Ennek is eljött az ideje! Beneveztem életem első bojlis, nagyponty-fogó versenyére. Mivel szeretem a kihívásokat, egyből hazánk egyik legnívósabb, legnehezebb versenyén, az IWCC 2023 By Lake Tisza rendezvényen szerettem volna megmérettetni magamat és lelkes csapatomat. Az egyhetes, embert próbáló túrán nagyon sok új és hasznos tapasztalatra tettünk szert a vadvízi nagyponty-horgászatban, ráadásul az erős mezőnyben még szép eredményt is elértünk! Tarts velünk az újabb nagy kalandra hazánk egyik legnehezebb vadvizére, a Tisza-tóra!
Tél után nyár – nagyjából így tudnám jellemezni az idei tavaszunkat, amelyből az átmenet igencsak kimaradt, de végre tartósan melegedőre fordult az időjárás, a pontyok is végeztek a nászukkal a legtöbb vízen, így minden adott, hogy egy igazán jót horgászhassunk. Jönnek is a kérdések szép számmal, nézzünk ezekből néhány aktuálisat!
A mai horgászaton egy számomra új vízterületre látogattam el. Akik autóval járnak le a Balatonra, azoknak biztosan ismerős az a bizonyos völgyhíd, ahonnan utazás közben először láthatunk rá szinte az egész magyar tengerre. Ma ez alatt a hatalmas híd alatt vettem üldözőbe a halakat, a kőröshegyi horgásztavon.
Az Angliából érkező Eyelevel napszemüvegek nagy népszerűségnek örvendenek a horgászok körében, ez főként a kiváló minőségű lencséknek köszönhető.
A vízparton kiemelten fontos tényező szemünk védelmében, hogy kizárólag polarizált napszemüvegeket viseljünk. Ezek a típusú lencsék szűrik a vízről visszaverődő napsugarakat is és tompítják a víz csillogását, ezáltal az áttetsző víz felső rétegébe is bele lehet látni. Horgászati alkalmazás közben a rezgőspiccet vagy az úszó antennáját is könnyebben lehet látni verőfényes napsütésben is.
A víz felső rétegének, így a rablóhalak láthatóságának ténye, a pergető horgászat alatt megsokszorozhatja a nap sikerességét, ezen módszer képviselőinek kifejezetten ajánljuk az Eyelevel szemüvegeket.
A szárakon a szemnek is feltűnő kivastagodás található. Ennek fő oka az, hogy minél zártabb és masszívabb legyen a szemüveg. Az oldalról szemünkbe jutó sugarakat is kizárja, így maximalizálja a védelmet.
A polarizált lencséket csak erre a célra javasolt törlőkendőkkel érdemes tisztítani, különben a minimális karcolások átengedhetik a káros sugárzásokat.
A horgászat mellett sportoláshoz, kiránduláshoz is ajánljuk. Futás, gyaloglás, szabadtéri tevékenységek. Ezek mind olyan dolgok, ahol nem is gondolnánk mennyire fontos a polarizált, UV szűrős szemüvegek használata.
A Jupiter Blue napszemüveg főbb jellemzői:
Keret anyaga: Műanyag szár és keret
Lencse anyaga: Polarizált lencse
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.