A tavasz mindig különleges, a megújulás időszaka ez, egy újabb horgászidény kezdete. Ha pedig tavasz, akkor egyértelmű prioritást élveznek nálam a finomszerelékes módszerek, legyen az feeder- vagy akár matchbotos technika.
Magát a tavaszt három részre bontanám: kora tavaszra, közép- vagy „zérópontra” és késő tavaszra, ami már jellemzően a májusi, inkább kora nyári időszakot érinti. Eredményesség szempontjából szintén különbözőek ezek az időszakok. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a bizonyos „eredmény” főként az ezüstkárászok célirányos horgászatát jelenti, mivel ekkor még javában tartanak a fajlagos tilalmi idők itt, Szlovákiában. Talán minden írásomban említést teszek arról, hogy a Zsitva csatorna sajnos egy törpeharcsával fertőzött vízterület. Ezt azért is „hangoztatom” rendszeresen, mivel úgy gondolom, az ilyen vagy ehhez hasonló jellegű vizeken más-más technikát igényel bizonyos fajok eredményes horgászata.
Az előző részben (Tavaszi örömpecák 1. rész) már beszámoltam a kora tavaszi időszakról, mely igencsak eredményes a szelektív, tudatos kárászhorgászat szempontjából. A tavasz közepe – vagy ahogy fentebb említettem, a „zérópont” – a legpasszívabb, legsivárabb, legkevesebb eredménnyel kecsegtető időszakot jelenti. Hogy mi ennek az oka? Az ívás. A halak teljesen kihúzódnak a part menti részekre: a nádasba, növényzetbe, illetve a klasszikus ívóhelyekre. Ebben az időben mindössze néhány halat sikerült elejtenem horgászataim során, érdekesség, hogy azok is főként tejesek voltak. Néhány bodorkára, dévérkeszegre, esetleg kisebb pontyokra lehet számítani, viszont nem a pörgős álompecák ideje ez. Ami viszont utána következik, az már annál inkább…
Elérkeztünk a késő tavaszi időszakhoz, a májushoz. Számomra ez még óhatatlanul a tavasz része. Célhalaink elvileg már sikeresen leívtak, kimerültek és bődületes étvággyal kezdenek újra táplálkozni, hogy pótolják a hiányzó energiát. Ez egy újabb remek időszak, bár sajnos ekkor már a törpék is roppant aktívak, ezért nem mindegy, hogy mit, hogyan és mikor etetünk vagy csalizunk. Kézenfekvő a magmix használata, hiszen ezzel valamelyest tudjuk szelektálni a törpéket. Négyféle magot használok: kukorica, búza, kender, és repce. Az arányokat tetszés szerint változtathatjuk, viszont az olajos magvakból nem érdemes túl sokat használni, mivel a jóból is megárt a sok. Az általam használt arányok: búza 60%, kukorica 20%, repce 10%, kender 10%.
Természetesen ezeket száraz takarmány formájában szerzem be, majd főzöm készre a horgászat előtt. Fontos, hogy mindig friss legyen és natúr. A kukoricát és kendert érdemes egy-két nappal előre beáztatni, ugyanis ezeknek több idő kell, hogy készre főjenek. Mindig ezzel a két maggal szoktam kezdeni: addig főzzük, míg a kukorica felpuhul/megduzzad és a kender is elkezd kinyílni. Ha ez megvan, jöhet hozzá a búza és a repce is. Értelemszerűen ezeket azért az utolsó pillanatban adom hozzá, mivel ezeknek nagyon kevés idő is elegendő ahhoz, hogy tökéletesen felpuhuljanak. A teljes mixet plusz adaléktól és aromáktól mentesen használjuk fel, így lesz a legkevesebb kellemetlenségünk a törpeharcsákkal.
Egy kisebb etetés (körülbelül fél kilónyi) kialakításával szoktam kezdeni. Közelre tökéletes egy hosszabb nyelű etetőlapát, távolabbra pedig a minél kisebb terítés miatt célszerűbb egy spomb használata. A távolabbi dobásokhoz és a csali finom prezentáláshoz főként a 390-es, középerős (ami nálam 30 gramm dobósúlyt jelent) matchbotokat preferálom. Viszonylag vastag, 0,20 mm-es vastag főzsinórral horgászom az alkalomadtán „becsúszó” pontyok, valamint az ekkor már viszonylag dúsnak mondható hínár és egyéb vízinövények miatt. Az előkezsinórral sem finomkodok: az egy mérettel vékonyabb, 0,18 mm-es víztiszta damilokat kedvelem leginkább, melyek végére egy viszonylag kemény, vastaghúsú 10/12-es méretű öblös horog kerül. A csalit mindig az etetésre szánt mixből szemezgetem ki, amely rendszerint egy szem búza vagy kukorica.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
