Mai írásunk két főszereplője nem véletlenül került oly gyorsan a figyelem középpontjába. Az új zsinórok tudása és extrém képességei sokkal jobbak lettek, így a kereslet, az igény is megnövekedett a Carp Expert kéttónusú és 3D-s monofil zsinórjaira. Megjelenésében és képességeiben is egészen mások, mint elődeik, s nem túlzás kijelenteni, hogy a márka történetének legprofibb, legmodernebb horgászzsinórjait tarthatjuk e pillanattól a kezünkben.
Ebben a kisfilmben lépésről lépésre haladva mutatom be azt a végszereléket, amelyet a dunai nagyponty-horgászataim során rendkívül eredményesen használtam.
Mióta megjelent a spiccbotos busahorgászatról szóló filmem és írásom, többen is jeleztétek, hogy jó lenne ezt a fajta horgászatot amur- és pontyhorgászat során is bemutatni. Természetesen engem nem kell sokat győzködni, ha egy számomra új és izgalmas módszerről van szó, így a megfelelő hely felderítése után már be is terveztük a forgatást. Tisztában vagyok vele, hogy ez a távolról jött technika megosztja a hazai pecásokat, de az aggályokat ezzel az írással és filmmel szeretném most kicsit szétoszlatni.
OWNER a világ leghegyesebb horga! Ez a típus, a finomabb horgászmódszereket kedvelők egyik legeredményesebb horga. A gömbölyű öblű, hosszú szárú, vékony húsú (de acélos!), fekete színű, füles horog méretezése kissé megtévesztő. A legnagyobb 3/0-ás, egy átlagos 1-es, 1/0-ás kampónak felel meg. Így nem csoda, hogy legkisebb 5-ös számú méretet, a keszeghorgászok is előszeretettel használják. Ez a modell hegykiképzését tekintve átlagos, tehát nem lándzsahegyű. De az átlagos hegyű horgok között is azonnal feltűnik, rendkívüli élével. A körömpróba során, maximum 1-2 mm lehet csak húzni, mert azonnal beleáll. Így jár az a hal is, amely erről próbálja meg elcsenni a csalit. Nem sok esélye marad. Ideális csontival, gilisztával történő csalizásnál. De eredményes a nyílt vízen, kisebb kukorica vagy búzafüzérek alkalmazása során. Felköthetjük vékony fonott zsinórra vagy damilra is akár, a fül stabilan tartja a kötést. A zacskón egy érdekes paraméter is felfedezhető, amely a horogszár átmérőjét jelzi. A 2-es méret: 0,81 mm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
OWNER a világ leghegyesebb horga! Ez a típus, a finomabb horgászmódszereket kedvelők egyik legeredményesebb horga. A gömbölyű öblű, hosszú szárú, vékony húsú (de acélos!), fekete színű, füles horog méretezése kissé megtévesztő. A legnagyobb 3/0-ás, egy átlagos 1-es, 1/0-ás kampónak felel meg. Így nem csoda, hogy legkisebb 5-ös számú méretet, a keszeghorgászok is előszeretettel használják. Ez a modell hegykiképzését tekintve átlagos, tehát nem lándzsahegyű. De az átlagos hegyű horgok között is azonnal feltűnik, rendkívüli élével. A körömpróba során, maximum 1-2 mm lehet csak húzni, mert azonnal beleáll. Így jár az a hal is, amely erről próbálja meg elcsenni a csalit. Nem sok esélye marad. Ideális csontival, gilisztával történő csalizásnál. De eredményes a nyílt vízen, kisebb kukorica vagy búzafüzérek alkalmazása során. Felköthetjük vékony fonott zsinórra vagy damilra is akár, a fül stabilan tartja a kötést. A zacskón egy érdekes paraméter is felfedezhető, amely a horogszár átmérőjét jelzi. A 2-es méret: 0,81 mm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.