A CARP ACADEMY márkanév jól cseng, ha céltudatos pontyhorgászatról van szó. Áruházunkban már jó ideje állandó kínálata található meg e márkának, ám a rendkívül innovatív horgászokat felvonultató csapat évről évre olyan újdonságokat mutat, amelyeknek rendre helyet szorítunk a „polcokon”. Ebben az írásban azok a nemrég érkezett táskák és bottáskák kaptak helyet, amelyeken megakadhat az igényes bojlis horgászok szeme!
Bevallom őszintén, hogy ez volt az évben az a túra, ahol a realitást figyelembe véve a legkevesebb esély mutatkozott arra, hogy egy érdemleges és eredményes horgászatot tehessek le az asztalra…
Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
OWNER a világ leghegyesebb horga! Ez a típus, a finomabb horgászmódszereket kedvelők egyik legeredményesebb horga. A gömbölyű öblű, hosszú szárú, vékony húsú (de acélos!), fekete színű, füles horog méretezése kissé megtévesztő. A legnagyobb 3/0-ás, egy átlagos 1-es, 1/0-ás kampónak felel meg. Így nem csoda, hogy legkisebb 5-ös számú méretet, a keszeghorgászok is előszeretettel használják. Ez a modell hegykiképzését tekintve átlagos, tehát nem lándzsahegyű. De az átlagos hegyű horgok között is azonnal feltűnik, rendkívüli élével. A körömpróba során, maximum 1-2 mm lehet csak húzni, mert azonnal beleáll. Így jár az a hal is, amely erről próbálja meg elcsenni a csalit. Nem sok esélye marad. Ideális csontival, gilisztával történő csalizásnál. De eredményes a nyílt vízen, kisebb kukorica vagy búzafüzérek alkalmazása során. Felköthetjük vékony fonott zsinórra vagy damilra is akár, a fül stabilan tartja a kötést. A zacskón egy érdekes paraméter is felfedezhető, amely a horogszár átmérőjét jelzi. A 4-es méret: 0,68 mm.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
OWNER a világ leghegyesebb horga! Ez a típus, a finomabb horgászmódszereket kedvelők egyik legeredményesebb horga. A gömbölyű öblű, hosszú szárú, vékony húsú (de acélos!), fekete színű, füles horog méretezése kissé megtévesztő. A legnagyobb 3/0-ás, egy átlagos 1-es, 1/0-ás kampónak felel meg. Így nem csoda, hogy legkisebb 5-ös számú méretet, a keszeghorgászok is előszeretettel használják. Ez a modell hegykiképzését tekintve átlagos, tehát nem lándzsahegyű. De az átlagos hegyű horgok között is azonnal feltűnik, rendkívüli élével. A körömpróba során, maximum 1-2 mm lehet csak húzni, mert azonnal beleáll. Így jár az a hal is, amely erről próbálja meg elcsenni a csalit. Nem sok esélye marad. Ideális csontival, gilisztával történő csalizásnál. De eredményes a nyílt vízen, kisebb kukorica vagy búzafüzérek alkalmazása során. Felköthetjük vékony fonott zsinórra vagy damilra is akár, a fül stabilan tartja a kötést. A zacskón egy érdekes paraméter is felfedezhető, amely a horogszár átmérőjét jelzi. A 4-es méret: 0,68 mm.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.