Egyre jobban vonz a célzott VADVÍZI nagyponty-horgászat, amelyről egyébként nagyon-nagyon kevés hiteles információ lelhető fel bárhol. Kitűzött céljaim teljesítésével jól haladok, hiszen idén tavasszal megfogtam a Balatonon új pontyrekordomat, majd a Tisza-tavon, versenykörülmények között fogtam egy közel 20 kg-os vadvízi tövest. Ezeket nagyhalas módszerrel, bojli csalival fogtam. Meggyőződésem, ha hazánk legnagyobb állóvizein (a kisebb tavakról már nem is beszélve) ennyire hatékony a bojlis technika, akkor csak idő kérdése, hogy mikor hódítja meg a Dunát is!
Az előző epizódban részletesen bemutattam az etetésen történő horgászatot, ám a hűlő vízben egyre inkább fog prioritást élvezni a tradicionális keresőhorgászat. A method horgászat kifejezetten e módszer technikája, azonban ezt is lehet tudatosabban művelni annál, mint hogy „ide dobok, oda dobok, itt is fogok, ott is fogok”! Ebben az írásban és filmben most ezt szeretném nektek bemutatni.
Nem csak az új Haldorádó Feeder ruházatokból érkeztek új darabok! Megérkeztek a Carp Team ruházati kollekciói is, melyekbe ismét csempésztünk egy kis újítást, így ezek kombinációjából született meg a Carp Team új ruházata. Nézzük is, hogy miről van szó pontosan!
Kevés olyan horgászbot lehet a piacon, aminek a megjelenését ilyen hosszú és alapos előkészítő munka, teszthorgászatok sorozata előzte volna meg. Lukácsi Béla, neves pergető horgászunk, már évekkel ezelőtt elszórta a morzsákat a horgászoknak az egyik kiállításon. Ezeknek a botoknak a felirat nélküli prototípusival mutatott be salmo wobblereket és L&K csali újdonságokat. Akkor sokan felfigyeltek ezekre a karcsú pálcákra és folyamatos kérdésekkel bombáztak minket, hogy mikor lesz elérhető a felszerelés.
Honnan is kezdjük a bemutatást? Kezdjük az elejéről!
Igen az eleje, a spicc. Egyből szembetűnik, hogy a kezdő gyűrűk bandázsolása élénk citromsárga színt kapott. Ennek azért van jelentősége, mert szinte vonzza a tekintetet és jobban láthatjuk a botspicc rezdüléseit, legyen szó kapásról, vagy csak a fenéken lévő akadókról, egyéb információkról. Lejjebb haladva láthatjuk a kecses, egytalpas gyűrűsort, mely extra könnyű, ám mégis erős és kopásálló SIC betétekkel rendelkezik. Fonott zsinóros horgászathoz tökéletes. Nem koptatja a zsinórt és a zsinór sem koptatja a gyűrűket. Igen, leginkább vékony fonott zsinóros, vagy nanofil használatú pecákhoz ajánljuk, mivel ezek a kis nyúlással rendelkező zsinórok közvetítik legjobban a víz alatt történteket. Egyedül a light változat esetében ajánlunk monofil zsinórt is, mivel a könnyű és apró műcsalik, az érzékeny halak horgászata sok esetben megkívánja az átlátszó, leheletfinom zsinórok használatát. A különleges blank szinte a kezünkig vezeti a lenti rezdüléseket, így nem csak a spiccről, de a kezünkről is érezni fogjuk, mikor van hal a horgunkon.
Lejjebb érve egy csavaros orsótartót látunk, mely stabilan tartja a hozzá illő orsókat. A nyél vége felé haladva látjuk, hogy osztott nyéllel van dolgunk. Modern, de mégis kényelmes fogást biztosít és a súlyelosztást is megfelelően szolgálja.
A négyféle változatot a dobósúlya és az erőssége különbözteti meg. Ezek jól látszanak a nyél színezetén és a tok szélének varrásán is.
Fehér szín – Light akció
- Dobósúly: 2-10 g
- Ajánlott orsóméret: 1000-es
Egy igazi finom horgászbot, mellyel a legapróbb csalikat is el tudjuk vezetni, használhatjuk vékony nanofil, vagy monofil zsinórral, de jó választás lehet az L&K legvékonyabb 0,04 mm-es sárga színű fonott zsinórja is. Part menti sügerek, kövesek, kisebb süllők, csukák ellenfele. Érzékenysége révén olyan precízen tudjuk vele a csalit prezentálni, melynek egyik ilyen ragadozó sem tud ellenállni.
Zöld szín – Medium-Light akció
- Dobósúly: 5-17 g
- Ajánlott orsóméret: 2000-3000
Átmenet a legfinomabb és a közepes erősségű pálca között! Legjobban egy 0,08 mm-es fonott zsinórt szeret, vagy ennek megfelelő nanofilt. Kellően erős, hogy a legnagyobb süllőket is partra vezessük vele. Főként állóvízi horgászatra ajánljuk, vagy folyóvízre, langósabb helyeken, ahol nem kell túl nagy jigfejekkel horgásznunk, vagy nem húzza meg a sodrás túlságosan a feltett wobblert. Dobósúlya révén a kisebb balin csalik kiválóan dobhatók vele.
Sárga szín – Medium akció
- Dobósúly: 10-28 g
- Ajánlott orsóméret: 3000-4000
A csukák, kisebb harcsák és kapitális süllők, balinok igazi ellenfele folyó-, és állóvízen egyaránt. Ezzel a dobósúly tartománnyal tudjuk megtenni azt, hogy a nagyobb ragadozók számára felkínált csali méreteket, gond nélkül el tudjuk dobni a megfelelő helyre és a bevontatás során megfelelően tudjuk azokat vezetni. Zsinórválasztás tekintetében a 0,08-0,12 mm-es fonottakat ajánljuk legjobban. Kellő gerincességgel rendelkezik, hogy a nagyobb ragadozók csontos pofájába bele tudjuk húzni a műcsali horgát.
Piros szín – Heavy akció
- Dobósúly: 14-42 g
- Ajánlott orsóméret: 4000-es
És itt értünk át a veszélyes, piros zónába. De veszélyt egyedül csak a halakra jelent, mivel erőtartalékainak köszönhetően megbirkózik a harcsák és a kapitális csukák, süllők erejével is. Merevsége révén nagyobb jerk csalikat is elhúzhatunk vele, de a vertikális horgászathoz is tökéletes. Nagyon erős, ám mégis könnyű és kecses blank jellemzi. Megfelelő orsóválasztással, alig fogjuk érezni, hogy a kezünkben van a felszerelés. Fonott zsinórból felmehetünk egészen 0,18 mm-ig is. Nagy sodrású folyó szakaszokra első osztályú pálca. Merevségénél fogva a jigeket ott és úgy húzhatjuk el, ahol és ahogyan szeretnénk.
Négy fantasztikus horgászbot egy cél érdekében. Hogy örömmel és eredményesen tölthessük el szabadidőnket a vízparton! Kedvező ára miatt nem csak a profi pergetők számára elérhető. Bárki belekóstolhat ezen módszer izgalmaiba, ha kezében egy L&K Proguide horgászbot van.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.