Újra körbeért a sorozat, ismét rajtam a sor, hogy válaszokat és néhány hasznos tippet adjak az érdeklődő horgászoknak. Igyekeztem ezúttal is érdekes témákat kigyűjteni a postaládából, amelyek egyben aktuálisak is az előttünk álló időszakra, illetve remélhetőleg minél többetek számára kapóra jönnek majd! Nézzük, melyek ezek!
A sorozat előző részében egy olyan intenzíven telepített vízterületen horgásztam, ahol válogatott, nagytestű halak élnek, méghozzá nagy számban. Már akkor elhatároztam, hogy igyekszem a másik végletet is megmutatni. Az egyesületi tavakra gondolok itt, hiszen olyan egyesületi vízterületen én még nem jártam, ahol a tagok ne mindig panaszkodva jellemezték volna a halállományt. Igaz, ami igaz, az egyesületi tavakon a korlátozott anyagi lehetőségek bizony korlátot szabnak a halasításnak!
Gyakran szegezik nekem a kérdést, hogy milyen messze pecázom, illetve hogyan tudom ilyen könnyedén megdobni az adott a távot. A válaszom mindig ugyanaz: sokat gyakoroltam. Ugyanakkor nekem se ment mindig a távdobás. Rengeteg szerelékem és spiccem bánta ügyetlenségemet, mégis, ha most 140 méterre kéne bedobnom, gond nélkül menne. A következő írásban segíteni szeretnék, hogy Te is elérd a számodra eddig elérhetetlennek tűnő távolságokat.
A(z) Kert és tóápolás kategórián belül a(z) Greenman termékek között számos kiváló minőségű terméket találsz. Válogass megbízható márkáink közül, és találd meg a számodra legmegfelelőbb terméket! Márkáink: Greenman.
Rendelésedet gyorsan feldolgozzuk, belföldön akár 1-3 munkanap alatt kiszállítjuk, de külföldre is szállítunk!
* A rendelésedet megveheted akár utánvéttel, vagy mostmár Szép kártyával is. * Minden 10.000 Ft-ot meghaladó termék esetén garancia érvényesíthető.
* csak belföldi magánszemély rendelés esetén érvényes
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.