A távdobó felszerelések folyamatos fejlesztése egyre nagyobb határokat feszeget, és a botok, orsók specializálása már elért arra a szintre, hogy kizárólag a horgászon, na meg a fizikán múlik, hogy milyen messzire veti be végszerelékét. Ebben az írásban a megújult By Döme TEAM FEEDER Master Long Cast 6600 és 6700-as orsóit szeretném akció közben bemutatni.
A Haldorádó újdonságai között az egyik legérdekesebb és legnagyobb népszerűségnek örvendő termékcsalád a Monster. Ahogy a neve is sugallja, ezekkel a csalikkal, pellet boxokkal és aromákkal jó eséllyel vehetjük üldözőbe vizeink „szörnyeit”. Ugyanakkor van e termékcsaládnak egy method csalija is, és lássuk be, methoddal alapvetően nem az óriás halakra szoktunk horgászni. De akkor mire tudja használni ezeket az újdonságokat egy method horgász? Ebben az írásban bemutatok néhány hasznos ötletet.
A címben szereplő orsók paramétereinek bemutatása már egy korábbi írásban és videóban megtörtént, így most inkább a használati értéküket szeretném prezentálni. Az általános horgászatokhoz ideális orsókat természetesen egy hétköznapi feederezés során mutatom meg, kiemelve, hogy mely tulajdonságok miatt érdemes egy kezdő vagy éppen haladó horgásznak e szerkezeteket választani.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Könnyű, gerinces bottest, rugalmas akció, nagy erőtartalék és minőségi kivitelezés. Ezek a legfőbb jellemzői ennek a tudásához képest rendkívül baráti áron forgalomba hozott match bot szériának. Az erős karbon szerkezet garantálja a megfelelő akciót, ugyanakkor növeli a terhelhetőségét és javítja a fárasztási tulajdonságait. A bot könnyű SIC gyűrűsora kíméli a zsinórunkat és segít a távoli horgászhelyek elérésében is. A parafa borítású nyél könnyedén tisztítható. Fárasztás közben az egész bottest dolgozik kivédve a halak menekülési próbálkozásait és a horog esetleges rossz akadását is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Egy különleges akció keretén belül ehhez a bothoz most egy Haldorádó Carp Team dobókesztyű ujj jár, melynek értéke 3490 Ft. 2 db bot vásárlása esetén 2 db dobókesztyű ujjat adunk.
Könnyű, gerinces bottest, rugalmas akció, nagy erőtartalék és minőségi kivitelezés. Ezek a legfőbb jellemzői ennek a tudásához képest rendkívül baráti áron forgalomba hozott match bot szériának. Az erős karbon szerkezet garantálja a megfelelő akciót, ugyanakkor növeli a terhelhetőségét és javítja a fárasztási tulajdonságait. A bot könnyű SIC gyűrűsora kíméli a zsinórunkat és segít a távoli horgászhelyek elérésében is. A parafa borítású nyél könnyedén tisztítható. Fárasztás közben az egész bottest dolgozik kivédve a halak menekülési próbálkozásait és a horog esetleges rossz akadását is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.