit tavaly tudtam fogni, de úgy gondolom, a horgász természetes vágya, hogy évről évre jobb legyen…
Kétség sem fér hozzá, hogy a csatornán a halfogás évről évre egyre nehezebb, ennek okát úgy gondolom, mindenki sejti. Engem valahogy mégis vonz ez a fajta kihívás, szeretek kilépni a komfortzónámból. Számomra egy itt fogott halnak sokkal nagyobb értéke van, mintha azt bármely telepített tavon fognám. Rengeteget kell dolgozni egy-egy kapásért itt, ezért biztosra veszem, hogy a sok nehezítő körülmény a horgászok nagy részét eltántorítja ezektől a pecáktól, de most igyekszem nekik is kedvet csinálni hozzá…
A By Döme TEAM FEEDER kiegészítők köre újabb nagyszerű pontyos merítőfejekkel bővült, melyek a korábbi típusok mellé egy még magasabb minőségi szintet kínálnak, a céltudatos feeder horgászoknak!
A Blue Method Carp merítőfejek sokak számára ismerősek lehetnek, ami nem véletlen, hiszen ezek termékek a korábbi, legkedveltebb Carp-2 típus továbbfejlesztett változatai. A termékcsoport két újabb tagjával szintén olyan termékek születettek, melyek hűen tükrözik a TEAM FEEDER termékek magas minőségét. Jól látszódik, hogy mind a kettő rendkívül sűrű szövésű, micro hálós halvédő merítőfej, így garantáltan nem szakítja szét a halak uszonyát, nem sérti meg egyetlen pikkelyüket sem és a nyálkahártyát is kímélik! Ezt segíti a háló gumírozott anyaga is, illetve a másik óriási előnye, hogy ebbe egyáltalán nem tud beleakadni a horog, a csalitüske, vagy hajszálelőke, sem pedig a végszerelék más egyéb elemei, így a vergődő hal nem tud kárt tenni benne! Keretének anyaga könnyű, ám igen masszív alumínium. Az ezen végigfutó dörzsálló védőszövet az esztétikus megjelenésen kívül a horog perembe történő beakadását is megakadályozhatja. Mivel ez a háló sem tud vizet magába szívni, a horgászat végeztével pillanatok alatt megszárad, így sokkal kevésbé büdösödik, mint a hagyományos szövetanyagok.
A By Döme TEAM FEEDER Blue Method Carp merítőfej két változatban, L-es és XL-es méretben készül. Mindkettőben közös, hogy nem csak dizájnos, hanem igazán strapabíró is, ezért tökéletes választás a mindennapok hobbihorgászataihoz és versenyzéshez egyaránt, amikor a célhalak nagytestű pontyok, amurok!
A Blue Method Carp L merítőfej főbb tulajdonságai:
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.