A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
Az előkötött horgokat olyan horgászoknak készítik, akiknek nincs sok idejük szerelékeket gyártani vagy rosszabbik esetben a látásuk már nem a régi és nehézkesen bírkóznak meg egy apróbb, nagyobb méretű horog felkötésével. A Gamakatsu cég előkötött horgai a legjobb alapanyagokból készültek a pontyos változatnak a már jól ismert és bevált Gamakatsu 3310G horog képezi az alapját és minden horogmérethez a legmegfelelőbb zsinórvastagságot párosították! A tasakokban 10 darab 60 cm-es előke található, amelyeket tetszés szerinti hosszúságra köthetünk, így a legkülönfélébb helyzetekhez is tudunk alkalmazkodni.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az előkötött horgokat olyan horgászoknak készítik, akiknek nincs sok idejük szerelékeket gyártani vagy rosszabbik esetben a látásuk már nem a régi és nehézkesen bírkóznak meg egy apróbb, nagyobb méretű horog felkötésével. A Gamakatsu cég előkötött horgai a legjobb alapanyagokból készültek a pontyos változatnak a már jól ismert és bevált Gamakatsu 3310G horog képezi az alapját és minden horogmérethez a legmegfelelőbb zsinórvastagságot párosították! A tasakokban 10 darab 60 cm-es előke található, amelyeket tetszés szerinti hosszúságra köthetünk, így a legkülönfélébb helyzetekhez is tudunk alkalmazkodni.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.